Honnan tudták meg az evangelisták, hogy Jézus mit beszélt az Atyával, mikor vérrel verejtékezett, és közben csak 3 tanítvány volt ott – azok is aludtak? 🙂
Ehhez a kérdéshez a kinyilatkoztatás természetét kell megértened. Jézus, mivel Isten Fia volt, megtehette volna, hogy digitális hanganyagként pontosan rögzíti egész földi élete során elmondott minden egyes szavát, hogy megőrizze az utókor számára. Nem tette. Más, biztosabb útját választotta annak, hogy kinyilatkoztatását ránk ruházza. Belső ismeret, tapasztalás és belső érzék által akarja minden kor, minden embere számára közvetíteni üzenetét, amely nem egy hanganyag, hanem Ő maga. Mindaz, amit értünk tesz, s nekünk tanít. Ezért a biztos istenismeret garanciájaként két dolgot hagyott ránk: a Szentlelkét és a Katolikus Egyházat. A Szentlélek adja a természetfeletti hitérzéket és belső ismeretet az élő, feltámadt Jézusról, aki 2000 év múlva is ugyanaz, s ugyanolyan valóságos, s ma is ugyanúgy csak egy személyes kapcsolat keretében tud feltárulkozni titka övéi előtt. Aki nem bocsátkozik be ebbe a személyes kapcsolatba, az végighallgathatná az egész hanganyagot Jézus szavairól, mégis teljességgel félreértené. A Katolikus Egyház pedig a hermeneutikai, értelmezési horizontot adja a szubjektív Krisztus-tapasztalathoz, hogy valóban helyesen értettem-e meg, amit a Szentlélek mondani akart.
A 4 evangélista négyféleképpen mutatja be Jézus Krisztust, mégis tévedhetetlenül ugyanarról a személyről beszélnek. Ha valamelyikük szubjektív tapasztalata ellentmondana a többiekének, akkor az nem ugyanazzal az egyetlen Istennel találkozott. Ha „Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké”, akkor az apostolok Jézusa, a második század Egyházának Jézusa, s a teáltalad ma az Egyházban megtapasztalt Jézus nem lehet két különböző személy, hanem ugyanaz, az egyetlen Isten. Aki nem ellenőrzi le saját szubjektív tapasztalatait az Istenről az Egyház hitével, s nem ellenőrzi le, hogy az apostolok és az apostolok utódai, a térben és időben elterjedt katolikus Egyház híveinek, s a templomban mellette ülő tiszta hitű kontyos néninek a hittapasztalatai ugyanarról a személyről szólnak-e, az könnyen eltévedhet a vallási szubjektivizmus és relativizmus útvesztőjében, s nagy a veszélye, hogy nem az Élő Istenre talál rá, hanem saját Istenről alkotott fantáziaképére.
Jézuson kívül ugyanis nem láthatjuk helyesen az Istent. Csak általa közvetítődik helyes Istenismeret: „Aki engem lát, látja az Atyát” „Rajtam kívül nincs más út az Atyához”. Jézus pedig nem egy digitális CD-re bízta üzenetét, személyét, hanem apostoli közösségére, az Anyaszentegyházra, s nem az egyéneknek, hanem ennek a közösségnek ígérte meg a tévedhetetlenséget az istenismeretben: „A Szentlélek elvezet titeket a teljes igazságra” „Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket megvet, engem vet meg”. Ezért életünk végéig ki kell egészítenünk egyedi, szubjektív Istentapasztalatainkat az Egyház hitével, s alázattal, annak értelmezésében kell magyaráznunk, mert nem gondolhatjuk magunkról azt, hogy egyénenként birtokában vagyunk a tévedhetetlenségnek. Hosszú bevezető után talán már érthető lesz a válaszom. A biblikusok vizsgálják az úgynevezett ipsissima verba Christi-t, azaz azokat a kifejezéseket, amiket az evangélisták „holt-biztosan” szó szerint adtak tovább Jézustól. Ugyanakkor ezeknek a szavaknak nincs nagyobb rangjuk azoknál a szavaknál, amelyeket a Szentlélek sugalmazására az apostolok saját fogalomkészletük alapján belső istenismeretük révén közölnek. Ugyanaz a Szentlélek nyitotta meg Jézus ajkait, Aki az evangelistákat sugalmazta. Ez a Szentlélek keltette életre a halálból Krisztust. Ez a Lélek hatalmas Isten, elég hatalmas ahhoz, hogy Jézus szavait az evangelisták bensőjén szűrje át, és saját tapasztalataikon át tegye elevenné és hatóvá, s ugyanezt teszi bennünk is, amikor, s amilyen mértékben életre váltjuk, s tapasztaljuk saját életünkben és közösségünkben ezeknek a szavaknak erejét.
A kérdésedre a válaszom röviden: A Szentlélek nyilatkoztatta ki nekik. Hogy milyen módon, azt nem tudjuk, de nem is lényeges: lehet, hogy Jézus a feltámadása után elmesélte nekik, lehet, hogy Szűz Máriától tudták meg, lehet, hogy a Szentlélek valami különleges látomást adott erről, de az is lehet, hogy egész egyszerűen az evangélista (pl. Szent Máté) visszagondolt Jézus vérrel verejtékező arcára, s a Szentlélek vezetése alatt ráérzett, hogy mit is imádkozhatott Jézus, amíg ők aludtak. Egy dolog egészen biztos: a Szentlélek sugalmazta neki. S habár a különböző Evangélisták szó szerint nem is ugyanazokat a szavakat közlik, mégis tévedhetetlenül ugyanarról a Jézusról, ugyanarról a személyről beszélnek, s ugyanolyannak mutatják be, csak más más szempontból láttatják Jézus titkának gazdagságát, s azt, hogy Jézus valóban ilyen. Újra, s most már utoljára mondom: Jézus nem hibátlan hanganyagot, hanem belső Istenismeret akar közvetíteni a Szentlélek és az Egyház által, mely mérhetetlenül gazdag, s annyiféleképpen szűrődik át a szíveken, ahány emberhez csak elér a világon, de mégis tévedhetetlenül és utánozhatatlanul ugyanarról a személyről szól, aki mindenik számára ugyanolyannak mutatkozik, még ha más-más szempontból vagyunk is csak képesek megragadni. Ez a közös, s mégis egyéni belső Istentapasztalat pedig a legmélységesebb közösséget teremtheti meg az emberek között, ami ezen a földön csak lehetséges: „Az örök élet az, hogy ismerjenek Téged, az egyedüli igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust” (Jn 17,3). A kereszténységben tehát egy tapasztalati istenismeretről van szó, s nem egy szőrszálhasogató csepűrágásról, a szószerintiségről.
Farkas László atya
