Kis Domonkos

AjánlóAktuális Lelkigyakorlatok

Menjek-e a Kongresszusra?

Amíg nem hallottam egy ismertető előadást a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról (NEK), és annak lényegéről, a címben szereplő kérdést én is föltettem. Hiszen szép, hogy Budapesten egy nagy volumenű katolikus rendezvényt szerveznek, de nem tudtam elképzelni, mi közöm lesz majd hozzá....

Ajánló

Wrocław, szilveszter, Taizé!

Töltsd te is Wrocławban a szilvesztert! Miért? Biztosan te is hallottál már Taizé-i éneket, vagy részt vettél ilyen lelkiségű imádságon. Maga Taizé egy francia kisváros, ahol a város nevét viselő közösség állandó imaalkalmakat szervez zarándok fiatalok ezrei számára, hogy a...

AjánlóRégiók

Rendkívüli esemény Vác-Hétkápolnán

2017-ben elődöm, a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség akkori irodavezetője, Tóth Klára és több adományozó felajánlásából elkészült egy votív tárgy, melyről az utóbbi fél évben többször is hírt adtunk nektek. A tárgy azzal a szándékkal készült, hogy Vác-Hétkápolnán a templom Mária...

Mindenkinek

Együtt Marton Zsolt püspök atyával

Augusztus 24-én, 10:00-kor kezdődő ünnepi szentmise keretében szentelték fel egyházmegyénk új püspökét, Marton Zsolt atyát. A hatalmas tömegben itt-ott mentés pólókat és az Ifjúsági Világtalálkozókról ismert ifiirodás zászlókat lehetett látni ,,HUNGARY - Váci Egyházmegye" felirattal. Nem készültünk MenteMissziós reprezentatív megjelenéssel,...

Uncategorized

Eucharisztiával az Ifjúsági Lelkészségért

Felajánlotta, amit tudott... A következőkben Petneházy András írása olvasható: A kicsit több, mint egy éves, kitartó és imákban gazdag várakozás után a 2019-es régiós táborok időszakában, július 12-én új püspököt kapott Egyházmegyénk, Marton Zsolt személyében. Jómagam is sokat imádkoztam (egyéb...

Aktuális Lelkigyakorlatok

Kútforrás – amiből meríthetsz

"A boldogságod a tét" Te tudod, hogy szerzetesként vagy családosként lehetnél boldogabb? Érdemes jól megalapozni és meg is hozni A döntést, hogy milyen életállapotban töltheted be küldetésed e világon. Erre ad lehetőséget hivatástisztázó programunk: Szeptembertől júniusig, tanulás, vagy munkahely mellett,...

Ajánló

Apor kolesz – nem csak Aporosoknak!

Sőt! Nem is csak kollégistáknak! Ha van kedved egy hétvégét Vácon tölteni a családoddal, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Kollégiuma tárt karokkal vár! Budapesten kollégiumot keresőknek is ajánljuk, hiszen a Nyugati Pályaudvartól kevesebb, mint egy óra alatt a kollégium épületéhez...

Ajánló

Legyél Te is közösségszervező!

Szeretnél egy nemes cél érdekében dolgozni? Motivál, ha látod a munkád gyümölcsét? Szívesen tevékenykednél a fiatalokért? Ha készen állsz egy összehangolt, komoly, de nagyon hálás munkakörben elhelyezkedni, nálunk a helyed! A Váci Egyházmegye Ifjúsági Lelkészsége fél- vagy főállású munkatársat keres...

Uncategorized

KAZETTA

Kedves Érdeklődő! Szeretettel ajánljuk figyelmedbe az alábbi országos szintű könnyűzenei katolikus tábort. Idézet a tábor honlapjáról: ,,A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve a Magyar Katolikus Egyház életében nagyobb hangsúlyt kap a szentmise, annak megértése, az abba való aktív bekapcsolódás....

AjánlóVIFI

Erősítsük a VIFI-t 1 %-kal!

Segítse adója 1%-ával azt, hogy a Váci Egyházmegye minden településén legyen katolikus ifjúsági közösség. Támogassuk a Váci Egyházmegye Ifjúságáért a Fiatalokkal Alapítványt (VIFI)! Adószámunk: 18338269-1-13   https://www.youtube.com/watch?v=T35op14v-RM&feature=youtu.be 1998 óta minden évben legkésőbb május 20-ig rendelkezhetünk adónk 1+1%-ról egy civil szervezet...

AjánlóVIFI

Meghívó

MEGHÍVÓ   A Váci Egyházmegye Ifjúságáért a Fiatalokkal Alapítvány tisztelettel meghívja soron következő kuratóriumi ülésére, melyet a Váci Egyházmegye Ifjúsági Lelkészség Irodájában, (2600 Vác-Hétkápolna, Derecske utca 2.) 2019. április 30-án kedden, 9-12 óráig tartunk. A kuratóriumi ülés napirendi pontjai a...

Ajánló

Köszönőlevél

A VIFI Alapítvány nagy örömmel vette a Mutton Kft felajánlását, melynek köszönhetően tevékenységünket mostantól egy könnyen felállítható kerti sátor segíti. A VIFI Alapítvány küldetése: A Váci Egyházmegye minden településén lesz ifjúsági közösség, amely: törekszik krisztusivá válni saját két lábán áll...

AjánlóRégióinkRégiók

Különleges esemény az Összrégióson

Még egy ok, hogy már pénteken velünk tarts az Összrégióson: Idén valami szokatlant készülünk cselekedni. Dicsőség érte Istennek! Többen biztosan emlékeztek még rá, milyen sokan imádkoztunk 2017-ben, hogy megmaradjon Ifjúsági Lelkészségünk, s így a Mentemisszió. Hála Püspök Úr végleges döntésének,...

Archívum

Papi foci EB Montenegróban

Jól ismert népdalunk a Tavaszi szél vizet áraszt átköltött verziója gyakran szól a futballstadionok lelátóiról. Ez a nóta elmaradhatatlan egy ideje a válogatott mérkőzéseken is. De miért is írok erről egy katolikus ifjúsági portálon? Noha egy ország lázban ég és...

Ajánló

Márciusban mentés tábor? – Összrégiós találkozó 2019.

Itt a lehetőség, hogy velünk tarts egy felejthetetlen, tábori hangulatot idéző összrégiós eseményen! Kinek? Miért? Az egyházmegyei Összrégiós Ifjúsági Találkozóra várunk minden, Váci Egyházmegye területén és azon túl élő fiatalt, katekétát és papot, aki a nyári régiós ifjúsági táborokban szívesen vállalna valamilyen szolgálatot,...

Ajánló

Irodai változások 2019. januártól

Az elmúlt időben sok változás történt a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Irodában, néhányról hallhattatok már. Elkészült az új honlapunk, már biztosan megismerkedtetek vele. Jelezzetek vissza nekünk, ha van bármi észrevételetek! Egyik legszembetűnőbb változás talán az lehet, hogy Klári elment és Kis...

Ajánló

Nyílt nap a budapesti Hittudományi Karon

2019. február 12-én nyílt nap lesz a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. A program a következő: 8.30 Regisztráció 9.00 Dékáni köszöntő 9.10 Szakok bemutatkozása, felvételi tájékoztató 10.15 Óralátogatás 12.00 Kötetlen beszélgetés hallgatóinkkal a Teaházban A Hittudomány Kart azoknak is...

1 2 3 5
Page 2 / 5