A XX. század pápái (6.)
VI. Pál pápa – a párbeszéd pápája
Giovanni Montini helyi nemesi család fiaként született 1897. szeptember 26-án, Concesioban. A család a helyi vidéki nemesség közé tartozott; középosztálybéli, polgáriasult életet éltek. Bátyja, Lodovico, apjukhoz hasonlóan jogi pályára lépett, később az olasz szenátusnak is tagja volt; öccse Francesco orvos volt.
(Forrás: CNS fotos)
1920. május 29-én szentelték pappá. Első éveit a tudományoknak szentelte, majd 1925-től az Olasz Katolikus Egyetemista Föderáció asszisztense lett, innen lépett 1937-ben államtitkársági szolgálatra. Életének ezt a korszakát az intellektuális pezsgés, a közéletben való jelenlét, sok-sok párbeszéd, vita, eszmecsere jellemezte. Kiterjedt, a vatikáni szolgálata alatt is ápolt és bővülő baráti körébe nemcsak közvetlen környezete tartozott bele, hanem a kor Európájának számos kiemelkedő értelmiségije, gondolkodója, politikusa,
1937-től XI. Pius pápa államtitkárának, Pacelli bíborosnak a helyettese. Elkísérte őt az 1938-as budapesti eucharisztikus világkongresszusra is. Amikor Pacelli XII. Piusz néven pápa lett, megerősítette Montinit államtitkár-helyettesi pozíciójában.
1954-ben Milánói főegyházmegye érseke lett. A hagyomány szerint ezt a rangot az kapja meg, akit a pápa bíborossá szándékozik kinevezni, amint üresedés van a bíborosok sorában. Sokak meglepetésére XII. Piusz nem nevezte ki Montinit bíborossá (nem volt köztudott, hogy az 1952-es titkos konzisztóriumon ő nem fogadta el a kinevezést). Bár sokan XII. Piusz későbbi örökösének tekintették, Montini, mivel nem volt bíboros, nem követhette Piuszt a pápai trónon, így annak halála után (1958) Angelo Roncalli bíboros lett az új pápa XXIII. János néven, aki viszont szinte azonnal bíborosi rangra emelte Montinit.
(Forrás: orszagut.com)
Montini bíborost mindenki János pápa leendő utódjának tekintette. Támogatta János döntését a második vatikáni zsinat összehívására. Amikor János 1963-ban elhunyt, Montini lépett a pápai trónra VI. Pál néven. Az ő uralma alatt fejeződött be a vatikáni zsinat, 1965-ben.
Mit várt ez a Montini bíboros a zsinattól, hogyan látta az Egyház megújulásának útját? Ez kiderül 1960. május 8-án keletkezett votumából, véleményéből, amellyel hozzájárult a nagy munka római előkészítéséhez. Szerinte fontos, hogy az előkészület, de a tanácskozások sora is a világ minden tájáról meghívott szakértők támogatásával haladjon előre. Kiemeli az ökumenikus nyitottság igényét, olyan szintig, hogy előzetes egyeztetést javasol a testvéregyházak képviselőivel, még a zsinat előtt, a felmerülő témákról. A liturgia terén támogatja az adaptációt, ami lehetővé tenné, hogy a világiak bekapcsolódjanak a szent cselekménybe. Ezen felül ajánlja a részleges zsinatok, a „szinódusok” bevezetését, hogy így az egyház reformja hatékonyabban haladjon előre a helyi Egyház szintjein. Amikor tehát 1963-ban VI. Pál néven elfoglalja Péter székét, már kiforrott képpel rendelkezik arról, hogyan is válhat gyümölcsözővé a zsinat műve. Látásmódját, viszonyulását összegzi első enciklikája, az Ecclesiam suam kezdetű, amelyet a második és a harmadik ülésszak között, 1964. augusztus 6-án adott ki, s amelyet később a zsinat záró dokumentuma, a Gaudium et spes is idézett, jelezve, hogy Montini pápa szemlélete nagyban hatott a II. Vatikánum bontakozására.
Ugyanebben az évben felállította a püspöki szinódust, de két dolgot kivont a hatáskörükből: a papi nőtlenséggel és a fogamzásgátlással kapcsolatos döntéseket; később mindkét témakör nagy port felverő enciklikái témája lett. Feloszlatta a nemesi testőrséget és a palotaőrséget, és a Svájci Gárdát tette meg a Vatikán egyedüli fegyveres erejévé.
