Három hónapos „régióstalihiány” után március 9-én ismét összegyűlt a Galgamenti Nagyboldogasszony Közösség, hogy közösen töltsön el egy napot, ezúttal Pécelen.
A magam részéről az elvárások tekintetében a szokásosnál is valamivel alacsonyabbra helyeztem a mércét, hiszen úgy alakult, hogy Tamás atya felkérésére február 9-én, Szolnokon az ottani kovászolós hétvégével egybekötött Tiszás találkozón vettem részt, ahol az ifjúsági lelkészünk által rám szabott feladat az volt, hogy a cikkírásról tartsak egy kis „gyorstalpalót” az érdeklődőknek. A téma tehát már ismerős volt, így egy pici aggodalom volt
bennem: „Mi lesz, ha négy hét után ismét a lelkivezetésről hallok egy előadást és unni fogom?” A teljesség kedvéért annyit teszek még hozzá, hogy az idei év előtt sosem jártam más régiónak a találkozóján a „galgás” alkalmakon kívül.
Hál’ Istennek (és még Áginak, Annának, Kristófnak, valamint Máténak), ez az aggodalmam teljesen megalapozatlan volt. Egy eredeti és szellemes youtube-videós keretben jelenítették meg az iskolai kötelességekkel és a közösségi média jelentette csábítással birkózó kamasz egy átlagos napját, suli után. A videóban szereplő „influencerek” egy rögtönzött telefonos segítséggel egybekötött útmutatót készítettek ennek a „suliból hazaérkezőknek” és persze nekünk. Amiben természetesen a lelkivezetésről volt szó.
A témát most is kiscsoportokban dolgoztuk fel, ahol Ági (aki a „telefonos segítő” volt), elárult egy kulisszatitkot: a színdarab létrejöttében közreműködő valamennyi személy közös szándéka ellenére mindössze egyetlen napjuk volt arra, hogy felkészüljenek az előadással. Innen jelentem, hogy a feladatot így is kiválóan megoldották. 🙂
A kiscsoportos beszélgetést követő hidegtálas ebéd és a közös játék után „ a PÁD” egyik tagja, Dávid tartott nekünk egy kis vetítéssel és tombolával egybekötött élménybeszámolót a panamai IVT-ről, amelyen ő is részt vett. Ebben a beszámolóban kapott szerepet egy rejtélyes Szűzanya-szobor, amit hiába vittek folyton haza, végül mégis mindig visszakerült a megtalálási helyére, és a különös esemény aztán egy hatalmas és gyönyörű bazilika felépítéséhez vezetett. Ezt már Dávid mesélte el nekünk sok más egyéb mellett a „panamás” útibeszámolójában.
Sajnos, a szentmisén már nem tudtam részt venni: az egyik „Kisebb Testvér”, aki a találkozóra is elhozott, még a mise előtti rövid szünetben hazafuvarozott, hiszen neki is indulnia kellett. A szombati nap számomra ennek ellenére is remekül sikerült. Bízom benne, hogy a többi résztvevőnek is legalább ugyanilyen emlékezetes volt a péceli találkozó.
A találkozón készült képeket képre kattintva lehet visszanézni:
Petneházy András
