Nyitott fül

Új út, új feladat, új lemez

Ismét itt a Nyitott fül!

Ezen a héten egy egészen friss dallal köszöntünk titeket. Szombaton mutatta be Pócsi Ágnes első lemezét, az „Új utat”.

Ági neve nem ismeretlen a keresztény könnyűzene világában. 2014-ben a Dics Suli dalversenyén „Ugyanaz maradsz” című dalával szerezte meg az első helyet. Életében mindig jelen volt a zene, a baptista gyülekezetben, ahol felnőtt, kis korától kezdve foglalkozott vele. Mint minden emberben, benne is felmerültek létünk kérdései. A válaszok hosszas keresésében erősödött meg Istenben.

  

Az Új út személyesen kapcsolódik az énekes életéhez. Hívásként értelmezi sikerét, amivel Isten elindította ezen a zenei vonalon. A „Feladatod van”-ban felhívja figyelmünket arra, hogy Isten mindannyiunkat hív valamire. Minden embernek szán egy feladatot, amivel részese lehet szent tervének.

Blaschke Sebestyén
(munkatársak: Dudás Bernadett, Kis Domonkos, Kasza Boglárka, Kis Nikolett Noémi, Czikó Márta, Kis Dalma)