Legutóbbi bejegyzések

Archívum

M&M – Avagy MédiaMissziós képzést tartottunk

Október 30-31-én tartottuk a 2013 elején indult Önkéntes MédiaMissziónk második képzési alkalmát, mely ifjúsági oldalunk, a mente.hu mögé szerveződik egyházmegyei fiatalokból. Vácott, a püspökség Galamb utcai épületét vettük birtokba mintegy negyvenen. Az első nap nagyon tartalmas volt, a honlapszerkesztésen, kreatív...

Lelki apró

Egy pohár tej

Valamikor egy fiúcska házról házra járva kereste meg a tanulásához szükséges pénzt. Már nagyon éhes volt, amikor azt vette észre, hogy csak 10 centje van, ami alighogy elég vajmi kis élelemre. Elhatározta, hogy a következő háznál valami ennivalót kér. Ámde...

Ezen a hétvégén Bercelen folyik az Ipoly!

Kedves Testvéreink! Megint elkezdődött egy tanév, és bár egy kicsit később a szokásosnál, de ismét hatalmas lelkesedéssel invitálunk benneteket egy közös találkozóra, melynek helye és időpontja: Bercel, 2013. november 9. 8:30 A találkozón számunkra nagyon kedves témát fogunk feldolgozni, ami...

Nyitott fül

Group 1 Crew: The Difference

Egy amerikai keresztény, leginkább talán a hip-hop műfajában játszó együttestől mutatunk nektek egy számot, de előbb néhány szó az együttesről: A Group 1 Crew egy keresztény banda, tagjai egy Bibliakörön ismerkedtek meg egymással. Első bemutatkozásuk a Can’t Go On című...

Ö.K.O.mente

Bacilus itt nem marad talpon!

Ezekben a hetekben magam is megfázással,  köhögéssel küzdök, és sok barátom, ismerősöm és a családon belüliek is így vannak. Régen a gyógyszertári kemikáliákat, bogyókat használtam, de manapság amikor csak lehet, a természetben és a lakásban előforduló növényeket, és más már...

Eltáncoltuk az éjszakát!

Már egy régebbi cikkemben említettem egy nem a régióhoz kapcsolódó, de nagyon nívós szórakozási lehetőséget. Ez a Szieszta, mely egy évente kétszer megrendezett, keresztény szervezésű, egész estés, táncos buli. Alkalomról-alkalomra egyre több dél-dunás szivárog be erre a rendezvényre… Az őszi...

Mindenkinek

Az Ifiiroda élén: Tóth Klári

Bizonyára már többen is észrevettétek, hogy az Ifiirodától kapott levelek végén megváltozott egy név. Tóth Klári a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Iroda vezetője szeptember óta. Verőcei Gábor készített vele egy rövid interjút, hogy egy kicsit közelebbről is megismerhessétek Klárit. Mi az...

Mindenkinek

Olcsó élet, olcsó boldogság – Nagymaros

A nagymarosi találkozón, október 5-én a főelőadást Papp Miklós tartotta. A téma az életvezetés volt. Görög katolikus papként mind a szerzetesi, mind a családi életutat be tudta mutatni nekünk… Sillye Jenő dala vezette föl az előadást. Csípős hidegben kezdte meg...

Az ország közepén Szűz Máriával

Az ország középpontjában jártunk október 12-én. A Dél-Dunamenti Nagyboldogasszony Közösség pusztavacsi találkozója  védelmezőjének, Szűz Máriának lett szentelve. Bár kevesebben, mint általában, mégis nagyon jól töltöttük el ezt a napot… A reggel vidáman indult, nem csak mert találkozóra mentünk, hanem mert szép időt...

Ö.K.O.mente

Ökomentések a Galgafarmon

2012 októberében Galgahévízen jártunk, ahol a Gaia Alapítvány működtet egy hotelt étteremmel, egy ökofarmot és egy ökofalut. E mellett az alapítvány az évtizedek során felhalmozott tapasztalatot igyekszik átadni, mások számára is elérhetővé tenni, főként ezen munkálkodik programjaival, előadásaival és a...

LelkiségMindenkinek

MÉCS NAPOK FIATALOKNAK

Jó lenne elmélyülni, egy nagyot töltekezni? Itt az alkalom, hogy mélyre evezz, a MÉCS közösség szervezésében! "Ha úgy érzed itt az ideje megállni, kikapcsolódni a hétköznapokból és hozzád hasonló fiatalokkal és Istennel együtt lenni, akkor várunk szeretettel a Mécs Napok...

EgyébMindenkinek

Eucharist – dicsőítő koncert

Kedves Barátunk! Most is, mint minden alkalommal, dicsőítésre hívunk téged: EUCHARIST - DICSŐÍTŐ KONCERT (Jézussal járok) 2013. október 26-án! Budapest, Szent Margit Gimnázium www.eucharist.hu www.facebook.com/eucharistzenekar Mindig van okunk a hálaadásra! Mindig van lehetőségünk meglátni az életünkben, hogy Isten terve jó! Ez...

PureLife

Képben vagyunk!

Eső, sár, gumicsizma, párás levegő, kezelhetetlen hajfürtök… Teljes vállszélességgel betámadott mindannyiunkat az ősz, de nem keseredtünk el, hanem a jó meleg radiátor mellett ülve készítettünk számotokra egy kis meglepetést. Örömmel mutatjuk be Nektek a PureLife csapatának egy új megjelenési formáját:...

Lelki apró

Akinek csodálatos a mosolya

Volt egyszer egy kisfiú, aki feltétlenül találkozni akart az Istennel. Tisztában volt azzal, hogy az Istenhez vezető út nagyon hosszú, ezért az összes fellelhető dobozos kólát és csokoládét bepakolta hátizsákjába, elindult. Addig futott, amíg egy parkhoz nem ért, ahol megpillantott...

Zagyvás találkozó Lőrincin

  Elkezdődött a suli és máris kezd bedarálni a mókuskerék? Itt az ideje kimozdulni a padból! Írjátok be a naptáratokba/telefonotokba, hogy október 19-én tartjuk az idei tanév első zagyvás találkozóját, a lőrincii plébánián! 8.30-tól 9 óráig lesz a regisztráció, a...

Mindenkinek

Imaest volt Sülysápon is

TISZTA SZERELEM – LEHETSÉGES? Ez a kérdés állt annak a programnak a plakátján, amelyre körülbelül 60-70 fiatal érkezett 2013. október másodika estéjére, a tápiósápi Szent István király Templomba és annak plébániájára. Az ide érkező katolikus fiatalok többségének a téma már...

Az idei első találkozónak Rákóczifalva örülhet

Elkezdődött a suli, eltelt az őszi szünet és máris kezd bedarálni a mókuskerék? Itt az ideje kimozdulni padból! Írjátok be a naptáratokba/telefonotokba, hogy november 9-én, szombaton lesz az idei tanév első tiszás találkozója, Rákóczifalván! Témánk: A katolikusok imádják Máriát?  9...

1 47 48 49 59
Page 48 / 59