Krisztus él! – Ez volt az ipolymente nyári programjainak második állomásának fő üzenete, és ez az üzenet bizony áthatotta az egész napot.
Nógrádmegyer. Augusztus 8. szombat, verőfényes nyári hétvége. Az üzenet mondanivalójától függetlenül reménykedünk, hogy kiváncsiak lesznek a találkozóra, akkor is, ha az emberek többsége szabadságát tölti egy vízpart mellett. És láss csodát, majd hatvanan gyűlünk össze erre a remek eseményre. Mondhatnánk, hogy csajos a buli, hiszen többségében hölgyek jöttek el.
A találkozót szentmisével kezdjük, a templom gitáros szent áhítattal töltődik fel. Igazi ipolyos hangulatom van, kedvenc dalok csendülnek fel. A szentmise után a plébánia udvarán kicsit megmozgatnak minket, Pintér Béla Új szíve katalizátorként hat rám, és a nosztalgiában el is érzékenyülök kicsit.
Scmidt Eszter személyes előadása ismét közelebb hozza a találkozó üzenetét. Az előadó jól összeszövi életével don Cosimino Fronzuto, boldoggá avatására készülő olasz plébános hétféle Krisztussal találkozási kommunióját, és rájövök, hogy Krisztussal csak az nem találkozik itthon, aki nem akar. Az előadás üzenetét gitáros énekekkel gazdagítják, és ez a majd félórás tanítás igazán tartalmas. A kiscsoportos beszélgetésünk elsősorban arra hegyeződnek ki, hogy mennyire nehéz meglátni Krisztust a héköznapokban, a munkahelyünkön, illetve éppen abban, amit teszünk.
A házigazdák ismét kitesznek magukért. A helybeliek által ajándékként adott sütemények előtt roppanós virslit kapunk ebédre, és már-már majális hangulatom van, ahogy beszélgetve majszolgatunk és beszélgetünk. Bár véletlenül hallom meg, mégis megemlítem, hogy a helyiek a maradékot egy szegény családnak ajándékozzák.
A kiadós és szeretetteljes vendéglátás után több fakultációból választhatnak a jelenlevők: társasjátékkal játszhatnak, kézműveskedhetnek, énekelhetnek, beszélgethetnek egymással. Mi az utóbbit választjuk, és a jókedvű beszélgetés hátterében az AC/DC együttes Thunderstruck-ja olyan jólesően hat, mint az előadásban halott Ki vagyok én? cím dal, és ezek megint a múltba repítenek.
Három órakor a diófa alatt az irgalmasság rózsafüzérét imádkozzuk el. Ez az ima számomra nagyon sokat jelent, hiszen többször imádkoztuk a táborban viharokkor, illetve felebarátainkért. Egy szusszanásnyi beszélgetésre még sor kerül a szentségimádás előtt. Hálás vagyok ezért a napért, és számomra átjött az üzenet, amelyet többször röpimaként is felsóhajthatnék.
A szentségimádáson már megcsappan a létszám, fáradtnak tűnnek az emberek, mégis ott hordozza az egész nap üzenetét és beleimádkozhatjuk a világba azt a tényt, amely megmenthet minket: Krisztus él!
Köszönöm ezt a napot! Mindenkinek!
Bátyi Sándor
