„Hiszek EGY Istenben” – Ha egy Isten van, hogy lehet mégis három?
A hosszabb Hitvallás így kezdődik: „Hiszek az egy Istenben.” Tertullianus azt mondja: „Isten, ha nem egy, akkor nincsen.” Mindenekelőtt azt szeretnénk tisztázni, hogy emberi értelemmel is belátható, hogy ha Isten van, akkor nem lehet belőle több, tehát a több-istenhit (politeizmus) még pusztán filozófiailag is képtelenség. Ha Isten fogalmán azt értjük, hogy Ő az, akinél nagyobbat, többet, szebbet, jobbat, igazabbat, és tökéletesebbet elgondolni sem lehet, mert Ő maga a Lét, és minden léttökéletesség forrása, akkor logikai ellentmondás, hogy két vagy több isten van. Ahhoz, hogy tegyük fel, két isten létezzen, ahhoz kell lenni bennük valaminek, ami megkülönbözteti az egyiket a másiktól. Ha pedig az egyikben van valami, amivel a másik nem rendelkezik, akkor az egyik nem tökéletes, mert valamilyen hiánnyal bír, és éppen ezért az egyik nem isten.
Ezek után kérdezzük meg, hogy a keresztény hit alapján mi az, ami Istenben egy, és mi az, ami három. „Isten természet és lényeg tekintetében egy.” (KEK 200) Ugyanakkor az egyetlen isteni lényeget és természetet három isteni személy birtokolja: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Nem három istenről van szó, akik egymástól lényegük szerint különböznének, hanem az egyetlen, abszolút léttökéletességet, vagyisaz egyetlen isteni természetet az Atya úgy birtokolja, hogy egy pillanatig sem tartja meg magának, hanem öröktől fogva adja a Fiúnak. A Fiú pedig nem sajátjaként birtokolja, hanem öröktől fogva kapja az Atyától. A Szentlélek pedig ez az örök szeretetáramlás. Az isteni személyek közötti különbözőség alapja tehát nem természetük szerinti különbözőség, hiszenmindhárom isteni személy ugyanazt az abszolút léttökéletességet birtokolja, hanem a különbözőség alapja, hogy az Atya sajátjaként birtokolja és tovább adja, a Fiú kapott ajándékként birtokolja, a Szentlélek pedig maga az ajándékozás. Természetesen a Szentháromság-tan szigorú értelemben vett misztérium, mely az emberi logika alapján nem kikövetkeztethető, hanem Jézus Krisztus nyilatkoztatta ki (Vö. Jn). Ugyanakkor, mivel Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert (Vö. Ter 1,27), aki leginkább a kapcsolatai által képmása Istennek, ezért, ha az emberi szeretet természetét vizsgáljuk, akkor rásejthetünk a Szentháromság titkára. Szent Ágoston így magyarázta ezt: „Ahol szeretnek, ott mindig hárman vannak: aki szeret (Atya), akit szeretnek (Fiú), és maga a szeretet (Szentlélek).” A szeretetnek ez a törvényszerűsége legmélyebben a család valóságába van beleírva. A férj és a feleség szeretetéből születnek a gyermekek, és csak akkor tudnak egészségesen fejlődni, ha apa és anya szeretetén keresztül megjelenik családjukban az a léttöbblet, ami már több, mint apa és anya szeretetének az összege, mert az maga a Szentlélek, aki képes egy életen keresztül elhordozni az emberi létet. Ennek a szeretetnek a megtapasztalása minden ember számára létszükséglet. Minden kapcsolatunkban – tudatosan vagy öntudatlanul – ezt keressük. Az emberi logika odáig juthat el, hogy ha Isten lényege öröktől fogva a Szeretet, akkor öröktől fogva kellett lennie Valakinek, akit szeressen. A szeretet nem egyszemélyes valóság. Isten nem az első ember teremtésétől kezdve a Szeretet, mert akkor az Isten az ember által válna istenné. „Isten változhatatlan, legbensőbb lényege, hogy Ő maga örök szeretetközlés – Atya, Fiú és Szentlélek. Szeretetének túlcsordulásából teremtett minket, és arra rendelt bennünket, hogy ennek a szeretetközlésnek legyünk részesei. »Maga Isten léte a Szeretet.