Tar, vízipisztoly, jégeső, a bizalom az első
Hálát nem csak a jó időért, a jégesőért is adok… 
Két év után ismét Taron TARtottuk táborunkat (továbbiakban: Zagyvadaspark). Íme, egy kis beszámoló a Zagyvadaspark életéből.
A KT-k már hónapokkal a tábor kezdete előtt szorgosan készülődtek,
és hogy minden gördülékenyen menjen, már hétfő reggel beköltöztek a Zagyvadasparkba. A gyakorlati előkészületek mellett a csapatépítésre,
az egymásra figyelés fejlesztésére is maradt idő-energia.
Ennek eredményességéről így vallott egyik testvérünk:
„A röplabda volt a legjobb. Ott volt mindenki (Én nem 😀 – a szerző), senki nem állt ki, hogy ő nem játszik, senki nem sértődött meg. Aki nagyon ügyes volt, nem nézte le a többieket. Mindenkinek elég volt az a tehetsége, ami van.” És ez talán nem csak a röplabdára volt igaz.
Idén is számos tartalmas programon vehettünk részt, és szerencsére jócskán akadt szabadidőnk is, így jutott idő a személyes és lelki beszélgetésekre, vagy akár néhány magányos percre, elmélkedésre. A rengeteg élmény közül, most néhány igazán meghatározó beszéljen helyettünk a táborunkról.
A táborozók érkezésének estéjén (kedd este) tábortűzzel és közös játékokkal kezdtük el építeni a közösséget. A korábbi évektől eltérően a bűnbánati napot nem pénteken, hanem már szerdán megtartottuk, így már a tábor második napján mindnyájan együtt tudtunk szentáldozáshoz járulni. A bűnbánati liturgiáról így számoltak be a táborozók:
„Csöndes volt, jó volt, hogy nem volt konkrét téma, hanem szabadon lehetett magunkban imádkozni.”
„Jó volt, hogy több atya volt, és hogy mosolygós volt az atya, akinél voltam. Ahhoz mentem, ahol épp nem voltak, mindegy volt, melyik atyához megyek.”
Ez egy szívós túra nap, o-ó-ó!!!!
Slálálálállá. Ez egy csodálatos nap. Sálálálállá!!!!!
Minden tábornak megvannak a maga megszokott programjai, ami nélkül nehéz lenne elképzelni a hetet, de amelyek akár rutinná is válhatnak. Ezt elkerülendő, igyekeznünk kell valamivel különlegessé tenni őket. Idén nem voltunk ilyen előrelátóak, és csak egy egyszerű gyalogtúrát terveztünk be, de szerencsére Fentről jött a segítség, és a társaságot máris összehozta a jégeső és a rózsafüzér. A jég, de nem az eső elálltával pedig remek hangulatban folytathattuk utunkat hazafelé, és a pocsolyáknak hála az idei programból kimaradt strandolást (az extrém sportok kedvelőinek: iszapbirkózást) is pótolhattuk, hisz a „program nem vész el, csak átalakul”.
„A két celeb játékbubus új valóságshow-t indít, VAK VEZET VILÁGTALANT címmel.”
Jó volt az eső, de volt, ami még ezt is felülmúlta – legalábbis szerintem. Az esti bizalomjáték, ahol egy négyállomásos pályán kellett végigmenni párokban, de bekötött szemmel, osztatlan sikert aratott a táborozók körében, és az egyébként nagyon különböző jellemű, egymást alig ismerő táborozókat is közel hozta egymáshoz.
„Tetszett, hogy olyan párom volt, akit nem ismertem, a Jóistenre és egymásra kellett hagyatkozni.” És ez tényleg működött.
„Féltem, hogy nem fogunk tudni együttműködni, de én is vigyáztam rá, ő is rám, sokat nevettünk, kedvesek, segítőkészek voltak az állomásvezetők.”
„A kötélnél Zsolti elkezdett dőlöngélni, de megbíztam benne. Beszélgettünk az út során.”
„Izgalmas volt, kicsit féltem, hogy nehogy elessek és összetörjem magam, de bíztam a páromban.”
Táboraink egyik csúcspontja mindig az utolsó előtti esti közbenjáró ima, ilyenkor szinte kézzel foghatóvá válik a tábort átjáró Szeretet. Így volt ez most is.
„Elérzékenyültem, jó volt az is, amikor értem imádkoztak, és az is, mikor én imádkoztam másokért. Amikor más vállára tettem a kezem, melegséget éreztem.”
„Gyönyörű volt a közbenjáró ima, éreztem Isten jelenlétét.”
A közbenjáró imát egész éjszakán át tartó szentségimádás követte, az emberek félóránként váltották egymást, persze volt, aki hosszabb időre vagy az éjszaka folyamán többször is vállalta a jelenlétet, és természetesen legtöbbször egyszerre többen is voltak a templomban.
Az éjszakai szentségimádást egy mise zárta. Az éjjel háromkor tartott vezetett részt követően egyik táborozónk így beszélt erről: „Alig várom, hogy a reggel 7 órai szentmisén magamhoz vehessem Jézus Krisztust.”
„Szentségimádáson 3—4, 4—5, 5.30—6.30-ig voltam. Elgondolkodtató volt, de többször elaludtam. Az ebéd utáni pihenés volt a legjobb a szombati napban.”
A csodálatos élményekhez persze kellett a csodálatos közösség is:
„A méta vic
ces volt, most métáztam először, szeretek új dolgokat kipróbálni, jó érzés volt, hogy amíg nem ment, addig sem szóltak le a többiek (…)”
„Ha komoly dologról volt szó, akkor meg tudtak komolyodni, amikor imádkozni kellett, mindenki abbahagyta a hülyéskedést.”
„Mindenki hozzáteszi a maga részét.”
„Jó a tábor, jó a kiscsoport, az emberek nyíltak, aranyosak. Mintha testvérek lennénk.”
Fantasztikus táborunk volt, jövőre várunk Téged is.
Képeinket a táborról itt találod!
Farkasvölgyi Noémi és a táborozók
