tisza címke arhívuma

Nyári táborok 2014.

Tiszás tábor 2014 – JELENTKEZÉS

Közeledik a 2014-es nyár legtiszásabb programja, ami nem más, mint a NYÁRI TÁBOR!!! Szeretettel hívunk és várunk a Tisza menti Nagyboldogasszony Közösség nyári ifjúsági táborába! Újdonság, hogy idén átkelünk a Tiszán, és Tiszaföldvár ad otthont a tábornak 2014. augusztus 5-10. között....

Tiszajenő: Találkozó & Party

Június 21-én, amikor már egy hete élvezed otthon a szünetet és már épp unatkozni kezdenél, gyere el Tiszajenőre! A kisebb testvérek már 9 órától várni fognak rád, hogy veled együtt tölthessék el az idei tanév utolsó tiszás találkozóját. A találkozó...

Öntözés a Tisza mentén

Húsvét napján locsolkodni mentünk az egész családdal, pontosabban szólva a bérma kereszt apámmal, és a keresztfiammal, aki bosszút akart állni a szombaton történtekért. (Mi történt nagyszombaton?) Ez volt az első közös locsolkodásunk, elég spontán jött, de jövőre is tervezzük, akkor...

Keresztelő, vagy amit akartok

Nagyszombat alkalmával összegyűlt Cegléden a tiszások apraja-nagyja, hiszen Zsombort megkeresztelte Bokros Levente atya, elsőáldozó is volt, ráadásul Kantár Norbert atya meg is bérmálta húsvét vigíliájának keretében. Zsombor mesél az élményről. Nagypénteken az esti liturgia után a helyi ifisekkel passiót néztünk,...

Tömegek Szolnokon

Április 5-én sokak számára eljött a lehetőség hogy újra eljöhessenek a Tiszás találkozóra. Ez alkalommal Szolnokon lehettünk. Témánk: Szent József, a férfi volt, amit egy előadás (és közben színdarabok) után egy kiscsoport keretében részletesebben megbeszélhettünk. A hangulat ezután csak egyre...

Mindenkinek

Majd, majd, majd… – 7régiós 2014

Pénteken megérkeztünk, misén voltunk, majd ettünk, játszottunk és szállásadóinkhoz mentünk, aztán reggel lett és ettünk, majd előadást hallgattunk és ettünk, majd játszottunk, misén voltunk és ettünk, majd ismét vendéglátóinkhoz mentünk, ettünk és hajnalig beszélgettünk,majd misén voltunk, előadást hallgattunk és ettünk,...

Befolyt a Tisza a Mária Rádióba

Lehetőséget kaptunk a nemrégen indult ceglédi Mária Rádiótól, hogy beszélgessünk a Tisza menti régióról, amelyhez Cegléd is tartozik, elmondhassuk miről szól ez az egész, hirdethessük programjainkat. Nagy örömmel tettünk eleget a meghívásnak, március 29-én stúdióba vonult Zsuzsi. Barna (Tarzan) Zsombor...

Találkozzunk Szolnokon!

Következő találkozónk április 5-én, Szolnokon lesz, a Belvárosi Plébánián. Regisztráció 9-től, a program 10-kor kezdődik és a 16 órakor kezdődő szentmisével zárul. Téma: József, a férfi Milyen egy igaz(i) férfi? Milyen jellemzői vannak Szent Józsefnek, Jézus nevelőapjának, melyeket eltanulhatnánk? Sok...

Ha a Tisza találkozik, hull a hó és hózik…

Az év első hóesésével eljött a tiszás találkozó napja. A tanév második találkozóján a hűség volt a téma. A résztvevők a rossz idő ellenére is szép számmal jelentek meg az abonyi plébánia közösségi házában. A regisztráció után átmentünk a templomba,...

2014 első megállója: Abony

Kedves Tiszás testvérek! Itt az új év és itt jön a téli Tiszás találkozó is! A suli még csak most kezdődött újra, alig van hétvégére tanulnivaló, és a vizsgáknak is vége lassan! Találkozzunk hát Abonyban január 25-én, szombaton! 9 órától...

Mindenkinek

Két év után megkelt a Kovász – „Már a mennyországban”

November 15-17-én zárult le a Váci Egyházmegye Ifjúsági Közösségszervező- és Vezetőképzőjének, a Kovászolónak első képzése. 44 fiatal vehetett át oklevelet az ünnepi szentmisén dr. Beer Miklós megyéspüspöktől. Néhány résztvevővel beszélgettem vasárnapi kereszténységről, barátságról, személyiségfejlődésről. Milyen élményeket szereztetek a Kovászolóban? Turay...

Őszi tiszavirágzás Rákóczifalván

Elkezdődött az iskola, teltek a hónapok, sok víz lefolyt a Tiszán a nyári táborunk óta, itt volt hát az ideje újra találkozni. Az előkészületeket követően elérkezett a szombat. Ezen a napon mindannyiunk édesanyjára, közösségünk patrónájára, Szűz Máriára tekintettünk. Már a...

Mindenkinek

Az Ifiiroda élén: Tóth Klári

Bizonyára már többen is észrevettétek, hogy az Ifiirodától kapott levelek végén megváltozott egy név. Tóth Klári a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Iroda vezetője szeptember óta. Verőcei Gábor készített vele egy rövid interjút, hogy egy kicsit közelebbről is megismerhessétek Klárit. Mi az...

Az idei első találkozónak Rákóczifalva örülhet

Elkezdődött a suli, eltelt az őszi szünet és máris kezd bedarálni a mókuskerék? Itt az ideje kimozdulni padból! Írjátok be a naptáratokba/telefonotokba, hogy november 9-én, szombaton lesz az idei tanév első tiszás találkozója, Rákóczifalván! Témánk: A katolikusok imádják Máriát?  9...

Szent királyunk ünnepe a Tiszán

A keresztény magyar állam alapítójának, Szent István királynak ünnepe sem telhetett el Tiszás program nélkül. Egy kis csapat már 19-én, Törtelen előaugusztushuszadikázott (nyelvészek kíméljenek!), fergeteges hangulatú este volt. Az ünnep napján először Tiszaföldvárra mentünk, ahol résztvettünk az ünnepi szentmisén és...

Nyári táborok 2013.Tisza

Ilyen volt a Tiszás tábor…

Sikeresen lezajlott az idei év legjobb tábora is a Tisza mentén! Már két élménybeszámoló  is született! Az első valójában egy tanúságtétel Barna Zsombortól. Olvassátok nyitott szívvel, és erősödjetek hitetekben rajta keresztül! A másodikat Kovácsik Antitól kaptuk, friss, tiszaföldvári tiszás testvérünktől....

Nyári táborok 2013.

NYÍLT NAP a táborban

Kedves Fiatal! Elmúltál már 10 éves, de nem vagy még 30? Az egész tábort nem vállaltad be, mert nem tudtad miről is van itt szó? Akkor pont Te vagy, akit keresünk! Szeretettel meghívunk téged a Tisza menti Nagyboldogasszony Közösség nyári...

1 2 3 4
Page 3 / 4