AjánlóAktuális Lelkigyakorlatok

Menjek-e a Kongresszusra?

Amíg nem hallottam egy ismertető előadást a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról (NEK), és annak lényegéről, a címben szereplő kérdést én is föltettem. Hiszen szép, hogy Budapesten egy nagy volumenű katolikus rendezvényt szerveznek, de nem tudtam elképzelni, mi közöm lesz majd hozzá. Miközben mindenféle plakátokon, videókban, vagy imakártyákon olvastam, hogy ,,NEKtek”, addig pont arra nem kaptam választ, hogy miért. Ez az én saram is volt: nem volt tíz percem arra, hogy rákeressek és utánanézzek az interneten, majd elkezdjek gondolkodni, vajon mi is szólhat itt ,,NEKem”. Kellett, hogy szembe jöjjön velem valaki, aki elmondja.

A következőkben megosztom veletek azokat a kérdéseket, amiket talán ti is feltesztek a NEK-kel kapcsolatban. Egyszerű válaszokat is megkísérlek adni úgy, ahogy azt megértettem. Ez nem hivatalos tájékoztatás, sajnos lehet benne hiba. Nézz utána a NEK honlapján, hogy a téged érintő kérdés valóban úgy van-e, ahogy írom:

1. Mi az, hogy Eucharisztikus Kongresszus?

Eucharisztikus?
Az Eucharisztia Krisztus teste és vére, a kenyér és a bor színében.
Ettől függetlenül a programok nem ,,csak” misék és szentségimádások lesznek.

Kongresszus?
A szó gyűlést jelent, ahol valamit megvitatnak, és eldöntenek. Viszont igencsak nehéz lenne több tízezres tömegnek egy asztalnál megvitatnia valamit. Valóban lesz egyébként egy teológiai szimpózium a Kongresszus előtti napokban Esztergomban.

Akkor mi is ez pontosan?
Az Eucharisztia szentsége katolikus hitünk egyik legalapvetőbb ajándéka.
2020. szeptember 13-20-ig  egy nagy katolikus ünnepen vehetünk részt, melyben fontos szerepet kap az Eucharisztia. Rengeteg beszámoló és fakultáció közül lehet választani, melyek mind a katolikus hitet, az egyház életét mutatják be. Jönnek például tanúságtevők üldözött keresztények közül, és olyan országokból is, ahol az egyház éppen dinamikusan fejlődik.

2. Miért jó, hogy Budapesten lesz a NEK?

Egy ilyen világméretű katolikus rendezvény lehetőséget ad arra, hogy tanúságot tegyünk hitünkről. Lesznek olyan rendezvények, amik Budapest legforgalmasabb helyszíneit érintik. Rengetegen fognak látni minket, és azon kívül, hogy esetleg bosszankodnak a forgalomelterelés miatt, talán elgondolkodnak rajta, mi akar lenni ez a rendezvény, és hogy mennyi ,,normális” keresztény ember, fiatal van az országban, és a világon, akik fel is vállalják az értékeiket. Az, ahogy vonulunk majd a fáklyás meneten, ahogy rámosolygunk a járókelőkre, vagy ahogy a spontán kérdezőknek válaszolunk, mind-mind tanúságtétel lesz. Olyan sok ember vonul ki az utcára a saját értékrendjét képviselni. A NEK-en való részvétellel mi is felvállalhatjuk mások előtt, miben, és Kiben hiszünk.

Ez a rendezvény és annak körülményei valószínűleg hosszútávon befolyásolják majd hazánkban a közvéleményt a magyar katolikusokról és a világegyházról.

A másik előny, hogy egy olyan igényes világméretű esemény kerül megrendezésre, amit tálcán kapunk. Igencsak olcsón, és semmit nem kell tennünk hozzá, csak regisztrálnunk, és kiválasztanunk, hogy melyik programra szeretnénk elmenni. Egyes rendezvények teljesen ingyenesek és regisztrálni sem kell majd rájuk.

