Sokan találkozhattunk már Szegedi László atya kiforrott teológiájával, néha számunkra túl magas gondolataival, esetleg hittankönyveivel, vagy lehet, hogy csak hallottunk róla, és tudjuk, hogy ő volt Szűz Mária eszköze a régiók elindításában. Nem régiben ismét tollat ragadott, és elkezdte összefoglalni Isten országáról szóló teológiáját. Ez a téma központi gondolatai közé tartozik. És valóban, izgalmas téma. Advent apropóján most meghívunk Titeket, hogy olvassátok velünk előadásait, hiszen épp arra várunk, hogy újra közénk testesüljön az, Aki elhozta nekünk az Országot.
1. elmélkedés ISTEN ORSZÁGA A MENNYEKBEN VAN
Az Úr Jézus azzal kezdte tanítását, hogy elközelgett az Isten országa. Az Úr Jézus Isten örök országából jött, hogy itt a földön megalapítsa a földi Isten országát, ami fellépésével elközelgett. Ez a lelkigyakorlatos sorozat Isten országáról szól. Az első előadás arról az örök Isten országáról, ahonnan az Úr Jézus jött.
Egy papnak készülő fiúnak negyedik, ötödik alkalommal beszélt az atya Isten országáról. Ezek után megkérdezte: „Józsi, érted-e, hogy mi az Isten országa? Milyen fogalmad van róla?” Bevallotta, hogy nem érti. „Hát, mit értesz belőle?” – kérdezte az atya. Azt mondta, hogy Isten országa a mennyekben van. „Jól van – válaszolta – igazad van, Isten országa a mennyekben van végső, tökéletes formájában.” De elkészült formájában van a mennyben. Itt a földön elő kell készíteni, át kell alakítani a világot, hogy beépülhessen Isten végső országába. Jelenleg fontosabb Isten országának a keresése, építése, mint a végső formájáról elmélkedni, de azért az is fontos, hogy elmélkedjünk Isten végső országáról. Induljunk ki ebből, hogy Isten országa a mennyekben van. Beszéljünk a mennyországban lévő Isten országáról. Ez azért is jó, mert Isten országa a mennyországban kezdődött, és az a forrása, példája a földi Isten országának, ami itt a földön épül. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy Isten országa, vagy Mennyek országa ugyanaz, Máté nevezi Mennyek országának zsidó kifejezésmóddal.
A mennyország nyilván a vallás világába tartozik. A vallást mindig megkülönböztetjük az államtól, az országoktól. Mégis, amikor túlvilágról beszélünk, akkor nem túlvilági vallásnak, hanem mennyországnak nevezzük a túlvilági vallásos életet. Ennek az az oka többek között, hogy a vallások az élet egy részével foglalkoznak, Isten imádásával és bizonyos erkölcsi parancsokkal, az államok pedig az egész élettel. Rengeteg területe van az életnek, ami e világi, öncélú tevékenység a társadalom életében, ami nem tartozik a vallás kategóriájába. A túlvilágon nyilván nincsen olyan tevékenység, ami nem tartozik az Isten szolgálat körébe. Az egész életet átölelő valóságot országnak nevezzük. Az államokkal az államok vezetői, s ezek lelkes hívei foglalkoznak tudatosan, a polgárok legfeljebb hazaszeretet szintjén, amennyiben szeretik hazájukat. De mégis rendkívül fontos szerepet játszik a polgárok életében az állam, mert az állam adja a közbiztonságot, iskoláztat, állást ad, megvéd, civilizációt és kultúrát teremt stb. A vallás a vallásos állampolgárokat érinti vallásosságuk mértéke szerint. A középkori teológusok alkották azt az elméletet, hogy két tökéletes közösség van: Egyház és állam. Az Egyház foglalkozik a polgárok lelkének örök üdvével, az állam pedig az e világi érdekekkel. Érthető a teológusok törekvése, az Egyházat föléje rendelni az államnak, ami nem nagyon sikerült, míg a II. Vatikáni Zsinat elismerte az e világi értékek autonómiáját az egyházi hatalom alól. A túlvilági közösséget, nem mennyei vallásnak, hanem végső Isten országának nevezzük, mert az Isten végső országában Istené a legfőbb hatalom, akinek minden alá van vetve. A túlvilágot tehát azért nevezi az Úr Jézus országnak, mert ott mindent átölel Isten léte. Itt a földön tehát van állam, van Egyház, ami az élet egy részével foglalkozik, és van elközelgő Isten országa, ami a mennyországra készíti elő a földi életet.
Az országoknak vannak törvényeik. Isten országának is vannak törvényei, például, ott nem szabad lopni, verekedni, káromkodni, csúnyán beszélni stb. Isten országának törvényei nyilván nem merülnek ki azzal, hogy ott nem szabad bűnt elkövetni. Vannak pozitív törvényei. Isten országát nyilván a mennyország törvényei irányítják, ahogy az e világi országok életét a törvényeik irányítják. Ha Isten országát meg akarjuk ismerni, ehhez hozzátartozik, hogy ismerjük a mennyország törvényeit.
