Egyéb

Szent József cikksorozat – 3. rész

A sorozat 2. része ide kattintva elérhető!

József, az imádkozó férfi – 1.rész: Szent Máté evangéliumának 2. fejezetében a Szent Család meneküléséről olvasunk. Szűz Mária közelebb volt az Istenhez, és jobban, világosabban megértette üzeneteit, nála jobban senki sem értette. Mégis Isten Józsefhez küldi el angyalát, amikor azt akarja elérni, hogy a család mozduljon el, meneküljön Egyiptomba, mert tudja, hogy a családot óvó, védő szerep az atyáé.

Hogy a család kifelé hogyan kommunikál, milyen döntéseket hoz meg mint egység, az a családfőnek, az apának a feladata. Isten pedig tiszteletben tartja, s nem lépi át az általa teremtett rendet. Isten olyat kér Józseftől, hogy Izrael ősi ellenségeinek a földjére, Egyiptomba vigye a családját, s benne van akkora hit és kockáztatni tudó bátorság, hogy meglépi, s belebocsátkozik az isteni kalandba, így teljesedik be az Írás: „Egyiptomból hívtam az én fiamat.” (Mt 2,15) Ma is vannak Heródesek, akik ki akarják oltani a gyermeki, magzati életet, és vannak Szent Józsefek, akik a végsőkig óvják és védik az életet, s az Anyaság titka előtt, mint beláthatatlan misztérium előtt meghajolnak, ezért a szexualitást nem játékszernek tekintik, hanem életfakasztó szent erőnek, melynek csak a házasság óvó védő keretében van helye.  

A sorozat 4. része ide kattintva elérhető!