Szeptember utolsó hétvégéjén újra megtelt élettel és nevetéssel a Kovászoló! (Drámai zene a háttérben – a szerk.) A második hétvége igazi szellemi és lelki „kovászolódás” volt: a résztvevők nemcsak új ismeretekkel, hanem tapasztalatokkal, felismerésekkel és közös élményekkel is gazdagodtak.
A pénteki „entréet” és ismerkedést követően a hétvégét közös szentmisével indítottuk, amely megalapozta a napok mélyebb hangulatát. Aztán jöhetett a nagy közös játék – hiszen mi más hozhatná közelebb egymáshoz a csapatot, mint a jókedv és a közös mozgás? Az esti kiscsoportokban már meg is kezdődött a személyesebb hangolódás, amit meghitt közös ima zárt le.
Szombaton aztán beindult a gondolati motor! A napindító ima után bibliaismeret, krisztológia és fejlődéslélektan segítette a résztvevőket abban, hogy mélyebben ismerjék meg Jézus személyes küldetését – és rajta keresztül saját hivatásukat is. A szükségletek és érzelmek, illetve az asszertív kommunikáció blokkok során mindenki közelebb kerülhetett önmaga és mások megértéséhez, miközben szó esett az érzések felismeréséről és a szeretetteljes, mégis határozott önkifejezésről is.
A délután a fejlődéslélektan és a népmesék világába kalauzolt, ahol az „Én mint személy” kérdése kapott főszerepet.
„Ne vitázz olyannal, aki rosszul idéz”– mondja Max Weber (legalábbis remélem, különben eléggé a saját csapdámba léptem) és ezt mi is komolyan vettük, ezért került elő a retorika. Megtanultuk, hogyan szólaljunk meg úgy, hogy szavainkban ott legyen a lényünk, a hitünk, és a kimondott szó valóban életet közvetítsen.
Az esti közös program, a játék és a nevetés igazi feloldódást hozott, a napot pedig újra meghitt imával zártuk – csendben, hálával, és egyre szorosabb közösségben.
Vasárnap reggel a zsolozsma és a szentmise adott keretet a hétvégének: közös imánkban és énekünkben egyszerre volt jelen a hála, az elmélyülés és az új lendület. A záró kiscsoportban mindenki megfogalmazhatta, mit vitt haza ebből a három napból – nemcsak tudást, hanem hitet, bátorságot és közösségi erőt is.
Ahogy elcsendesedett a ház vasárnap délután, a levegőben még ott maradt a hétvége hangulata: a találkozásoké, a felismeréseké és annak az öröme, hogy Jézus vezetésével formálódunk – lélekben, tudásban és szeretetben.
