Egyéb

„Csak szeretet van!”

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus második napján fakultációt tartott Böjte Csaba ferences szerzetes a Hungexpo „B” pavilonjában.  „Merre lesz Csaba testvér előadása?” – hallatszódik a tömegből, már a kezdést megelőzően. Az ülőhelyek szép lassan fogynak, mindenki érezni akarja azt a kisugárzó...

Egyéb

Elkezdődött a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus!

Vasárnap délután a Hősök terén kezdetét vette az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, hazánkban immáron második alkalommal, hiszen 1938 után, újra hazánk ad otthont az eseménynek.  A nyitómise előtti ünnepségen Erdő Péter bíboros, prímás köszöntő beszédében hálát adott a Gondviselésnek, hogy...

Egyéb

Misekalauz (Szemelvények NEK-ed) – Befejezés

EUCHARISZTIA ÉS MISSZIÓ Az eucharisztia, mint az Egyház küldetésének (az evangelizációnak) forrása és csúcsa A beteljesedett küldetés szentsége „Az evangelizálás ugyanis az Egyház sajátos kegyelme és hivatása, legmélyebb identitása. Az evangelizálásért létezik.” (II. János Pál) Az eucharisztikus evangelizáció lépései A...

Egyéb

Misekalauz (Szemelvények NEK-ed) – 10. rész (2.)

MENYEGZŐI LAKOMA Szentáldozás (communio) Bennünk maradó jelenlét „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne.” (Jn 6,56) A szentáldozás feltételei Áldozni! Ez a legnagyobb kegyelem a földön. Lehetőled minden szentmisén, de csak...

Egyéb

Misekalauz (Szemelvények NEK-ed) – 10. rész (1.)

MENYEGZŐI LAKOMA Szentáldozás (communio) Kezeket kitárni! Az áldozatból átváltozás fakad, … az átváltozásból jelenlét lesz. …. A jelenlétből közösség fakad, család születik, a közösségben pedig Istentől jövő küldetések születnek. Ennek a fejlődésnek van egy keresztiránya is: - A kereszt lábától...

Egyéb

Misekalauz (szemelvények NEK-ed) 9. rész

A SZENTEK SZENTJÉBEN Jézus áldozata Az első epiklézis (a Szentlélek hívása a kenyérre és a borra: „a Szentlélek által szenteld meg áldozati adományunkat, hogy Teste és Vére legyen Fiadnak”; Misekönyv, III. eucharisztikus ima) és a második epiklézis  (a Szentlélek hívása...

Egyéb

Misekalauz (szemelvények NEK-ed) – 8. rész

BELÉPÉS A SZENTÉLYBE Felajánlás Secreta: felajánlási könyörgés, titokima  -  ezt az imádságot csak a beavatottak hallhatták. A Szentek Szentjének kapuján csak az léphet át, aki kitartott a hitvallásban, és most kész egész életét felajánlani Jézus Krisztusnak. „Adjátok testeteket élő, szent,...

Egyéb

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia külföldi katolikus közösségszervező pályázatot hirdet

Az MKPK pályázati felhívása a magyar katolikus diaszpórában (EU, Észak- és  Dél Amerika) szolgálatot teljesítő katolikus közösségszervező ösztöndíjas vagy szerződéses munkatárs pozíciókra A Program célja, hogy megerősödjön a diaszpóra magyar katolikus közösségeinek kapcsolatrendszere egymás, illetve a Magyar Katolikus Egyház irányába,...

Egyéb

Misekalauz (szemelvények NEK-ed) – 7. rész

A MISZTÉRIUM KAPUJÁBAN Igeliturgia (Katekumenek és megtérők „miséje”) Az igeliturgián maga Jézus beszél a tanítványokhoz, akár az emmauszi úton. „Megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak.” (Lk 24,27) Az emmauszi tanítványok nem ismerték volna fel a feltámadt Jézust a kenyértörés...

Egyéb

Misekalauz (szemelvények NEK-ed) – 6. rész

A misztérium előcsarnokában Bevonulási ének (Introitus) „A pap személyében Krisztus vonul az oltárhoz, a pap Krisztus személyében cselekszik (in persona Christi), hogy az ő áldozatát jelenvalóvá tegye az egybegyűltek számára. A hívők ezért állnak a pap és a segédkezők bevonulása...

Egyéb

STÉG Szalézi Tófesztivál

Kedves Fiatal! A Szalézi Ifjúsági Mozgalom egy karitatív tevékenységet végző szervezet, mely Don Bosco lelkiségében a fiatalok evangelizálásával, nevelésével, oktatásával és szocializálásával foglalkozik, különös tekintettel a hátrányosan érintett fiatalok helyzetére. A szalézi szerzetesrend ifjúsági mozgalmának célja az, hogy keretet adjon...

Egyéb

Misekalauz (szemelvények NEK-ed) – 5. rész

Határvonalon szent és profán között A szentmise felépítését a templomtér felépítéséhez hasonlítottuk. Most, mielőtt végigkalauzolunk a szentmise részein, magunk mögött kell hagynunk mindazt, ami gátolna bennünket elmélkedésünkben, és tudatosan készülnünk kell arra, hogy egy misztériumhoz (titokzatos, szent valósághoz és cselekményhez)...

Egyéb

Misekalauz (szemelvények NEK-ed) – 4. rész

Az élet eucharisztikussá tétele „Az Eucharisztiának akkor valósul meg a lényege és értelme, ha átalakítja az embereket és világukat a szeretet és a szolgálat közösségeivé.” (Cebui kongresszus) „Ugyanazon Szentlélek ereje változtatja át Krisztus egyetlen testévé azokat, akik az Úr testében...

Egyéb

Misekalauz (szemelvények NEK-ed) – 3. rész

A MISE FELÉPÍTÉSE   Bevezető rész  Bevonulás  -  Oltárcsók  -  Keresztvetés  - Szalutáció (Az Úr legyen veletek!) - Bűnbánat (Confiteor)  - Uram, irgalmazz (Kyrie) - Dicsőség (Gloria)  - Gyűjtő könyörgés (Collecta) Templomajtó - a pap kitárt karja: "Az Úr legyen veletek!"...

Egyéb

Misekalauz (szemelvények NEK-ed) – 2.rész

Miért járjak misére? „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Miért kéri ezt Jézus? Azért, mert… Nem lenne értelme a keresztény lelkiség szerint élni, miközben semmi közünk nincs a többi keresztényhez. Olyan, mintha egyedül akarnánk futballozni. (Radcliffe) Az eucharisztia egyik őskeresztény neve...

Egyéb

Misekalauz (szemelvények NEK-ed) – 1.rész

Mi az Eucharisztia? Szó szerint hálaadást jelent. A görög eredetű euchariszteó szó azt jelenti: hálát adok. Teológiai értelemben elsősorban a szentmisét értjük alatta. Az eucharisztia (kisbetűvel írva) az Egyház liturgikus életének csúcspontját jelentő szentmise görög elnevezése, ami a keresztények legfontosabb...

Egyéb

Új cikksorozat indul a honlapon, NEK-ed!

Kedves fiatalok! Örömmel tudatjuk veletek, hogy új cikksorozat indul jövő héttől, itt a honlapon! Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve heti 1 cikket találtok majd Farkas Laci atya Misekalauz című könyvéből, ezzel segítve a készületet! Ha szeretnéd megrendelni a könyvet,...

1 4 5 6 10
Page 5 / 10