Nagyszombat alkalmával összegyűlt Cegléden a tiszások apraja-nagyja, hiszen Zsombort megkeresztelte Bokros Levente atya, elsőáldozó is volt, ráadásul Kantár Norbert atya meg is bérmálta húsvét vigíliájának keretében. Zsombor mesél az élményről.
Nagypénteken az esti liturgia után a helyi ifisekkel passiót néztünk, aztán sokáig fenn voltunk. Reggeli (ismét korai) kelés az előző napi – mástól idézek: „orgia” 😉 – után picit kótyagosabban történt meg, mint kellett volna, de sebaj, öltözködés közben eszembe jutott az Ossian egyik híres számának sora: „Felvirradt a nagy nap…”. Tűzés lamentációra, ezúttal már a kórusba, mert előző nap reggel az az élmény fogadott ott, hogy „Bakker, ez zsolozsma!”, és így ki nem hagytam volna. Utána vissza a köziházba a srácokhoz, mert végre összeszedték magukat. Irány a plébánia, megnéztük, élnek-e a papjaink. Hát még egészben voltak szerencsére, úgyhogy ismét vicces történetek záporában találtuk magunkat. Hamarosan szabadultunk, mindenki hazament, hogy aztán 10-re visszaérjünk a próbára. Ott aztán minden flottul ment, végre most már hazaértem… Aztán beütött a mennykő: sokk, ijedtség, aggódás, pánikroham lehet akárminek nevezni, de nem tudtam vele semmit kezdeni… Aztán kicsit később a forró fürdő és a zenehallgatás megtette hatását. Nosza, délután van, gyerünk előkészíteni a bulihelyet! Hát, nem ment könnyen, egyedül meg pláne nem, úgyhogy kértem segítséget, így legalább együtt szenvedhettünk. Közben átjöttek a szomszédos Mária rádióból és meginvitáltak egy kávéra. Valamit valamiért, begyömöszöltek a stúdióba és jól kivallattak… Sebaj, ismét elment fél óra, nehogy egyszerű dolgom legyen… Fél 6, irány haza átöltözni, utána meg bilokálni, merthogy 2 helyen kellett volna egyszerre lenne. A pánik ismét beütött, de ezúttal a barátok rendesebben kikúráltak, hála Istennek. Szerencsére mindenki odaért a vigíliára, sok vesződés nem volt a terelgetéssel, de újra kikészültem. Csüccs a székre, ahol látszott, hogy többiek is hasonló bőrben vannak, mint én, úgyhogy sok vigaszra nem számíthattam. Prédikáció végén megszólalt a már jól ismert „Barna Zsombor, gyere ide!” hang. Bérmanév majdnem elrontva, de közelebbi ismerősök jót vigyorogtak az apró bakin. Segáz, már eddig is minden másképp ment, mint ahogy a próbán történt meg… A liturgia véget ért, szép körmenet is volt, habár az éneklés nem volt a legperfektebb, úgyhogy ismét mosoly került a szánkra. Nem a rosszindulatú röhögés, hanem a ráismerés, hogy mi se vagyunk ám különbek. No, minden véget ért, kezdődik a buli! Te jó ég, mennyien voltunk! Mire összerántottam a csapatot… Ráadásul a fél udvart elfoglaltuk a kulcsra várva a közösségi házhoz. Merthogy lazán elfelejtettük ám. Pontosabban elfelejtettem. Mindegy… Magam megítélni a bulit nem tudtam, ide-oda csapódtam a klikkek között, hogy láttassam magam, hátha valaki éppen kérdezni szeretne valamit. Aztán szépen lassan csak a kemény mag maradt ott a kb 40 ból. 9 -en: 8 vérbeli tiszás és egy volt kolesztársam a kecskeméti piárból. Kb 3-ig activity-ztek a többiek, miközben én próbáltam aludni. Aztán Bence fejemre ejtett egy hálózsákot, mire én zsörtölődve kivonszoltam magam az udvarra és reggelig a jó hűvösön szunyáltam. Bence is utánam jött, de ő kevesebb sikerrel vette a hideg akadályát jó hálózsák hiányában. Szerencsére azért nem fázott meg. Másnap hamar összepakoltunk, mindent eltüntettünk magunk után. Egy jelenet azért megmaradt: rohanok a többiek után egy otthagyottnak vélt zakóval: „Várjon már, hozom a bakterom ünneplű gúnyáját, amire tíz évig spórolt!” – kiáltom utánuk, és észreveszem, hogy a sajátommal futottam… 😀
Köszönet Jézusnak, Bencének, Zsuzsinak, Pistinek, Zolinak, Vevének, Juditnak, Dórinak, Bálintnak, Marcinak, Gallusnak és családjának, anyunak és még sok más embernek, akik megjelentek ezen a végtelenül fontos napon és támogattak engem imáikkal és szép szavakkal. Az igaz barátok megfizethetetlenek, és addig a napig nem gondoltam volna, hogy ennyivel büszkélkedhetem. Ámen!
Zs alias Tarzan, Albert, Pali
A fotóra kattintva még láthatsz pár képet!
