AjánlóMentékMindenkinek

Farsangi Mulattság (direkt két t-vel) Szendehelyen

Kedves Testvéreink!

Minden szórakozni vágyó fiatalt sok-sok szeretettel várnak a „szendehelyi boszorkányok” egy kis farsangi mulatságra 2014. második hónapjának 22. éjszakáján Szendehelyen. A program 18 órakor Szentmisével veszi kezdetét. Majd 20 órától folytatódik a Művelődési Házban.

Az álarcos bálra természetesen csak akkor nyerhetsz bebocsájtást, ha jelmezben érkezel, illetve a SZBSZ (Szendehelyi Boszorkány Szövetség) támogatására felajánlasz 500 varázspénzt (forint). Vállalkozó kedvűek egyéni vagy csoportos produkcióval is készülhetnek, akár régiónként is, hogy minél színesebb legyen a műsor.

A megmérettetések után következik az est fénypontja, ahol is a vállalkozó kedvű és szemet gyönyörködtető jelmezzel rendelkező fiatalok mérhetik össze a farsangi mulatságban szerzett jártasságukat egy jelmezverseny keretében. Az est folyamán Molnár András és zenekara is játszani fog. Kihagyhatatlan pontja lesz a sütemény-verseny, amely az „Arany Habverő Díjért” folyik majd a hölgyek körében (de természetesen fiúk is nevezhetnek, ha ellenállhatatlan vágyat éreznek hozzá). Ezért minden lánytól várunk egy-egy tálca süteményt, a fiúkat pedig kérjük, hogy hozzanak valami (alkoholmentes) italt, amivel lehetőségünk lesz leöblíteni a sok finomságot. Ahogy a szokás mondja „Batyusbál lösz”.

Végezetül pedig a táncházban rophatja együtt tündér és kobold, varázsló és boszorkány, óriás és törpe, tükörtojás és spenót, angyal és ördög, habverő és fakanál…. A kevésbé táncos kedvűek, vagy kellő tánctudással nem rendelkezők se ijedjenek meg, mivel rengeteg különböző lehetőség közül lehet majd választani, és a Májkel Flötylit is maga mögé utasító György Balázs mester táncos fogja pártfogásába venni a tapasztalatlanabb táncosokat.

Akik már jártak nálunk a kétrégiós találkozó alkalmával, tudják, hogy nem érdemes kihagyni ezt a programot sem, akik pedig nem tévelyedtek még be eme apró faluba, most maguk szerezhetnek róla bizonyságot. Annyit elöljáróban elárulhatok, hogy sokat és változatos programmal készülünk, sőt az est folyamán még egy remek meglepetésben is lehet része a nagyérdeműnek.

Az est fővédnöke: Zolánusz Maximusz Pulzusz lómai ulalkodó.

Sok szeretettel és izgalommal várunk

Untitled-1