3. Milyen programok szólnak ,,NEKem”?

Az esemény programja elérhető az iec2020.hu oldalon. Ellátogathatsz minden nap valamilyen programra, de azt is megteheted, hogy kiválasztod a neked tetsző eseményeket. Regisztrálj itt!
Néhány eseményt kiemelek ízelítőként:

Nyitószentmise a Puskás Arénában – 09.13. vasárnap
Egy szokásos vasárnapi szentmise azzal a különbséggel, hogy templomi padok helyett lelátókon ülünk majd egy durván 68 000 férőhelyes arénában. Itt lesz a nevezetes elsőáldozás is. Ide akkor is el tudsz jönni, ha csak a hétvégi időpontok jók neked.
A program ingyenes, de regisztrációköteles. Mivel a stadionba csak a biztonsági beléptető rendszeren keresztül lehet bejutni, és a tömeg miatt az ülőhelyedet valószínűleg nem tudod majd kiválasztani, célszerű csoporttal menni, ahol legalább a csoportvezetőnek regisztrálnia kell magát egy csoportlétszámmal. Akkor egy helyre tudtok ülni.

Programok a Hungexpo-n – 09.14-09.18.
A hétköznapokat úgy képzelhetjük el, mint egynapos lelkigyakorlatok, benne reggeli imával, katekézissel (előadás), tanúságtétellel, fakultációkkal és szentmisével. Nézd meg a honlapot, hogy eldöntsd, melyik nap témája érdekel jobban, milyen előadást hallgatnál meg, milyen fakultációkban vennél részt szívesen. Itt már jóval szűkösebb a férőhely, mindössze 12 000 fő fér be, ami egy ekkora rendezvénynél nem túl sok. Ennélfogva regisztrációhoz kötött.

Az itteni napok kiváló lehetőség középiskolás diákoknak is iskolai lelkigyakorlat gyanánt. A pedagógusoknak csak regisztrálnia kell a csoportot, és mindent kézhez kapnak. Mivel a Hungexpo-s programokon ebéd is van, így ennek van egy alacsony költsége, ami iskolás csoportok esetén akár csökkenhet is. Szólj a tanárodnak, hogy idén oda menjetek lelkigyakorlatra!

Ezenkívül lesznek még hétköznap esti kulturális és lelki programok, melyek egy része olyannyira limitált befogadóképességű, hogy a leggyorsabb regisztrálók, vagy a külföldi vendégek le is foglalják. Ez senkinek ne vegye el a kedvét, de ezzel érdemes számolni. Ha érdekel, regisztrálj hamar! A csütörtök esti szentségimádás a Szent István Bazilikánál értelemszerűen nagyobb befogadóképességű lesz majd.

Ifjúsági est és Ákos koncert a Papp László Sportarénában – 09.18. péntek
Na ez a program az, ami kifejezetten az ifjúságnak szól. A korhatár a Forrásponthoz hasonlít, de maga az est összetétele nem teljes egészében. Többet erről nem tudunk mondani, de úgy néz ki, érdemes lesz rá elmenni. Regisztrálj mielőbb!

Családi nap a Margit-szigeten – 09.19. szombat
Lesz egy színpad, körülötte kis sátrak, mindenféle foglalkozásokkal a gyermekek és szüleik számára. Ez a program lehetőség kisebb létszámú általános iskolás csoportok részére is, de nem véletlenül ,,családi” nap. Legjobb, ha a gyerekek a szüleikkel együtt érkeznek. Ez nem zárja ki, hogy iskolai szervezésen keresztül érkezzenek. Erre a programra nem kötelező a regisztráció. Parkolásra viszont valószínűleg nem lesz hely a környéken. Javasolt tömegközlekedéssel, vagy gyalog érkezni.

