Dél-DunaÉszak-DunaGalgaipolyJubileumok éveLelkiségMente MisszióMentékTiszaZagyva

Mentés család

„Gondolkodtam rajta…

…félbeszakadt regisztráció kísérleteim után, másodszori telefonos megkeresésere alakult úgy,…

…hogy visszacsöppentem abba, amiben már olyan rég volt részem.

Régóta érlelődött az igény egy összrégiós lelkigyakorlatra, ami október 21 és 23 között meg is valósult. A régiók szervezői csapata (kisebb testvérek) azzal a céllal jöttek össze, hogy a közösségükben végzett szolgálatba új lelkesedéssel tudjanak belevágni. Családiasan, de a régen látott arcoknak annál inkább örülve voltunk együtt Mátraverebély-Szentkúton.

Kicsit idősebbnek számítok a mentés ifjúság körében, kevésbé egyértelmű a részvételem a programokon, viszont ez mit látszik utánam jött. 🙂
Egyik barátomat beszervezve fél nappal később mi is csatlakoztunk a többiekhez.

Nem voltunk sokan, de minden régióból érkeztek résztvevők. Öröm volt újra látni azokat a fiatalokat, akiket az ifjúsági életben, a közös munka kapcsán ismertem meg. Szinte mindenkivel fel tudok sorolni pár közös emléket.

Kicsit olyan volt a program, mint egy Összrégiós találkozón. Előadásokat hallgattunk, Szentmisén, Szentségimádáson vettünk részt, sőt még egy keresztutat is végigjártunk, ahol a stációknál valamelyikünk oda hozta a személyes gondolatait.

Személyes kapcsolatok ápolásának is teret adott a hétvége. Jó volt a régiekkel váltani pár szót, érdeklődni utánuk. Sok kellemes beszélgetés alakult ki a kötetlen programokon, és a programok közti szünetekben.

Úgy írtam, hogy Mentés család, mert ez az, amit leginkább érzek.. 🙂
Jó visszakerülni ebbe az elfogadó, nyitott közösségbe, amit sehol máshol nem tapasztaltam, pedig megfordultam egy-két helyen. Remélem másoknak is olyan sokat ad, mint nekem. 🙂

Blaschke Sebestyén

A képeket innen érhetitek el.

Az összefoglaló kisfilm pedig itt látható: