-Manapság általában arra szoktunk panaszkodni, hogy nem tudunk felkészülni a Karácsonyra kellőképpen, rohan a világ. Hogyan kéne megélnünk és helyesen készülnünk rá, hogy ne csak beleessünk az ünnepbe?
-Nagyon erőteljes munka, hogy mi egy ünnepre felkészüljünk. Minden azt sugallja, hogy nagyon sokat kell most tennünk, vásárolnunk, esetleg ajándékon töprengenünk, ez is egy nagyon intenzív tevékenység pedig… És még egy nagy megpróbáltatás mindezen felül kerekedni, mindezt a helyén kezelni.
Díszítés és lényeg. Ha csak dekorációt akarunk csinálni, akkor az önmagában nem áll meg, annak kell valahol állnia, annak kell valamit díszítenie. A dekoráció meg ugye arról szól, hogy a lényeget díszítsük föl vele, és akkor azt látjuk, hogy nem lesz hangsúlyosabb a díszítés, mint a lényeg. A lényegen dolgozunk jobban, a díszítéssel pedig csinosítjuk egy kicsit. Ezt a hasonlatot tudnám ide kapcsolni.
-Ha sikerült megérkeznünk a Karácsonyra, akkor olyan jó lenne ezt az érzést megtartani magunkban. Hogyan lehet tovább vinni a Karácsony lényegét?
-Most az ünnep nagyon sok mindennel túlnyom bennünket és igazából ki kell hámoznunk a Karácsonynak a lényegét. Nagyon sok minden történik Karácsony környékén, vannak szereplések, vannak a városi, falusi rendezvények. És kicsit elfeledkezünk arról, hogy igazából az Istent szeretnénk megragadni a karácsonyi ünnepben. Igazából nem tudunk más utat, mint kicsit az elcsendesedés útját, kicsit azt, hogy önmagunkba nézünk, önmagunk kapcsolatait kicsit felülvizsgáljuk és még egy újdonsággal fedezzük fel, hogy a lényeg rajta van az Istenen, az Isten lehajlásán, az Isten közelségen, az Isten közvetlenségén, de időnként a zaj meg nagyon sok minden egyéb dolog ezt képes elhomályosítani. Valamikor annyira, hogy úgy tűnik, mintha valamit szeretnénk bepótolni az ünnep alatt, amit az egész évben elhanyagoltunk és azt gondoljuk, hogy akkor ezt majd most gyorsan behozzuk. Azt is mondjuk, hogy kicsit eltévesztjük a lényeget, nem egészen csak rajtunk és az emberi kapcsolatainkon van a hangsúly… Ez az emberekkel és önmagunkkal való kapcsolat igazán akkor lesz jó, ha Isten lesz bennünk, közöttünk hangsúlyos. Ha Istent beengedjük mi az emberi kapcsolatainkba, a mi gondolkodásunkba, a mi cselekvéseinkbe.
-Jó lenne rólad is megtudni egy kicsit többet. Te hogyan állsz hozzá személyesen az ünnephez, mit jelent számodra a Karácsony?
-Számomra a Karácsony az az ünnep, amikor a bensőségességtől függetlenül az Isten természetességét tapasztaljuk meg, hogy egészen természetes módon akar az emberhez közeledni. Semmiféle nagy benyomást nem akar kelteni az emberben, hanem úgy közelít hozzá, ahogy az ember számára jó. Nekem a Karácsony fő mondanivalója, hogy az Isten, Aki végtelen, Aki felfoghatatlan, Akit elgondolni nem lehet, Ő mind olyan formáját választja az ember megközelítéséhez, aminek természetében ott van a hit, hogy hiszek, akkor is, ha természetes módon nyilvánítja ki önmagát.
Az Istent mindig úgy ismerjük meg igazán, hogy nem magunk gondolkodunk rajta, nem magunk jutunk felismerésre, hanem Ő maga nyilatkoztatja ki Önmagát, és akkor tudjuk igazán felfogni, befogadni Őt. Karácsonykor is ezt tapasztaljuk, hogy Önmaga kinyilatkoztatása így történik, hogy gyermekként születik közénk.
Jelenleg azt tapasztalom, hogy számomra különösen érdekes, hogy nem kimondottan más jellegű a tevékenységem, hanem valamiben intenzívebb. Intenzívebb a mondjuk abban, hogy több ember választja a gyónást, több ember próbál figyelni az elcsendesedésre, az elmélkedésre, a Szentírás szövegére, és valójában a feladat ugyanaz, csak most intenzívebb befogadást tapasztalok. Intenzívebb a gyónás, intenzívebb a liturgiák sűrűsége ebben az időben, és részemről ez a karácsonyi ünnepkör, hogy valami intenzívebb és valami intenzívebbet akar az Isten is az embereknek adni és én ennek szeretnék most az eszköze lenni. Így készülök én Karácsonyra.
-Melyik a kedvenc gyermekkori emléked a Karácsonyról?
-Ez az emlék kissé különbözik a mostani gyermekkori emlékektől, amiket szoktak mesélni a fiatalok. Gyermekkoromban nálunk a családban nem volt egy idealizált háttér, hogy az angyalka hozza a karácsonyfát, hanem azt közösen díszítettünk, sőt az is hozzátartozott, hogy a szüleinktől kaptuk az ajándékot. Én ezt egészen természetesen éltem át. Nem volt változás. Egy titok, amit fel kellett volna fedni. Nekem ez a természetesség volt mindig a Karácsonyra jellemző.
Számomra egy nagyon jelentős karácsonyi emlék, hogy édesapám sosem mondta, hogy Jézuska. Jézus személye nagyon meghatározó volt az ünnepben, sosem tettünk hozzá kicsinyítő képzőt. Az Istent nem kicsinyítettük, hanem meghagytuk Őt abban a szerepben, ami az Övé. Isten az Isten szerepében van akkor is, ha kicsi gyermekként van közöttünk. Önmagát kicsinnyé teszi, hogy közel férjen hozzánk, emberekhez.
-Mi a kedvenc karácsonyi menüd?
-Számomra a mákos és a diós bejgli mindig hozzátartozott az ünnephez. Sok helyről sokféle bejglit megkóstol az ember. Mindenki kicsit másképp készíti. Az emberek mindig valamiben különböznek egymástól és ez az étkezésben is megmutatkozik, mondjuk a bejgli készítésében. Egy ilyen átütő változás nekem ifi koromban, hogy már nem édesanyám készítette a bejglit, hanem az öcsém, aki cukrász lett. Így egy egészen más íz került az asztalra, mert ő már egy speciális tanulás által elsajátított bejgli formát adott, ami már különbözött a megszokott házi módban készített süteménytől.
-Mint ifjúsági lelkész, mit üzensz a mentés fiataloknak Karácsony alkalmából?
-Isten fiatalsága mindannyiunkat megfiatalítani akar, mert egy ünnep mindig azt jelenti, hogy valamilyen időszak lezárul és új kezdődik. A mi fiatalságunkban is mindig történik egy lezárás és egy újrakezdés. Egy régi hitnek a lezáródása és egy megújult hitnek a folytatása. Ezt leginkább az Isten tudja bennünk alakítani, formálni, ezért mint fiatalnak (és más korúnak is) a feladatunk az, hogy beengedjük a formálni szándékozó Istent az életünkbe. Legyünk nyitottak az Úr felé és engedjük, hogy formáljon minket!
Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk!
Pesti Dóra