Az Isten végtelenül egyszerű, kimeríthetetlen gazdagsága ellenére, csak a róla alkotott fogalmainkat bonyolítjuk agyon. Isten világában van először is egy személy, akit az Úr Jézus nyomán úgy hívunk, hogy Atya. Ez emberileg nagyon jól elképzelhető a földi atyák alakjából. Az Atya olyan valaki, akinek van gyermeke. Az atya életet ad gyermekének, a gyermek őrá hasonlít. Igaz, hogy ez az atya nem ember, hanem Isten. Isteni személy, isteni énje van, aki isteni természettel rendelkezik. Ezt nyilván nem tudjuk elképzelni, de valami fogalmat alkotunk róla azzal a kifejezéssel, hogy végtelen. Az Atyának összesen egy gyermeke van, akit Fiúnak nevezünk.
Az Atya Isten nyilván szereti a Fiát. Az Úr Jézus erről a szeretetről sokat beszél. Ez egyrészt abban áll, hogy a Fiú öröktől fogva isteni természetet kap, isteni személlyel. Az Úr Jézus beszél arról, hogy az Atya mindent odaadott neki. Mindent megmutat neki. Az Atya szereti Őt. Az Atya gyönyörködik benne. Az Atya elkíséri őt. Az Atya mindig vele van. Az Atya tanúságot tesz róla. Az Atya összesen kétszer szólalt meg a Bibliában, de mind a kétszer azt mondta, hogy a Jézus az Ő szeretett Fia, akiben gyönyörködik. Az Atya látszólagos szegénységét mutatja, hogy mind a kétszer ezt mondja, de ha tízezerszer szólalna meg, akkor tízezerszer mondaná ugyanezt. Ez nem szellemi szegénység, hanem ez a legtöbb számára, s nem tud kevésbé fontos, értékes dolgokkal foglalkozni. Ebből áll az Atya, hogy ő atya, akinek van egy fia, akit ő szeret, és mindig ezzel foglalkozik, senki, semmi mással. Nincs sok fajta szeretete, érdeklődése, kincse, csak egy fia van, senki, semmi mása. Roppant egyszerű, ilyen egyszerű senki sincs a földön. Ezt a Fiút Ő mindig, minden szempontból végtelenül szereti, mindig azt teszi, amit a végtelen szeretet diktál. Soha nincs dilemmája, hogy mással is kellene foglalkoznia, s akkor melyikkel foglalkozzon? Az Atya tökéletesen megdicsőíti a Fiút.
A mennyországhoz hozzátartozik a Fiú. Ő ugyancsak igen egyszerű. Van neki egy Atyja, és rajta kívül senki, semmi mása nincsen. Nem csoda, hogy nem tud betelni vele, Őhozzá senkit, semmit sem szabad hasonlítani, azzal a névvel nevezni, ahogy Őt nevezzük, atyának ne szólítsunk senkit a földön, ha egyszer az Atyát atyának nevezzük. Ezzel az atyával ő rendkívül bensőséges kapcsolatban van, Abbának nevezi, ami csak a zsidók számára mond sokat (mi így fordítanánk: apácska). Mindazt, amit az Atya ad, el kell mondani a Fiúról is, hogy Ő mindezt megkapja. A Fiú fiú, tökéletes atya tökéletes fia. Az Atya örök ujjongással szüli a Fiút, aki sohasem öregszik meg, örök ujjongással örül az örök lét friss örömének. Istennek nem az ereje, tudása a legfőbb értéke emberileg kifejezve magunkat, hanem végtelen személy volta. Ők végtelenül értékelik egymást, s ebben találják meg boldogságukat.
Az Úr Jézus szavaiból nem tudatosítjuk eléggé azokat a szavakat, amelyek a Fiú alávetettségét hangsúlyozzák az Atyával szemben. A Fiú engedelmeskedik az Atyának. Az az Ő eledele, hogy megtegye az Atya akaratát. Akármennyi áldozatot jelent neki az engedelmesség, utolsó szava: „legyen meg a Te akaratod” (vö. Mt 26,39; Mk 14,36; Lk 22,42). A Fiú aláveti magát az Atyának. Azt mondja, hogy „az Atya nagyobb nálam.” (Jn 14,28) A Fiú is Isten, hiszen isteni személy, aki isteni természetet kapott. Ezért az istenségben egyenrangúak. De a kettejük életközössége nem demokratikus berendezés, hanem az Atyának örök, isteni hatalma, tekintélye van a Fiú előtt, és a Fiú végtelen szeretettel engedelmeskedik az Atyának és tiszteli Őt. A Fiú élete abban áll, hogy megdicsőítse az Atyát (vö. Jn 12,28).
