Egy újabb európai nagyváros életébe folytak bele a Váci Egyházmegye fiataljai. A tavalyi áldozat, Róma után, idén Strasbourgban volt a 2013-as Taizéi Európai Találkozó, amely sok mentésnek életre szóló élményt jelentett.
Nagyon vártam ezt az utat, igazából az utolsó két-három hónapban mindig ez volt az a pont, amibe tudtam kapaszkodni, és átlendített a holtpontokon. Több oka is volt, amiért ennyire vártam. Először is azért, mert a tavalyi római találkozó is nagyon mély nyomot hagyott bennem, és már akkor biztos voltam benne, hogy idén is szeretnék elmenni, akárhol is lesz. A másik, a társaság volt, mert tudtam, hogy megint milyen szuper és vidám kis csapat jön össze. S nem utolsó sorban, vagy talán elsősorban, mert a barátnőm is eljött az útra. ♥ Érdekes a sors, hogy tavaly ott voltunk mindketten Rómában a taizéi találkozón, de más busszal és más társasággal, ejnye-ejnye. 🙂
Egy szó mint száz, minden adva volt ahhoz, hogy csodás legyen a zarándokút. Az előrejelzések pedig nem csaltak, sőt. Hatalmas élmény volt a buszra úgy felszállni, hogy az 50 emberből majd’ 30-at barátomnak tudhatok, hála Sztankó Szandi szervezésének. A sok ének a buszon és a városban nagyon felemelő volt. A vidám, lelkes társaság a strasbourgi forgatagban is próbált együtt maradni, kisebb-nagyobb sikerekkel. Rómával ellentétben, nem egy négyezer férőhelyes hangárban, hanem családoknál kapott szállást mindenki. Eleinte féltem, hogy így nem lesz a csapat együtt, és hogy szétszakadunk, de nagyon kellemesen csalódtam. Az a szeretet, ahogy befogadtak minket a francia családok, hol fiatalabb, hol régebb óta fiatal házaspárok,
A csapat Strasbourgtól körülbelül 45-55 kilométeres körzetben lett
Számomra a legszebb élmény az volt, ahogy a franciák a tenyerükön hordoztak minket, és kiszolgáltak mindennel. Mi szem szájnak ingere, azt mind elénk rakták. Nem is tudom mással kifejezni ezt az érzést, talán csak ha idézek a túra naplómból egy-két kisebb részt. Elöljáróban annyit, hogy negyedmagammal, Ginettehez és Andréhoz, egy idős házaspárhoz kerültünk.
„ 2013. dec. 28. 11:30. Ginette azzal kezdte, hogy sajnos, nem készült most 🙂 … Rá öt percre sajtos, paradicsomos tejbegríz, balzsam ecetes saláta és francia szezámmagos sós perec, mellé pedig vörös bor volt az asztalon. Ahogy megettük, jött a bio-narancslé, a saját kertből persze, mint minden, mellé sós ropogtatni valók, 6-7 különféle sajttal és felvágottal, majd a végén citrom és narancs fagyi, körülbelül
„ 2013. dec. 29. Este 10-kor értünk haza, Ginette azt mondta, valami kis forró italt igyunk, és mi beadtuk a derekunkat. A nappaliban, a kandalló mellé volt megterítve egy aranyos kis asztalon, friss kalácsillat járta át az egész szobát. Az asztalon aranybarna fonott kalács volt, vérvörös csipkebogyó, sárgaringló lekvár és házi vaj. Ehhez kaptunk almahéjból és egész fahéjból főzött forró teát mézzel. Elmondhatatlan élmény volt ott ülni a ropogó tűz mellett, gőzölgő teával a kezemben, és közben figyelni, ahogy Ginette mutogatja a régi családi képeiket. Olyan nyugodt pillanatok voltak.”
A legszebb az, hogy ez csak egy család volt, és bizonyára mindenki meg tudná osztani a saját kis történetét, és biztos mindenhol csodálkoznánk azon a szereteten, amit a vendéglátóinktól kaptunk, szóval le a kalappal az elzászi emberek előtt! Annyira mély érzelmeket hagyott bennünk ez a fogadtatás, hogy elhatároztuk Beával, hogy a nyáron nekiesünk a francia nyelvnek.
Nagyon köszönjük a szervezést, és mindenkinek a jó hangulatot, amivel szebbé tette az év végét! Egy biztos, jövőre a prágai találkozóra is megyünk, ahová ez a mondat jól jöhet majd: „Dve piva prosím!” Tessék gyakorolni! 😉
Földváry Gergely
