A Dél-Dunamenti Nagyboldogasszony Közösség tagjai ebben az évben immáron negyedszer is élvezhették egymás társaságát egy találkozó keretében, Monoron. Egy kellemesen csípős hideggel megáldott szombati napon, november 23-án, körülbelül nyolcvanan voltunk talpon a vidéken. Nagykabátban, sapkával és sállal felfegyverkezve gyülekeztünk a zord időjárás ellenére, melynek délutánra már potyogtak a könnyei. 🙂
Nyolc huszonötre be is estem. Az udvaron játék fogadta a későn érkezőket. Megakadt a szemem a sok helyi srácon és lányon, köztük volt több ismerős is. Nagyon örültem, hogy iskolán kívül, ebben a közegben is megismerhettem őket, és annak is, hogy a helyiek ilyen sokan képviselték plébániájukat. Majd átverekedve magamat az üdvözlő mosolygós arcokon, beregisztráltam.
Öt percre rá már a templomban voltunk és énekeltünk. A szép, sárga templomban Tóth Piri, Ignácz Mária, és Urbán Gábor közös előadását hallgathattuk meg, mely a hűségről szólt. Míg Piri az önmagunkhoz való hűség fogalmát boncolgatta, Mária a másokhoz való hűségről beszélt, Gábor pedig kifejtette, hogy ez milyen Isten felé, és milyen az Övé felénk. Az előadás nagyon érdekes volt. Közben azon kaptam magam, hogy az előadóknak köszönhetően végre felébredtem, mert a buszon nem sikerült.
Majd a már nem csipás szemeimmel átmentem a többiekkel a kiscsoportos beszélgetésre. A beszélgetés egészen délig tartott. A téma nagyon is komoly volt, Manó, Piri és Klemencz Dani kiscsoportjában vidám volt a hangulat, ez az ő érdemük. A szomszédos kiscsoporttal egyszer még versenyt is nevettünk. A déli Úrangyalát még a csoportban mondtuk el. Ezután következett az ebéd, miközben jót beszélgettünk a többiekkel.
Ebéd után egy templomi program következett: Sándor Istvánról, szalézi szerzetesről és vértanúról tanulhattunk. Azért tartjuk a hűség vértanújának, mert az élete árán is kitartott, és nem hagyta magukra a reá bízott fiatalokat. Akkor sem hátrált meg, mikor a rendszer betiltotta a szerzetesrendek működését, és az olyan egyesületeket, amelyek vallásközpontú – Sándor István esetében keresztény szellemű – nevelésre bírták a fiatalokat. Illegálisan folytatta a fiatalok tanítását, ezért került az Andrássy út 60-ba, ahol megkínozták többi társával együtt. 1953-ban végezték ki. Ferenc pápa idén, márciusban engedélyezte boldoggá avatását, melyre október 19-én került sor. Egy igazi példakép, akit a második világháború harcaiban is tanúsított bátor magatartásáért kitüntettek, és aki egy gyárban „népnevelő elismerést” kapott munkájáért.
A műhelyekhez, melyekre előzetesen ki-ki feliratkozott, a megemlékezés után mentünk. Ezek közül kettőt lehetett választani. A lehetőségek: Zalán atya fóruma a házassági hűségről, Helméczy Judit és Károly beszámolója Rióról, tizenhat éven aluliaknak (diszkrimináció!) játék, Ignácz Eszti és Panni előadása, majd kisfilm Sándor Istvánról és Weeber Zsombor és Udvardy Csilla műhelye a párkapcsolatról. Az utóbbi kettőt tudom alátámasztani, hogy nagyon jó volt, de merem feltételezni, hogy a többi fórumon sem unatkoztam volna.
Egy kis szünet után szentmise előtti próbaéneklés, majd maga az esti mise következett. A színvonalas prédikáció és a gitáros éneklés katalizálta a feltöltődésemet. A találkozó a misével zárult.
Nem volt óriási tömeg ezen a szombati napon, mivel nagyon hideg volt, de sajnos még így is maradtak ismeretlen arcok a nap végére is. Ellenben nagyon örültem ennek a találkozónak, és annak is, hogy erőt meríthettem annak pillanataiból a szürke hétköznapjaimhoz a következő tanítási szünetig. Bár a hatása el fog múlni – és akkor majd újabb DD-s programra kell mennem, – maga az élmény mindig örök marad.
Szucsák Tamás
