Az ország középpontjában jártunk október 12-én. A Dél-Dunamenti Nagyboldogasszony Közösség pusztavacsi találkozója védelmezőjének, Szűz Máriának lett szentelve. Bár kevesebben, mint általában, mégis nagyon jól töltöttük el ezt a napot…
A reggel vidáman indult, nem csak mert találkozóra mentünk, hanem mert szép időt is kaptunk hozzá. Mire megérkeztünk 9 és negyed 10 között, már lehetett regisztrálni. Az ajtóban mosolygós emberek vártak, üdvözöltük a nyár (vagy még régebb) óta nem látott barátokat, ismerősöket. Jó, hogy ennyi mindenki eljött ilyen messzire, és sokan lélekben is velünk voltak. A megszokott rendben telt a nap, bemutatkozás, üdvözlés, majd előadás és kiscsoport. Ezután pedig ebéd, csoportos játék és az esemény fénypontja, a szentmise.
Különleges volt a téma, Szűz Mária személye. A szórakoztató, színes előadáson, amit Hümpfner Erik és Béres Vera tartottak, a Szűzanyát ismerhettük meg közelebbről, mint a hétköznapokban is jelenlévő mennyei édesanyánkat. Kiscsoportban saját tapasztalatainkat osztottuk meg egymással. Érdekes és feltöltő élmény volt. Számomra az maradt meg a legjobban, hogy Mária Jézust adja nekünk, egész életével, és mindig fiára mutat cselekedeteivel. Ebben tanulhatunk tőle, hogy jobban átélhessük az ő szemlélődő jelenlétét. A nap folyamán öt részben elimádkoztunk egy egész rózsafűzért. A közös ima az egyes programok közé iktatva áthatotta légkörével az egész találkozót. Bár sajnos a kisebbeknek nehezebb volt erről beszélni, és a csoportvezetőik erről tanúskodtak is, úgy vélem, ez mindenképp gazdagította őket.
Az volt az egészben a jó, hogy a kezdésnél lehetett érezni, mennyire pörög az egész. Az általános szervezői teendőket könnyedén vette a szolgáló csapat. Nekem még volt pár emberrel megbeszélnivalóm a játékokkal, miseénekekkel, csoportvezetéssel kapcsolatban, amit a nap folyamán elég könnyen sikerült is elintéznem – hála a segítőkész kisebb testvéreknek és alkalmi segítőknek. Bár viszonylag kevesen voltunk (kb. ötvenen), de jó volt látni a régi arcokat, magukkal hozták a közös élmények emlékeit. Igazán lehetett érezni, hogy együtt mozgunk a nap során a fiatalokkal, atyákkal és a „régebb óta” fiatalokkal. Olyan, mintha a közösség felnőtt volna egy újabb feladathoz. És ami a legfontosabb, az Úr megint tanúskodott mellettünk jelenlétével és a szép idővel, mintha a Nappal együtt mosolygott volna.
Tóth Piri