Mi az, Kis Szent Teréz és magyar celebek a Vadnyugaton terjesztik Krisztus igéjét? – hát persze, hogy a DD-s tábor! Idén július 21-26. közt töltöttünk egy napfényes, szeles, záporos mégis száraz hetet Albertirsa városában.
A felvezetőben említett keretsztori szereplőivel közösen fedeztük fel, mit jelent Krisztus küldötteinek lenni, miközben egyre jobban megismertük őket és egymást, és persze rengeteget nevettünk. De ami fontosabb: ezt a küldöttséget meg is éltük egymás között. A mosolyok, ölelések, a közösen megtapasztalt imák és kegyelmi élmények mind-mind arra emlékeztettek minket, hogy Jézus köztünk van, és szüntelenül küld minket, hogy együtt építsük Isten országát. Nagyon szép volt idén is találkozni a helyi közösség és a befogadó családok szeretetével, akik gondoskodtak róla, hogy a lelkünk-szellemünk mellett a testünk is (néha túlzottan is) elegendő táplálékhoz jusson.
Külön öröm, hogy idén kifejezetten sok új táborozót köszönthettünk, őket kérdeztük arról, hogyan érezték magukat a DD-ben:
…Megnyílni sokszor nehéz, főleg ha új valaki egy közösségben, de a nyitottság és befogadás, amit kaptam, sokat segített… (Veronika, Albertirsa)
…a sok kreatív és játékos program végig remek hangulatot tudott biztosítani. Mindemellett a bensőséges beszélgetéseknek, eszmecseréknek is teret adott a tábor, ami szerintem tök menő (…) Lelkileg óriási feltöltődést jelentett számomra ez a tábor, ezért bátran mondhatom, hogy teljes mértékben elérte a célját. (Sára, Lajosmizse)
…Az esti programok – különösen a táncház és a nagy esti játék – nagyon tetszettek, míg a szentségimádásnál a közbenjáró ima nagyon emlékezetes volt…. (Évi, Albertirsa)

…Szerintem életemben nem táncoltam annyit mint ezen a héten…(Nóri, Ceglédbercel)
…A sok program a kedves befogadócsaládok és a kcs-s beszélgetések örökké megmaradnak az emlékezetemben, amikor csak a DD-re gondolok. (Levi, Örkény)
…Az első DD táborom volt eddigi életem egyik legszebb hete! A szuper programok és a nagyszerű társaság egyaránt segített közelebb kerülnöm az Úrhoz és jobban megismerni önmagamat. Kihagyhatatlan élmény! (Csanád, Dabas)

…Az én személyes kedvencem a fiúnap volt, amikor a természetben aludtunk, majd délelőtt bensőséges beszélgetésekre, tapasztalatmegosztásokra került sor, ezután egy szép szentmisén is részt vehettünk az erdőben, ilyesmiben még nem volt részem…
(Máté, Albertirsa)
…Sokat változtam a tábor alatt és közelebb kerültem Istenhez. Nagyon jó érzés volt, hogy mindannyian ilyen befogadóak voltatok és sok dologban segítettetek… (Bálint, Dabas-Gyón)
…Kicsit izgultam, mert csak 1-2 embert ismertem, de elmondhatom, hogy szuper csapat jött össze, barátságok alakultak ki. Rengeteg élménnyel gazdagodtam… (Gabi, Dabas-Sári)

…Nagyon jól éreztem magam veletek és amint tehetem sietek vissza mind a találkozókra, mind a táborokba, mert ez a közösség úgy csodálatos ahogy van… (Berni, Örkény)
…Az itt megismert emberek kedves szavai, bátorító üzenetei és őszinte szeretete segített abban, hogy más szemmel kezdjek nézni önmagamra. (…) A tábor első két napján még féltem attól, hogy egyedül leszek egy számomra teljesen idegen közösségben. De ennek éppen az ellenkezője történt. Az emberek nyitottságának és szeretetének köszönhetően nagyon gyorsan befogadtak, és rövid idő alatt úgy éreztem, mintha mindig is közéjük tartoztam volna. (Virág, Dabas-Sári)
…A legszebb élményem mégis az volt, hogy minden pillanatban éreztem, hogy Isten velem van…(Csenge, Szurdokpüspöki)

…Rengeteg új emberrel találkoztam, és sok új barátságot kötöttem… (Bori, Albertirsa)
…Nekem legjobban a őszinte és mély kiscsoportos beszélgetések tetszettek. Mindenki meg tudott nyílni a másiknak, még én is meglepődtem magamon, hogy sok olyan dolgot elmondtam, amit másoknak nem, mert esetleg féltem, hogy furcsának gondolják… (Lilla, Ceglédbercel)
Ha te is kíváncsi vagy a közösségünkre, szeretettel várunk következő programjainkra, elsőként a DD-s nyárzáróra, augusztus 28-án Örkénybe. A Facebook eseményt itt találod, regisztrálni pedig ezen a linken tudsz. Ott tala!
További képekért kövesd az Instagram oldalunkat! :))