Megfogalmazza a párbeszéd fontosságát (Ecclesiam suam kezdetű enciklika). Csak ha beszélget az Egyház, ha párbeszédet folytat, akkor lesz hiteles meghirdetője Jézus Krisztus evangéliumának. És kivel folytasson párbeszédet az Egyház? A pápa „koncentrikus körökben” írja le: először a teljes emberiséggel (beleértve még az ateistákat is, jól tudva, hogy a velük való dialógus igen nehéz a hit dolgaiban), azután az istenhívőkkel, végezetül pedig a kereszténységgel, a nem katolikus testvéreinkkel.
VI. Pál pápa felszólalása az ENSZ közgyűlésén, 1965. október 4-én (Forrás: Magyar Kurír)
VI. Pál pápaságát ezért úgy is értelmezhetjük, mint a dialogikus Egyház világra segítésének az idejét. A párbeszéd mindhárom körében csodákat hozott ez a tizenöt év. A teljes emberiséggel folytatott párbeszédben nem feledhetjük, hogy ő volt az első pápa, aki felszólalt az ENSZ-ben és az UNESCO-ban, aki rendszeressé tette a művészekkel való találkozásokat (ennek gyümölcse a Vatikáni Múzeumok kortárs művészeti gyűjteménye), bevezette január 1-jén a békéért ajánlott világ-imanapokat, aki fáradozott a filozófia és a tudományok, valamint az egyház közötti rendszeres eszmecserék, akár viták elősegítésén. A vallásközi párbeszéd kapcsán ki kell emelnünk, hogy ő volt az első, aki nem keresztény megfigyelőket is meghívott egy egyetemes zsinat üléseire, aki hatalmas lelkipásztori utakba kezdett, hogy Amerikában, Afrikában és Ázsiában találkozzon a helyi, a többségi vallások képviselőivel, illetve hogy az ő idejében vált rendszeressé más vallások vezetőinek a látogatása a Vatikánban. Niwano Nikkyo japán buddhista tanítóként akkora ösztönzést nyert VI. Páltól, hogy közössége mind a mai napig a katolikus-buddhista párbeszéd egyik élharcosa. Az ökumenikus párbeszéd történetébe hasonlóképpen beírta a nevét a pápa: túl azon, hogy számos keresztény vezető közössége képviseletében elsőként járt a Vatikánban, ő volt az, aki 1964 januárjában elzarándokolt a Szentföldre, s ott békecsókot váltott I. Athenagorasz konstantinápolyi pátriárkával (ennek emlékére, az esemény 50. évfordulója kapcsán zarándokolt idén Ferenc pápa is a Szentföldre), majd egy évvel később megszületett a katolikus-ortodox közös nyilatkozat az 1054-es kiközösítés visszavonásáról.
(Forrás: Magyar Kurír)
1977-ben magánkihallgatáson fogadta Kádár Jánost. Sikerrel érte el a templomi hitoktatás engedélyezését és az utolsó börtönbe zárt szerzetes (Lénárd Ödön) szabadon bocsátását, de a szerzetesrendek újbóli engedélyezését már nem.
(Forrás: Magyar Hírlap)
Fájdalmas volt az idős Montini pápa számára az is, amikor halála előtt nem sokkal, 1978. április 21-én saját remegő kezével egy éjjelen át írta a levelet, amelyben azt kérte a kommunista terroristáktól, engedjék szabadon kedves barátját, Aldo Morót. Mint közismert, a kérését nem hallgatták meg.
2014. október 19-én Ferenc pápa, XVI. Benedek emeritus pápa jelenlétében, délelőtt 10 óra 30 perckor boldoggá avatta egykori elődjüket, VI. Pál pápát, akinek liturgikus ünnepét születésnapjában: szeptember 26-ában jelölte meg.
2018. október 14-én, több ezer hívő jelenlétében avatta szentté Ferenc pápa a Szent Péter téren.
„Az Egyháznak párbeszédbe kell kezdenie a világgal, amelyben él. Az Egyház szóvá teszi önmagát, az Egyház üzenetté teszi önmagát; az Egyház beszélgetéssé teszi önmagát”.
Forrás: Wikipédia, Magyar Kurír, Új szó
