MédiásokMenteMédia-MisszióMMMUncategorized

Eredményt hirdettünk és csapatot építettünk :)

Október 6.-án megtartottuk az ,,Ilyen a mi régiós táborunk” médiás pályázat eredményhirdetését, illetve részt vettünk egy csapatépítő szabadulószobán.

Mozgalmas vasárnapnak néztünk elébe október 6.-án a MentePontban. A nyáron meghirdetett „Ilyen a mi régiós táborunk” fotópályázat eredményhirdetésére gyűltünk össze.

Azonban nem csak a díjnyertes mesterműveket vettük szemügyre – 5 kategóriában érkeztek a kiválóbbnál kiválóbb fotók – és kapták meg a nyertesek megérdemelt jutalmukat, hanem a videópályázaton benyűjtott alkotásokat is megtekintettük. Dénes Zakariás és Heiszig Regő igencsak nehéz döntési helyzetbe hozta pályaművével a zsűrit.

Dénes Zakariás és Heiszig Regő

A napot egy közös pizzás ebéddel, beszélgetéssel, játékokkal folytattuk, majd villamosra szállva és megérkezve az új helyszínre folytattuk a csapatépítést. A szabadulószoba fejtörői, feladványai igencsak megdolgozatták a csapatokat. Szerencsére mindenkinek sikerült a megadott időn belül kijutni. 🙂

Most pedig olvassuk az egyik résztvevő beszámolóját!

„A letakart fotók mellett elsőként érkeztem meg a terembe kora délelőtt, ahol a kanapéra lehuppanva vártam az eseményre érkező társaimat. Nem volt bennem izgalom, mint a tavalyi pályázat eredményhirdetésénél.  Legalább is most úgy érkeztem meg, hogy nem vártam semmit sem.  A részvétel fontosabb volt számomra, mint hogy a legjobb képeimet nevezem be.  Sőt, a határidő előtti utolsó percekben küldtem el őket.

Szép számban összegyűltünk, mikor az eredményhirdetés kezdetét vette.  Kivonultunk a folyosóra, ahol leleplezésre kerültek a fotók.  Szép pillanatokat örökítettek meg a nyertes pályázók, öröm volt végig nézni ezeket. Említették, hogy milyen sok remek alkotás közül kellett választania a zsűri tagoknak. Majd a teremben megtekinthettük a két beküldött videót is, amikhez az alkotók pár szót hozzáfűztek, ahogy a nagy filmes díjátadó ünnepségeken. Ezt követően előkerülteket különböző társasjátékok, amikkel egészen az ebéd megérkezéséig jól szórakozva elmulattuk az időt.  Az étkezés végeztével lassan elérkezett az utolsó titokzatos meglepetés programpont is, amely egy szabaduló szobás játék volt.  A csoport a helyszínen kétfelé vált két szoba közül választhatunk.  Számomra ez volt első ilyen élményem, ahol közösen és hol egyénileg egy-egy kis feladványt sikeresen megoldva jutottunk közelebb a fő célunkhoz. Sikeresen kijutottunk a szobákból. Senkit nem hagytunk hátra (se múmiának, se templomba befalazott személynek). 
Ezzel a kellemes délutáni programmal fejeződött be a közös napunk.  Köszönöm, a szervezőknek ezt a napot és további szép pillanatok fotózását kívánom, minden fényképezést szerető pályázónak.”
V. ST

Mindenkinek hálás szívvel köszönjük a részvételt!