A mondottakból következik, hogy az Atya és Fiú isteni módon szeretik egymást. Ennek a szeretetnek lényeges tulajdonsága, hogy ez nem két szeretet, hanem egy. Az Úr Jézus többször mondta, hogy „Én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10,30; 14,11; 17,22-23). Ez az egység sokrétű, többek között jelenti azt is, hogy az ő szeretetük nem két egymásra irányuló szeretet, hanem egyetlen szeretet. Oly módon egyek, hogy szeretetük egyetlen szeretet. Ezzel a szeretettel szereti az Atya a Fiút, és ezzel a szeretettel szereti a Fiú az Atyát. Ez a szeretet a Szentlélek, a harmadik isteni személy. Ezzel kifejtettük, amit Isten létéről és közösségéről szerettünk volna mondani. Most hasonlattal nevezzük a három személy életét az ő boldog, örök körtáncuknak!
Ez a végtelen szeretet örök. Ez a végtelen szeretet az örök élet. Istenben lét és szeretet ugyanaz a valóság. Hozzá tehetjük, hogy lét és személy is ugyanaz. Ezen kívül senki, semmi nincs, ami magától örök lenne, ami hozzátartozna Isten örök Életéhez. Nem a mindenhatóságuk, nem bölcsességük, hanem személyes voltuk végtelen gazdagsága, amivel megélik maguk és egymás életét, ez a lénye az életüknek, létüknek.
Az Úr Jézus azzal kezdte beszédét, hogy térjetek meg Isten országához (vö. Mk 1,14-15). Isten országáról elmélkedve az Ő példáját követjük.
Ebből az istenképből sok minden következik Isten országára vonatkozóan. Amennyiben Isten teremt, a teremtés ezt az isteni életet nem írja felül, nem változtatja meg. Ez csak oly módon valósulhat meg, hogy amennyiben az Atya teremt angyalokat, embereket, azokat, mint Fiának testvéreit szereti, mert neki csak atyai szeretete van. Az Atya azzal az egyetlen, atyai szeretetével szereti ember gyermekeit, mint a Fiát. Így Fiában szereti az embereket, s nem lesz megosztott a szíve, ideje az emberek szeretetében. A Fiú pedig az Atyáért szereti őket azzal az egyetlen szeretettel, amivel Atyját szereti. Lélegzetelállító.
Amennyiben Isten befogadja az embert a maga örök életébe, akkor ez azt jelenti, hogy meghívja őket, hogy vegyenek részt a végtelen szeretet táncában, mert ez a végtelen szeretet az örök élet (vö. Róm 8) Az embernek Isten végtelen szentségéhez kell méltóvá válnia, felemelkednie erre a szeretetre, hogy részt tudjon venni ebben a táncban, ebben az életben, ebben a szeretetközösségben az Atya gyermekeként, a Fiú testvéreként, mert ez az örök élet, ezen kívül semmi. Az ember ezt magától nem érheti el, csak a Szentlélek közreműködésével. Ha az ember nem kapcsolódik be ebbe a szeretetközösségbe, akkor nincsen része az örök életben, Isten nem is tud, nem is akar másfajta örök életet teremteni. A mondottakból következik, hogy az embereknek ebbe a szeretetközösségbe kell belekapcsolódniuk. Nekik az Atya szeretetével egyesülten kell szeretniük a Fiút, és a Fiú szeretetével kell szeretniük az Atyát, mert ez az örök élet. Ez a szeretet a Szentlélek. Az embernek be kell fogadnia a Szentlelket, és a Szentlélekben kell élnie. Ezek fényében jobban érthetők az Úr Jézus szavai, „maradjatok bennem” (Jn 15,4), és hogy „nálam nélkül semmit sem tehettek” (Jn 15,5).
Isten végtelenül egyszerű, de amennyiben kapcsolatba kerül az emberrel, az egyszerű fény hihetetlen sok színre bomlik az emberi felvevő képesség miatt. A világ teremtésében ez a cél valósul meg fokozatosan.
Megbeszélni: Kit, milyen gondolat ragadott meg ebből az előadásból? Ebből mit tudnál aprópénzre váltva gyakorolni a héten? Próbáljuk meg felidézni az előadás tartalmát! Hogyan képzelik el a hívek a mennyországot és abban való életünket, és azt, hogy hogyan lehet oda eljutni? Mennyiben módosítja ez az elmélkedés ezt az elképzelést? Miért nevezzük mennyországnak a túlvilágot? (az egész ottani életet átöleli) Próbáljuk átbeszélni, hogy milyen egyszerű az Isten! Mi van benne, miből áll élete? Van-e ezen kívül örök élet? Milyen minden más élet ezen kívül? (Véges, tökéletlen. Esetleg bűnbe esett.) Mi közünk van a mennyországhoz? Mi közünk van az Atyához, Fiúhoz, Szentlélekhez? Az életszentségre törekvés nélkülözhetetlen. Magunktól fel tudunk–e emelkedni Istenhez? Elég–e kicsit jónak lenni, s ezért beengednek bennünket a mennyországba?
Szegedi László
