Van egy kérdésem

Miért kell Istent engesztelni?

Miért kell Istent engesztelni? Haragszik?

A Jézus által kinyilatkoztatott Atya Isten nem szeszélyes, sértődős Isten, mint Zeusz vagy a mítoszok Istene: „Hogyan vethetnélek el, Efraim, hogyan hagyhatnálak el, Izrael? … Szívem elváltozott, egész bensőm remeg. Nem hagyom, hogy fellobbanjon haragom: Efraimot nem pusztítom el többé, mert Isten vagyok, nem ember; a körödben élő Szent, és nem szeretem a pusztítást.” (Oz 11,9) A Biblia Istene nem antropomorf, emberformájú Isten. Amikor a Szentírásban mégis Isten haragjáról van szó, akkor azt soha nem szabad emberi módon érteni. A harag a szeretet másik oldala is lehet. Jézus haragosan ostort fon a templomban. Isten haragja mindig egy értéket véd, ahogy József Attila mondja: „érted haragszok, nem ellened”. A Jeruzsálemi Templom megtisztításakor Jézus az Atyja Szentségéért és népéért haragszik. Nem nézi el felindultság nélkül Atyja házának meggyalázását és népe elkorcsosulását. Mivel szereti őket, ezért nem hagyja rájuk, hogy még Istenből is hasznot akarnak húzni, nem akarja megengedni, hogy népében ennyire eltorzuljon a választottsági kapcsolat és az isteni képmás. 

Isten gyűlöli a bűnt, mert az veszélyeztet minket, szeretett teremtményeit. Isten nem tudja nem utálni a bűnt. Hogy haragja el ne érje a bűnbánó bűnös embereket, ezért Fiát tette a bűn hordozójává, így magába vette azt a szenvedést és elítélést, ami a bűnt hordozó bűnöst kellene, hogy elérje. Ezért a bűn Istent belülről érinti és rendíti meg (vö. „egész bensőm remeg”). Iszonyatos fájdalom az Atyának Egyetlenét szenvedni látni. Ezért amikor engesztelünk, akkor mélységes fájdalmunkat fejezzük ki amiatt, hogy ezt okoztuk a bűneinkkel az Atya szívében.

Az engesztelésre nem az Istennek van szüksége, hanem nekünk. Enélkül érzéketlenné válunk, s elhal a kapcsolatunk Vele, ha nem érint meg minket a fájdalma, továbbá hozzászokunk a bűnhöz és megkeményedünk benne, nem ismerve fel mérhetetlenül súlyos következményeit, s mindeközben felismerhetetlenségig eltorzulhat bennünk az isteni képmás. Ennek legfélelmetesebb végkifejlete, amikor valaki velejéig azonosul a bűnnel, s örökre az Istentől való elszakítottságot választja, ami a kárhozat.

Isten azzal is kimutatja igazságosságát, hogy a bűn elnyeri büntetését, aki viszont bűnbánatot tart, annál Isten igazságossága mérhetetlen irgalmában nyilvánul ki: „Megigazulásukat ingyen kapják… Jézus Krisztus megváltása árán. Őt adta oda Isten véres engesztelő áldozatul a hitben, hogy kimutassa igazságosságát.” (Róm 3,25)

A kiengesztelődés az Istennel való kapcsolatunk gyógyulása, helyreállása. „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg. De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott. Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal, nem tartja számon vétkeinket, sőt, ránk bízta a kiengesztelődés igéjét. Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel! Ő azt, aki bűnt nem ismert, “bűnné” tette értünk, hogy benne “Isten igazságossága” legyünk.” (2Kor 5,18-25) Amikor engesztelésül felajánlunk valami áldozatot vagy böjtöt magunk vagy mások bűneiért, akkor nem Istent akarjuk rávenni, hogy változzon meg, ne haragudjon. Az összes pogány vallás iránya ugyanis ez: hatást gyakorolni az Istenre. A kereszténység iránya, célja pedig épp az ellenkező, nem Istenre kell hatást gyakorolni, hogy végre már szeressen, mert Ő nem tud nem szeretni, hanem az engeszteléssel az emberre akarunk hatni, hogy változzon, térjen meg, s higgyen az evangéliumban. Ezért mondta Szent Pál, hogy az Úr rá és az apostolutódokra (papokra) bízta a kiengesztelődés szolgálatát, vagyis a bűnbocsánat és megtérés szentségét.

A bűneinknek vannak tehát rossz következményei, ami előbb-utóbb utolér bennünket, mint egy lavina, ami egy darabig aranyos kis hógolyónak tűnik csak. Amikor engesztelünk, akkor azt kérjük, hogy Isten hárítsa el ezeket a megérdemelt rossz következményeket az életünkből, tehát ne csak a kapcsolatunkat állítsa helyre önmagával, hanem bűneink büntetését is engedje el. Valahogy állítsa meg azt a lavinát, amely összenyomni készül minket.

Magyar népünk nagy engesztelő alakja Mindszenty József bíboros volt, de végigvonul ez az engesztelő típus egész magyar történelmünkön. Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a Pálos rend, engesztelő rend. Szent Margittól Salkaházi Sáráig megjelenik szentjeinkben egy nagyon magas fokú szeretet, hogy tudatosan engesztelő áldozatul ajánlják népükért és a rájuk bízottakért az életüket. Apor Vilmos vértanú Püspök utolsó szavaival szeretném befejezni, aki saját testével fogta fel a golyószóró lövéseit, amellyel a szovjet katona erőszakosan akarta megszerezni magának az általa rejtegetett nőket: „Istenem, Atyám, a Te kezeidbe ajánlom lelkemet. Jézus, Mária, Szent József, legyetek énvelem, most és halálom óráján. Jézus Szentséges Szíve, bízom Benned. Fölajánlom összes szenvedésemet engesztelésül a saját bűneimért, de fölajánlom papjaimért is, híveimért, az ország vezető embereiért és ellenségeimért. Kérem az Istent, ne tulajdonítsa nekik bűnül azt, amit elvakultságukban az egyház ellen tesznek. Fölajánlom szenvedéseimet az édes magyar hazáért és az egész világért. Szent István, könyörögj a szegény magyarokért!”

A hívő ember részt akar venni imájával, böjtjével és életáldozatával Jézus helyettesítő és engesztelő áldozatában, s hisz abban, hogy az Ő önként vállalt vagy felajánlott áldozataiban is Jézus Szentlelke működik és árad ki a világra, a bűnösök megmentéséért és a bűnök félelmetes következményeinek elhárításáért. A szeretet legmagasabb foka ugyanis nem a bűnösök szidása, hanem, amikor valaki a bűnösök helyére áll, s kész helyettük szenvedést átvállalni.

Farkas László atya