« (1Jn 4,8.16)” (KEK 221) „Isten örök boldogság, halhatatlan élet, el nem halványuló fény. Isten a Szeretet: Atya, Fiú és Szentlélek. Isten szabad akaratból »eleve arra rendelt minket, hogy Jézus Krisztus által fiai legyünk.« (Ef 1,4)” (KEK 257) „Az egész isteni üdvrend végső célja az, hogy a teremtmények belépjenek a boldog Háromság tökéletes egységébe. De már most arra vagyunk hivatva, hogy a Szentháromság lakóhelye legyünk. Az Úr mondja: »Aki szeret engem, megtartja szavamat, és Atyám is szeretni fogja őt, elmegyünk hozzá, és lakást veszünk nála.« (Jn 14,23)” (KEK 260) A nagy, egyistenhívő vallásokban (pl. iszlám) a Szentháromság-hit hiánya miatt nehéz teológiailag alátámasztani a szerető Isten képét. Ezért nem ritka, hogy az isteni akarat mint fátum (sors, végzet) jelenik meg, ami nem tűr ellentmondást, amibe bele kell törődni, mert pl. Allah így akarta. Ezért gyakori az iszlámban az uniformizálás, ami olykor kötelezően előírt formákban vagy pl. öltözetekben nyilvánul meg. Ezzel szemben a jézusi istenkép lényegéhez tartozik, hogy Isten akarata nem egy eleve elrendelő önkényúr akarata, hanem teret ad a létezők autonómiájának (önállóságának) és az ember szabadságának. Az Egyház szentháromságos közösség kell, hogy legyen, mely nem uniformizálni akar, hanem a tiszteletre méltó különbözőségek egységére törekszik.
Az egy Isten mindenható és Atya egyszerre
„Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. Így is kezdődhetnék: Hiszek egy mindenható Istenben… Ha így hangozna, Atya nélkül, Isten megfoghatatlanul távoli, sőt félelmetes volna, mi pedig reménytelenül kiszolgáltatottak lennénk egy olyan Istennek, aki „csak” mindenható.” (Gyökössy Endre: Hiszek!, 25.)
„Hitler jutott eszembe, aki valahányszor az Istenről beszélt, mindig csak így nevezte: a »mindenható«. Nem kell különösebb lélektani műveltség ahhoz, hogy bárki ne tudná már ebből is, hogy önmagát vetítette ki az Istenre, erre a kis í-vel írt istenre, az ő istenére, akinek ő az »egyetlen méltó eszköze«, akivel átrendezi a világot. Vagy így is megfogalmazhatták volna az atyák: Hiszek egy Istenben, az Atyában. És kihagyhatták volna a mindenható fogalmat. Ez így túl intim, túlságosan ember formájú megfogalmazás lett volna.” (Gyökössy Endre: Hiszek!, 26.)
„Aki csak így éli át Isten létét, így gondol rá, annak valóban nagy szakállú, felhődíványon üldögélő, ős-öreg az Istene, akinek az a »foglalkozása«, hogy atyáskodjon, segítsen és megbocsásson. Ez az a bizonyos »Jóistenke« alak, akit azonban nem kell túlságosan komolyan venni. A Lélektől ihletett Hitvallás egyszerre ejti ki a mindenható és az Atya szót, azaz olyan Istenben hihetünk, aki mindenhatóságát atyai módon használja. Nem szívtelen szuper-számítógép, és nem is megfoghatatlan és felfoghatatlan, személyes sors, végzet – hanem atyai. Mindenhatósága akkor a legragyogóbb, legtündöklőbb, amikor értünk szenved Jézus Krisztusban. Amikor látszólag a legtehetetlenebb. És hogy mindenható, annak a húsvéti nyitott sír a bizonyítéka.” (Gyökössy Endre: Hiszek!, 27.)
Farkas Laci atya
