bendzsi

Egyéb

Így kérdezhetsz Te is a PontNeked vendégeitől!

A PontNeked eseményén több izgalmas tanúságtételt is meghallgathatsz: olyan emberek lesznek a színpadon, akiknek a történetükből sokat tanulhatunk mi magunk is. Az előadásaik után lehetőséget adunk arra, hogy Te is kérdezhessél Tőlük. A színpadon egy moderátor teszi majd fel a...

Egyéb

A béke és a világ – A béke építői 5.

A béke építői 5. A béke és a világ „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval!” (Fil 2,1) Jézus szavai az utolsó vacsorán: Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom...

Egyéb

Idén is vár a STÉG!

A STÉG Szalézi TóFesztivál a Szalézi Ifjúsági Mozgalom által szervezett program, mely igényes szórakozási lehetőséget, testi-lelki feltöltődést kínál fiatal felnőttek számára. Elsősorban olyan 18 és 35 év közötti fiatalokat várunk, akik jó hangulatú, „bulizós” és mindeközben keresztény értékeket közvetítő, és...

Egyéb

Nyáron is Jézussal!

Egy nyár Jézus jelenlében Nemsokára itt a nyári szünet, és a sok program, pihenés közben könnyen el lehet feledkezni Jézusról. Fontos, hogy a nyár folyamán is találjunk módot arra, hogy ne veszítsük el jelenlétét az életünkben. Akkor is, amikor a...

Egyéb

Békeszerzés – A béke építői 3.

A béke építői 3. Békeszerzés „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval!” (Fil 2,1) Béke nem születik a problémák szőnyeg alá söpréséből, sem a közönyös emberek körül.  A béke nem megalkuvásból vagy konfliktuskerülésből születik...

Dél-Duna

Ismét külön busszal… :) – Dél-Duna

Már az előző találkozónknak is fontos eszköze volt a külön busz, és most is nagyban segítette az életünket. Februárban minket vitt az Észak-Dunásokkal való közös talinkra, most viszont hozzánk hozott meglepően sok tizenéves gimnazistát olyan településekről, ahonnan nem sűrűn érkeznek...

Egyéb

Pályázati felhívás az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében is élő/mozgó fiataloknak!

14-26 év közötti diákoknak szóló Kreatív Pályázat felhívás! A 2023-as lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozóhoz közeledve szeretnénk bevonni az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében élő vagy tanuló fiatalokat az esemény kommunikációs projektjébe. A kiválasztott, igényes pályaművek segítségével szeretnénk megszólítani mind a gyakorló katolikus fiatalokat, mind...

Ajánló

Meghívó VIFI kuratóriumi ülésre

MEGHÍVÓ A Váci Egyházmegye Ifjúságáért a Fiatalokkal Alapítvány tisztelettel meghívja soron következő kuratóriumi ülésére, melyet Vác-Hétkápolna kegyhelyen (2600 Vác, Derecske utca 2.) 2022. május 25-én szerdán, 12.30-14.30 óráig tartunk. A kuratóriumi ülés napirendi pontjai a következők: 1. Köszöntő – Dr....

Ajánló

Iskola, vagy koncert? Nehéz a döntés…

Ha engem megkérdeznének, hogy vajon melyiket választanám, biztos a koncert lenne a válaszom, ez nem is kérdés. A gyakorlat mégis azt mutatja, hogy a Váci Egyházmegyében még mindig van több száz fiatal, akik nem tudják, hogy június 10-én dönthetnek a...

Egyéb

Ifjúsági szintézis – eredmények

Örömmel hirdetjük mindenkinek, hogy elkészültünk! Az Egyházmegye felé is továbbításra került a Ferenc Pápa által meghirdetett szinodális folyamat keretében elkészült Ifjúsági Szintézis egyházmegyénkben. Tudomásunk szerint az egyházmegyei szintézis mellékleteként kerül továbbküldésre a dokumentum, mely ide kattintva teljes terjedelmében elérhető. Egy...

Egyéb

A békétlenség okai bennünk – A béke építői 1.

A béke építői 1. A békétlenség okai bennünk  „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval!” (Fil 2,1) Sokszor nem látványos, Istennel szembeni lappangó ellenszegüléssel kezdődik egy-egy „háború”. A veszekedéseink nagy része abból származik, hogy saját...

Bulizz Jézussal!

Bulizz Jézussal! – 17. rész

Keresztény fiatal olvashat-e antik szerzőket? – ez volt egy 4. századi egyházatya fiataljainak kérdése. Hiszen abba néha nem keresztény tartalmakról, az istenek bűnös magatartásáról, durvaságáról, vad szenvedélyeiről van szó. Nagy Szent Bazil így ír róla: A világban kell élni, de...

Bulizz Jézussal!

Bulizz Jézussal! – 16. rész

AMIKOR NEMET KELL MONDANI Egyszer kispapként elmentem reverendában színházba. A tizedik percben olyan erkölcstelen jelenetek voltak a színpadon, hogy ki kellett jönnöm. De ez egy kis stúdiószínház volt, ezért csak a színpadon keresztül volt menekülési út. Nem kis bátorságra volt...

1 6 7 8 69
Page 7 / 69