Sok hasznos dolgot lehet átvenni, elsajátítani egy közösségtől, ha erre nyitottak vagyunk, és ha beletesszük azt a munkát is, amellyel hozzájárulhatunk annak megfelelő működéséhez.
Ezt is megtanulhattuk (többek között) a tavaszi találkozón, amelynek idén a mogyoródi Szent Mihály Főangyal-templom adott helyet.
Az esemény a regisztrációt követően egy szentmisével folytatódott, mely nem csak megadta a találkozó lelki keretét, de emlékeztetőül szolgált a nagyböjti készületünk céljával kapcsolatban is.
A következő programpont a kiscsoportok beosztása volt, amelyek a találkozó témájáról való elmélkedéshez voltak hivatottak létrejönni. Ezt pedig maga az előadás követte, a találkozó témájával kapcsolatban: Visszatérés az első szeretethez. A lelkes KT-k (kisebb testvérek) megint remek beszédekkel rukkoltak elő, vagy azt is mondhatnám, hogy történetekkel, minthogy az előadásukat “élmény-orientáltan” próbálták átadni, (véleményem szerint nagyon is bölcsen.) Ugyanis ez nem csak a mondandóra való koncentrálásban segítette a résztvevőket, de a személyes történetek révén egyfajta közvetlenség, az előadókkal való kapcsolódás, akár együttérzés valósulhatott meg. Sok minden előjött, a téma kapcsán számos gondolat tud megfogalmazódni szerintem akárkiben. Az előadásban szó volt a másikért való áldozathozatalról, a hitbeli hozzáállásunkról a hétköznapok talaján, és mint már említettem, a közösségek fontosságáról is, hogy azokból hogyan tudjuk kihozni a maximumot.
Bennem például az fogalmazódott meg, hogy a szabad akarat azt jelenti, hogy szabadon választhatjuk a fontos, értékes, de gyakran nehéz dolgokat az életben, s ez által valami jót hagyhatunk a másiknak. És hogy pont abban van a szabad akarat szépsége, hogy a nehezen teljesíthető, kényelmetlen dolgokat is önként vállaljuk, ha vállaljuk, s ez még egy egészséges büszkeségnek is teret engedhet.
Az előadáson továbbá egy közmondással is gazdagodhatott a tudásunk: “Bárki meg tudja számolni, hány mag van egy almában, de azt csak Isten látja, hogy hány alma van egy magban.
A lelki töltődést a testi követte, mert mindezek után jött a közös ebéd, egy kiadós játék blokk kíséretében, mely a lehető legnagyobb természetességgel csalt mosolyt minden résztvevő arcára. Majd sor került a fentebb már említett kiscsoportos beszélgetésekre a találkozó témájával kapcsolatban. Nekem ez mindig egy nagy öröm, ugyanis az jut eszembe, hogy végre kapok egy kis “inputot” is, nem mindig csak az “output”, hiszen sok értékes gondolat kaphat ilyenkor teret. Ezekből pedig örömmel tanulok.
A hivatalos program befejezéséül pedig a zenés szentségimádás szolgált, melyet mostanra a galgás találkozók “helyi színének” lehetne nyilvánítani. Ez rendkívül felemelő élmény volt, abszolút megkoronázva ezzel a napot, már csak azért is, mert eszembe jutott alatta Boldog Carlo Acutis egy a helyzethez jól kapcsolódó idézete: “A tűző napon fekve lebarnulunk, de az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus előtt szentté válhatunk.”
