Április közepén három mentésünk is részt vehetett a Nagyító Alapítvány „Cipőfűző” képzésén. A következőkben Béres Veronika, Szmeskó Gábor és Antalicz Gábor szegedi élményeiről olvashattok.
A történet onnét indult, hogy a Kovászoló első évfolyamán felkértük a Nagyítósokat, hogy tartsanak a csapatnak egy önismereti tréninget. A képzésnek nagyon pozitív volt a kicsengése, ezért meghívtuk őket egy pályázatírói képzés megtartására is. Itt aztán sokat beszélgettünk Csabával az alapítvány vezetőjével, és kedves feleségével Olympiával, és kezdtünk azon gondolkodni hogyan tudna a két csapat együttműködni, milyen további lehetőségeink vannak. Aztán Csaba felvetette, hogy indul egy „Cipőfűző” tréning, ami leginkább egy kóstoló a módszertanukból, és örülne, ha az egyházmegyéből néhányan részt vennénk ezen, hogy saját bőrünkön tapasztaljuk meg, hogyan is dolgoznak.
SzG: Puszta véletlenségből szereztem tapasztalatot a Nagyítós módszerről egy játék kapcsán, ami olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy egyértelmű volt – el kell jutnom egy képzésre. Az első kérdés, ami felötlött bennem, az értetlenség volt: hogy vezethettem én eddig csoportot?
Eszméletlenül tetszett a hétvége felépítése és megtervezettsége. A csoportvezetők felkészültsége, hozzáállása, rugalmassága teljesen új és abszolút meggyőző volt. Óriási volt, hogy pontosan tudták, hogy miért ezt és ezt játsszuk, hogy az hogyan kovácsolja össze a csapatot, és ha így és így sikerült a játék, akkor az „x” játékot érdemes játszani következőnek! Nagyon jól kihasználták a játékon keresztüli tanulásnak és az élmény feldolgozásának (kiscsoport) lehetőségeit. Na, ez a meggyőző!
Úgy látom, hogy a mentében – legalábbis nálunk ÉD-seknél – ez a fajta tudatosság, felkészültség még nem készségszintű (nincs). Ráadásul olyan játéktáruk van, hogy az valami fantasztikus (persze teljesen kidolgozva: helye a csoport fejlődésében, játék által megmozgatott kérdéskör, feldolgozáshoz kérdések). Én ezt a módszert mindenképp meg akarom tanulni, de annak is ajánlom, aki csak bele szeretne kóstolni – egészen új perspektívákat nyit a csoportvezetésben.
AG: Számomra is nagy élmény volt a képzés. Sok tréningen volt már lehetőségem részt venni, főleg előző munkám során, és mindig is szerettem ezeket az alkalmakat. A különbség abban volt, hogy most nem csupán résztvevői voltunk a gyakorlatoknak, hanem be is avattak bennünket a trénerek abba, hogy mit, miért csináltak és hogyan épültek egymásra a különböző játékok, foglalkozások.
A hétvége nem volt feszültségektől mentes. A gyakorlatok előhoztak konfliktusokat is amiket „nehéz”, de jó volt felismerni és tudatosítani. Jól modellezték ezek a játékok az életben tanúsított viselkedésünket, és fontos volt utána ezeket átgondolni az érzéseinket kimondani és tudatosítani, miért is cselekedtünk úgy, ahogy. A két tréner nagyon profi módon vezette a 16 fős csapatot és nekem nagy kedvet csináltak hozzá, hogy a cipőfűzőt szorosabbra kössem, vagyis folytassam velük a képzést.
BV: Amikor a Kovászoló keretein belül, tavaly áprilisban eljöttek hozzánk a Nagyítósok, kicsit tartottam attól a fogalomtól, hogy: önismereti tréning. Sokszor félelmetes lehet, ha szembe kell néznünk önmagunkkal, nekem legalábbis ez a feladat sosem ment könnyen. Pláne, hogy én maradjak csöndben, önmagammal… Azután az áprilisi hétvége után mégis elindult bennem valami, és rögtön rákaptam a Cipőfűzős lehetőségre. Örültem, hogy új embereket ismerhettem meg, és közelebb kerülhettem a Nagyítósok „stílusához”. Rengeteg mindent tanulhattam és tapasztalhattam. Többek között, hogy milyen, amikor vannak csoportvezetők, és közben mégis olyan érzés mintha nem is lennének: nem befolyásolják minden egyes pillanatát a folyamatoknak, gyakorlatoknak, hanem szépen terelgetnek, esetleg egyszer-egyszer kérdeznek. Azok a kérdések pedig olyanok, hogy rögtön elkezdesz gondolkodni: „Igen, ezt vajon miért így csináltam…milyen érzések vannak bennem és miért pont így vélekedek, ahogy?”.
Sok mindenre rájöttem magammal kapcsolatban ezen a hétvégén, és ezt a „Cipőfűzőnek” köszönhetem. Irányt mutattak a fejlődéshez, a többi viszont rajtam áll! A másik ami számomra még fontos volt, hogy nagyon sok új és hasznos játékot, gyakorlatot tanulhattam, amelyeknek célja volt, tudatosan voltak felépítve. Csodás volt azt is megtapasztalni, hogy két röpke nap alatt otthonosan, biztonságban éreztem magam, olyan tucatnyi ember között, akikkel még soha sem találkoztam! A hétvége minden pillanatát elraktároztam, és ez a lelkesedés hajt tovább a mindennapokban, hogy én is ilyen tréner, csoportvezető lehessek, valamint, hogy még jobban megismerkedjek és megbarátkozzak önmagammal! 🙂