Szentmise a Kossuth téren, majd gyertyás körmenet a Hősök teréig – 09.19. szombat délután-este
A környező utcákban is kivetítők lesznek elhelyezve. Ha látni nem is lehet majd olyan jól, mint az Arénában, mégis emblematikus esemény az Országháza előtt megtartott szentmise. Imádkozzunk együtt hazánkért, nemzetünkért, az egyházért és a világért!
Utána pedig egy valós, közös tanúságtétel következik: Isten iránti elköteleződésünket fejezhetjük ki azzal, hogy mi is a Világ Világosságával tartunk a szürkületben. Mi, katolikusok hányan döntünk úgy, hogy megmutatjuk a világnak, Kiben hiszünk? Kiállásunk jel lesz a világ előtt.
Gyertyákra, fáklyákra nem lesz szükség. Arról a szervezők gondoskodnak.

Ünnepi zárómise a Hősök terén – 09.20. vasárnap 11-13:00
Ez az esemény magáért beszél. Vasárnapi szentmise, jelenlétünkkel való tanúságtétel Budapesten. Egy ünnepélyes lezárás, közös imádság, melynek helyszíne megegyezik a 82 évvel ezelőtti budapesti Eucharisztikus Világkongresszus helyszínével. Nem is ragozom tovább.

4. Kihez tudok csatlakozni, és meddig regisztráljak?

Regisztrálni minél hamarabb érdemes, főleg ha a limitált programok valamelyike keltette fel az érdeklődésedet. Megteheted, hogy egyedül regisztrálsz, de ha ezt megtetted, utólag is csatlakozhatsz egy szintén regisztrált csoporthoz, csoportvezetőhöz. Ne aggódj tehát, ha még nem tudod, kivel mész, mert utólag is össze tud kötni titeket a rendszer.
Ha pedig nagyobb csoporttal tervezel érkezni, regisztráljatok mielőbb, nehogy a késés miatt ne tudjatok egy helyre ülni, vagy ne férjen be mindenki a kiválasztott programra.
A szállást megoldhatod otthon és ismerőseidnél. Ha mégis szükséged lenne rá, természetesen a regisztrációnál is jelezheted igényedet.

Bátorítunk, hogy fogj össze a helyiekkel, vagy a barátaiddal, és regisztráljatok együtt! Amennyiben pedig nem helyi szervezéssel, hanem egy mentés szekcióval szeretnél együtt menni, igény szerint erre is szeretnénk lehetőséget biztosítani. Előtte azonban kérlek gondold át, hogy nincs-e esetleg nagyobb szüksége a plébániádnak, ismeretségi körödnek arra, hogy segíts nekik a szervezésben. Járulj hozzá, hogy mások is eljussanak a Kongresszusra a környezetedből! Attól még ugyanúgy találkozhatsz a mentés barátaiddal is, főleg, ha könnyen felismerhető vagy, pl. mentés póló, vagy egy zászló segítségével.

Ha a helyiek biztosan megoldják nélküled, és mégis szeretnél a mentésekkel tartani, március 15-ig jelezd szándékodat az alábbi logóra kattintva:

5. Hogyan készüljek a NEK-re egyénileg és közösségileg saját plébániámon?

Egyénileg elsősorban imával és Istenhez fordulással. Keveset ér a NEK-en való részvételed, ha a Jézussal való kapcsolatodban nem erősödsz meg. Lehetőséged van a bűnbánat cselekedeteire (böjt, gyónás), és imádkozhatsz megtérésekért. Elkezdheted a kilencedet a Kongresszusért, és azért, hogy mindez az emberek javára váljon, sokaknak megváltozzon az élete.

Másrészt hirdetheted a programot, felhívhatod a környezeted figyelmét arra, hogy itt az idő regisztrálni, és szervezhettek közös csoportot. Mesélj környezetednek arról, hogy te melyik napokra szeretnél ellátogatni, és miért. Hátha mások is kedvet kapnak.
Harmadrészt egyénileg és közösen is végigjárhatjátok – avagy elkezdhetitek a szentségimádás iskoláját (ha még nem tettétek meg), illetve annak folytatását, az evangelizáció iskoláját. A Kongresszus honlapján találhatsz még további ötleteket, de a sort magad is folytathatod.

Kis Domonkos

Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség Koordinátora és Ifjúsági Iroda vezetője
ifiiroda@vaciegyhazmegye.hu
+36 30 473 9597