mente.hu címke arhívuma

Ajánló

Összrégiós 2017

Már nagyon vártam, de végre idén is eljött a tavasz, és a régóta várt összrégiós találkozó is. Március 24-én, késő délután érkeztünk meg a váci Hétkápolnához, az egyházmegye megannyi részéről. A regisztráció után, Dr. Varga Lajos püspök atya szentmiséjén vehettünk...

Táborokra készülve

Táborokra készülve- 1.hét

Bár az összrégiós találkozó véget ért, a táborokra való készülődés épphogy elkezdődött. Mostantól 14 héten keresztül csütörtökönként egy, Szűz Mária életéhez kapcsolódó poszttal szeretnénk segíteni a táborokra történő lelki készülést. hét - Mária jegyese volt Józsefnek- az ELKÖTELEZŐDÉS “Jézus Krisztusnak...

IVT - Krakkó 2016

A krakkói zarándoklat Kis Dalma tollából

A krakkói zarándoklat az én szemszögömből? Hol is kezdjem…Talán a legjobb élményemmel kezdem a mesémet. Łodzban voltunk, és épp a programfüzetet lapozgattam a barátnőimmel, hogy vajon melyik workshop lenne nekünk való. Akkor tűnt fel egy opció: Térésé Hargot , francia...

IVT - Krakkó 2016

A „véletlenek” sorozata

 A szerda délelőtti, püspök atyánk által tartott katekézis és aranymisét követően néhány fiatallal igazán emlékezetes délutánt töltöttünk együtt. A minket ért „véletlenek” sorozatát szeretném veletek is megosztani: Véletlen 1: Nagy nyüzsgés volt a váci egyházmegyések körében. Még ebéd előtt szerettük...

IVT - Krakkó 2016

Köszönjük! Dziękuję!

Csak egy hétig voltunk náluk, de ők úgy fogadtak, mintha mindig is ismertek volna. A vendégszeretetük határtalan volt. Bármilyen kívánságunkat teljesítették, ugrottak, amikor kértük őket... Ilyenek voltak a lengyelek. Sokszor éreztük azt, hogy már nem bírjuk el a kedvességüket, képtelennek...

IVT - Krakkó 2016

Helló, ez itt Krakkó!

Łodzhoz hasonlóan, igyekszünk az Ifjúsági Világtalálkozó eseményeit is megörökíteni néhány mondatban. Köszönjük az írott sajtósoknak, hogy a tartalmas napok fáradalmait félretéve papírra (billentyűzetre) vetették a napok történéseit! Július 26- kedd Reggel 7:45. Mindenki él. A tegnap esti parkban alvás után...

Jézus, mint QR kód és más Zagyvaságok

Hallottál már a QR kódról, hogy mire használják, hogy hogy működik? Pár szóban: egy egyedi azonosító, amit ha egy telefon kódolvasó alkalmazásával, vagy más QR kódot olvasni tudó eszközzel beolvasol, akkor villám gyorsan azonosíthatod a kód mögött rejlő terméket, vagy...

IVT - Krakkó 2016

Egy hétre jönnél Krakkóba?

Örömmel tudatjuk veletek, hogy hogy van lehetőségetek egy hétre is csatlakozni az év legnagyobb ifjúsági rendezvényéhez, a krakkói Ifjúsági Világtalálkozóhoz. Ez jó lehetőség azoknak, akik szerettek volna ugyan kijutni a krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra, de munka, család stb. miatt a kéthetes útra...

Nyári táborok 2016.

Észak-Dunás Nyári Tábor

Szeretettel hívunk az Észak-Duna menti Nagyboldogasszony Közösség 2016. évi nyári régiós ifjúsági táborába! Időpont: 2016. július 5-10. Helyszín: Nagymaros, Római Katolikus plébánia, 2626 Nagymaros, Szent Imre tér 2. Tudnivalók: A táborba 13 éves kortól lehet jelentkezni. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: JÚNIUS 19....

MindenkinekNyári táborok 2016.

Tábor plakátok 2016

Kedves érdeklődő szülők, fiatalok! A Váci Egyházmegye területén működő hét régió mindegyikében az év egyik legjobban várt eseménye, "csúcspontja" a nyári tábor. Ebben a- folyamatosan frissülő- cikkben összegyűjtöttük a 2016-os nyár táborainak plakátjait és a jelenleg elérhető információkat. Ha bármi...

Uncategorized

Volt egyszer egy…

A városok zajától és szagától távol, dimbes-dombos tájon bújik meg Nézsa, egy Nógrád megyei község, akik hatalmas szeretettel láttak vendégül minket, Észak-Dunásokat a tavaszi találkozónk alkalmából. De mi is történt Nézsán? Most először lehettünk vendégei ennek a csupaszív kis közösségnek....

AjánlóTalálkozó

Tavaszi ÉD

Katolikus vagy? Egyáltalán mit jelent katolikusnak lenni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel találkozhatsz ha eljössz április 9-én Nézsára! És hogy mi lesz még? Fergeteges hangulat, kiscsoport, sport és játék, de ami a legjobb, megannyi korodbeli fiatal! Időpont: 2016. 04. 09....

Lelki apró

Mi az a csonka mise?

Ha igazán pontosak szeretnénk lenni, ez az elnevezés nem helyes. A köznyelvben elterjedt fogalom arra utal, hogy ezen a napon, a világon sehol sem mutatnak be szentmisét. Igeliturgiát tartanak, melyben elhangzik János evangéliumából a passió (szenvedés történet), felolvasva vagy énekelve....

AjánlóMindenkinek

Hétrégiós találkozó- 2016

Kedves Testvérünk! Közeleg minden év tavaszának legnagyobb volumenű egyházmegyés ifjúsági programja, a Hétrégiós ifjúsági találkozó! A részletes tudnivalókat a jelentkezésről, programról alább olvashatod.   Helyszínek: Vác-Hétkápolna (Derecske utca 2.; péntek este) Váci Piarista Gimnázium (Konstantin tér 6.; péntek 20:00-tól vasárnapig) Időpont: 2016....

Levél a hétvégéről

Kedves Emese! Ahogy ígértem, íme néhány sor a Galgás lelkigyakorlatról (2016. február 19-20-21). Mint múltkor a kávézóban mondtam, már nagyon vártam ezt a hétvégét, hisz december óta nem találkoztunk a Kisebb Testvérekkel, így igazán jó volt három napot együtt tölteni...

1 2 3
Page 2 / 3