EgyébLelkiségMente Misszió

Összrégiós lelkigyakorlat 2024

Kedves Mentések!   Szeretettel hívunk Benneteket az idei lelkigyakorlatunkra! Az imádság mellett kiscsoportos megosztásra is lesz lehetőség, illetve értékes előadásokat hallhatunk. A Mente 4 alappillére közül most az 'ISTEN ORSZÁGA' témában szeretnénk jobban elmélyülni. Jelentkezni az alábbi űrlapon tudtok: Az...

EgyébLelkiség

5+1 ok, amiért érdemes Jézusnak adni az életed

Keresztényként, vagy keresőként fel-felmerül a kérdés: kell-e Istennek, Jézusnak személyesen felajánlani az életünket? Egyesek szerint nem kell már ezzel foglalkozni, hiszen meg vagyunk keresztelve, talán elsőáldoztunk és bérmálkoztunk is, és egyébként is jó emberek vagyunk, ráadásul Isten teremtett, szóval ugyan...

ImahadjáratLelkiségNyár 2017

Rózsafüzér – mire jó?

Többen óckodnak ettől a látszólag unalmas, monoton és kötött imaformától. Koncentrációt igényel, figyelni kell, nehogy véletlenül tizenegyszer is elmondjuk az Üdvözlégyet, stb. Elhíresült a vicc, miszerint a rózsafüzér a legjobb közbenjáró imádság. Mert ha közben nem járok, tuti bealszom... :) Csakhogy...

Lelkiség

„MEHRre megyünk, MEHRt jó az Úr!”

2015. január 3-6. között néhányan egy konferencián vettünk részt többezredmagunkkal Augsburgban, ami „TÖBB” volt, mint egy konferencia. A „MEHR” Konferencia immár 8. éve került megrendezésre az augsburgi Imádság Háza szervezésében. Az imádság háza mozgalomról úgy vélem, nem sokan hallottak még....

EgyébLelki apróLelkiség

Ima Szent Erzsébethez

Szent Erzsébet, világító példádon felismerheti a világ, mire képesítheti a szeretet, a hit és az alázat a keresztény lelket. Szíved minden erejével egyedül és csupán Istenedet szeretted, tiszta és bensőséges szeretetet ajándékoztál neki. Ezért már itt a földön megízlelhetted a...

AjánlóEgyébHivatásgondozásLelkiség

Jézus menyasszonya?

Lány vagy? Ha nem, akkor nem neked szól most az alábbi üzenet. De ide ellátogathatsz: pálos kapcsolat. ;) Ha igen, akkor viszont lehet, neked szól, ezt te érzed ott, legbelül. :)   A pálos nővérek évente több alkalommal szerveznek hivatástisztázó lelkigyakorlatokat. Ezen túlmenően egyéni...

EgyébLelkiség

Kincskereső

Szeretettel hívnak és várnak a Jézus Szíve Testvérek minden érdeklődő 14 - 17 év közötti lányt a Kincskereső táborba!! Részletek a plakáton....

LelkiségMindenkinek

MÉCS NAPOK FIATALOKNAK

Jó lenne elmélyülni, egy nagyot töltekezni? Itt az alkalom, hogy mélyre evezz, a MÉCS közösség szervezésében! "Ha úgy érzed itt az ideje megállni, kikapcsolódni a hétköznapokból és hozzád hasonló fiatalokkal és Istennel együtt lenni, akkor várunk szeretettel a Mécs Napok...

LelkiségMindenkinek

Új Ifjúság tábor 2013 – Miskolc

Sziasztok! Abban már biztosak vagyunk, hogy a 2013-as év nyara nem múlhat el anélkül, hogy újból megrendezésre ne kerüljön az úgynevezett Új Ifjúság tábor, aminek házigazdái a Fokoláre Mozgalomhoz tartozó fiatalok és a hozzájuk csatlakozó barátaik. Július 12 és 17 között nagy...

LelkiségMindenkinek

Téged érdekel? – Szalézi PartFesztivál

A Don Bosco Szaléziak magyarországi letelepedésük századik évfordulóját nagyszabású keresztény, vízparti fesztivál szervezésével ünneplik! Szeretettel hívják és várják mindazokat: - akik ismerik és szeretik a szaléziakat és szeretnének velük tölteni néhány napot a nyárból - akik nem ismerik közelről a...

Lelkiség

Antióchia

Az Antióchia a kb. 16-25 éves fiatalok plébániai közössége. A közösséghez a fiatalok társaik meghívására rendszerint az un. Antióchia Hétvégén keresztül csatlakoznak. A hétvégi programnak jelentős folytatása van, amely lehetőséget kínál a fiataloknak arra, hogy meghallgassák egymást, megbeszéljék, és jobban megértsék, mit...

Lelkiség

Szentjánosbogár

A Szentjánosbogarat Dunakeszin két plébánia több mint tíz családja hozta létre a 80-as évek második felében azzal a céllal, hogy saját gyermekeik részére tartalmas kikapcsolódást nyújthassanak keresztény körülmények között az általuk szervezett gyerekklubban. A szülők egy kiadványt is létrehoztak a...

Lelkiség

A szaléziaknál jártunk…

Ősszel, október 7-9-ig az egyik kisebb testvérrel ellátogattunk a szaléziak animátortalálkozójára, Nyergesújfalura. A téma a nyáron megélt élmények továbbvitelére buzdított minden részvevőt: "Színezd újra!". Rengeteg érdekességet láttunk. Sokat táncoltunk, külön koreográfiájuk van sok mai zenére, a témacímet viselő dalhoz is...

Lelkiség

20 éves a „Bogár”

Idén ünnepli 20 éves jubileumát a Szentjánosbogár Közhasznú Egyesület Több mint 120 táborban, 60 településen, több mint 10000 gyermeket és felnőttet táboroztatott már a Szentjánosbogár Közhasznú Egyesület, amely idén ünnepli 20 éves jubileumát. A közösség a jubileum alkalmából az egész...

Lelkiség

Chiara Luce boldoggá avatása

Sasselloban született, az Acqui egyházmegyéhez tartozó és a liguriai Appenninek lábánál fekvő észak-olaszországi kisvárosban, 1971. október 29-én szülei 11 évig tartó várakozása után. A Chiara (= világos, tiszta, fényes, ragyogó) nevet kapta és valóban tiszta és nyílt tekintetű, szelíd és kifejező...

1 2
Page 1 / 2