MindenkinekNyári táborainkTiszaUncategorized

Az idei tábor különleges volt

Mármint.. az idei is! 🙂

Idén is izgatottan vártam a Tiszamenti Nagyboldogasszony Közösséggel, és persze az Istennel való találkozást. Már időben beregisztráltam az eseményre és fel is írtam a naptáramba.

Mikor megérkeztem nagy mosollyal fogadtak és rövid időn belül bele is vágtunk az ismerkedős játékokba. Ugyan sok új embert megismerhettem, de a rövid időnek és az adott kérdéseknek hála a már általam ismert emberekről is egyre több dolgot tudhattam meg, miközben nagyokat kacagtunk a viccesebbnél viccesebb kérdéseken.

Versenyeztünk is, csapatonként. Mindenki benne volt egy, a korosztályának megfelelő csapatban. Én a neon(!)zöld delfinek kiscsoportban voltam. A feladatok sikeres végrehajtásához kreatívnak és talpraesettnek kellett lenni. Persze nem volt gond ha hibáztunk sem, számíthattunk egymásra. A legmókásabb feladat az volt, amikor az egyik tag homlokára minél magasabb kekszpiramist kellett állítani, de azt gondolom, érdemes megemlíteni a pingponglabda fújó versenyt és a lufit a durranásig fújó feladatot is, tehát volt izgalom bőven!

 

Különféle előadások keretein belül szó volt a szolgálatról és az arra való megtérésről, amely kapcsolatban állt a tavalyi hivatás témájával. Előadást hallhattunk továbbá a szegénységről is, ahol tanulhattunk arról, miért erősebb a szegények kapcsolata Istennel, illetve hogyan is lehet szegény egy gazdag, hogy ezzel is erősítse az Istennel való kapcsolatát. Tanúságtételt hallhattunk a szerelem tisztaságáról és annak vigyázásáról.
Minden előadást a kiscsoportos beszélgetés követett, ahol részletesebben belemerülhettünk a témákba, esetleg személyes példákat említve.

  

Sokat sportoltunk. Idén is aratott a 60 méter hosszú kötélpálya, amely használata sok ember számára új sportág létrehozását jelentette. Természetesen idén sem maradt el a közkedvelt méta, számháború, illetve röplabda. A nagy hőségben a strandnap közkedvelt programnak számított.

Szeretném megemlíteni az új kerti kiülőt is, amit elkészülése végén még a tábor ideje alatt fel is szenteltünk.

A már felsoroltak mellett, rengeteg lehetőségünk volt ápolni az Istennel való kapcsolatunkat is: szentségimádás, közbenjáró imádság, zsolozsma, mindennapos szentmise, szentgyónásra és lelki beszélgetésre való lehetőség, illetve dicsőítő koncert.

Számomra az idén érintett témák nagyon sok házi feladatot adtak, hogy miben is lenne érdemes változtatnom, mit lenne érdemes átgondolnom, hogy egyre inkább Isten kedvében járhassak. Mindezen feladatokra pedig tökéletes hátteret biztosított a Tiszás közösség, akik szintén erre törekszenek.

Azt gondolom idén is megkaptam azt a szükséges lelki felfrissülést, amire a rohanó hétköznapokon, iskola időben csak nagyon minimális idő jut. Ugyan sokszor hagyunk ki imákat, Istennel való beszélgetéseket, és térünk le a jó útról, de ebben a táborban talán megkaphatjuk a kellő löketet a következő táborig, és ha kell igenis szembe nézünk az árral, mely gyakran minket is magával sodor.

Remélem jövőre még többen leszünk, és egyre jobban erősödünk hitben, szeretetben!

 

A cikket írta: Ondok Szilvia

A TÁBOR KÉPEI ITT MEGTEKINTHETŐEK

Tiszamenti Nagyboldogasszony Közösség

Instagram

TISZA