Varga Ilona

Ajánló

Rád vár Rád!

Kedves észak-dunások és mindenki a környéken! Egy remek találkozóra hívunk, amivel az Észak-Duna mentén élők is elkezdik az idei évet. A találkozó Rádon lesz a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, ahol lesz alkalmunk sokat beszélgetni, játszani. Nagyszerű lehetőség töltekezni még...

AjánlóMindenkinek

Pályázatírást támogató est

Április 1.-én 17 órától 21 óráig konzultációs estet tartunk az NCSSZI által kiírt  “ifjúsági közösségek, ifjúsági civil szervezetek közösségépítő programsorozatainak támogatására” (IFJ-GY-15-A) című pályázattal kapcsolatban.  Ez a pályázat lehetőséget ad ifjúsági közösségek programsorozatainak megvalósítására, aminek kiemelt eleme lehet a nyári...

Lelki apró

Örökség

Egy bizonyos hegyi faluban évszázadokkal ezelőtt egy nemesember azon gondolkodott, hogy milyen örökséget hagyjon a falu lakóinak. Végül eldöntötte, hogy templomot épít hagyatékként. A templomépítés tervét titokban tartotta egészen a befejezésig. Amikor az emberek összegyűltek, csodálkoztak a templom szépségén és...

Héhalom – jó döntés volt

2015. február 21-én került sor a Zagyvamente idei első találkozójára a Nógrád megyei Héhalomban. A téma ezúttal a döntés volt. Mindennapjaink része a döntéshozatal, igaz ez a szervezésre is: első igenünket Héhalomnak adtuk. Vendéglátónk, Kovács Attila atya nagy szeretettel fogadott...

AjánlóMentékMindenkinek

Hétrégiós kvíz

Törnéd a fejed? Úgy gondolod, hogy jól ismered a hét régiót? Tedd próbára magad! A monori KT Fórumon megjelentek számára komoly fejtörést okozott már az elején, egy a régiókat érintő kvíz kitöltése. A legtöbb pontot (38-at a 49-ből) az ipolyos...

Lelki apró

Jézus fogja a kezünket a tiszta szerelem útján

Nagy nap volt mindannyiunk számára 2015. január 20-a, mert Beer Miklós, egyházmegyénk püspöke érkezett, hogy együtt ünnepelje velünk a 5 éves születésnapot. Igen, már ennyi ideje, hogy hónapról-hónapra összegyűlnek a fiatalok imádkozni a tiszta szerelemért és a családokért Sülysápon. Koncz Detti riportját...

Lelkiség

„MEHRre megyünk, MEHRt jó az Úr!”

2015. január 3-6. között néhányan egy konferencián vettünk részt többezredmagunkkal Augsburgban, ami „TÖBB” volt, mint egy konferencia. A „MEHR” Konferencia immár 8. éve került megrendezésre az augsburgi Imádság Háza szervezésében. Az imádság háza mozgalomról úgy vélem, nem sokan hallottak még....

AjánlóMindenkinek

Jézussal a Hegyalján?

Nyár? A legnagyobb hazai fesztiválok? Keresztény fiatalokkal? Lehetséges! A KözösPont ökumenikus ifjúsági fesztiválmisszió önkénteseket keres a 2015-ös évadra. Eddig csak a fejedet ráztad a Hegyalján, vagy nyakig sárban ugráltál a VOLT-on? Most ezt megteheted önkéntesként, hogy közben párbeszédet folytathatsz más világnézetű fiatalokkal, és...

Múlt a jelenben

Így nézhetett ki Szent Miklós püspök

A kis-ázsiai Müra püspökének életéről bár keveset tudunk, legendák tucatjai maradtak fenn a gyermekek és a hajadonok, valamint az aggszüzek védőszentjéről, aki egyébként Oroszország és Görögország patrónusa is egyben. A róla szóló történetek nagy részét ismerjük, azt ugyanakkor eddig csak...

Évvégi Tiszafoglaló

Az év utolsó Tiszás eseménye, a szilveszteri parti volt, amit Tiszajenőn tartottunk. Volt egy kis Bang!, Welcome Turmix, tánc - mert ugye: "Legyen Tánc!" - és végül elfoglaltuk a Tiszát. De kezdjük az elején. December 31-én év végi hálaadó szentmisével...

Médiamissziónk

Nem kell a rizsa

A kreatív írás témájával vette kezdetét a Mente Médiamisszió képzési sorozata. Előadónk, Gégény István kommunikációs szakember házi feladatként arra kérte a résztvevőket, írásban összegezzék élményeiket. Ezekből szemezgettünk. Hogy mit csináltál hétvégén? ­ Hát tudod, van ez a médiamissziós képzés... Igen,...

Lelki apró

Önmagadon túlra

Urunk megjelenése ünnepét megelőzően karácsony második vasárnapján ismét feltűnik a Keresztelő alakja. Miért? Mert neki azért az óráért kellett megszületnie, hogy megmutassa a világnak a megígért Messiást. Valamennyien azért születtünk, hogy kinyilatkoztassuk életünkkel az Istent. Jézus mondja: „Aki engem lát,...

Lelki apró

A megtestesülés ünnepkörének stációi

Liturgikus szempontból (vagyis az istentisztelet rendjét nézve) az Ige (a Fiú Isten) megtestesülésének ünnepköre két nagy ünnepet foglal magába: a Karácsonyt és a Vízkeresztet. Ezen belül a szűkebb értelemben vett karácsony 8 napig, december 24-én a karácsony vigiliájának (előestéjének) Szentmiséjétől...

Mindenkinek

Együtt a tiszta szerelemért

Harmadik alkalommal vettem részt az Országos Imaesten Sülysápon, a sápi templomban október 8-án. Habár nem voltunk sokan, annál családiasabb volt a hangulat. Szentmisével kezdtünk, melyet Farkas Laci atya celebrált. A prédikációban a tisztaság fontosságára és lényegére hívta fel a figyelmünket....

Múlt a jelenben

Milyen nyelveken beszélt Jézus?

„Jézus itt élt, ezen a földön és héberül beszélt” - mondta Benjamin Netanjahu idén májusban az Izraelbe látogató Ferenc pápával való eszmecsere közben, utalva a judaizmus és a kereszténység közti szoros kapcsolatra. „Arámiul” - vetette közbe a pápa, mire a...

Egyéb

Vigyázz… kész… média!

Kedves önkéntesek, leendő médiások! Szeretettel hirdetjük, hogy egy kétéves képzést indítunk olyan fiatalok számára, akik szeretnének belekóstolni a keresztény médiába, esetleg már kipróbálták magukat valamilyen formában és szeretnének elmélyedni tudásukban. A képzés ideje alatt megismerkedhettek a kreatív írással, a mente.hu...

1 2 3 4 17
Page 3 / 17