Énekkarok

Ifjúsági énekkar Pécelen

A péceli ifjúsági gitáros énekkar már több évtizede szolgál, tagjai folyamatosan cserélődnek: a feladatból „kiöregedett” generáció rendszerint átadja a terepet az újnak. Szerencsére mindig akad elég tehetséges, énekelni szerető fiatal.

Ez a fajta zenei élet nálunk az 1970-es években, Halász Endre atya idején lendült fel és azóta is virágzik. A kezdeti idők fiatal énekesei ma már nagymamák és nagypapák, de egyházközségünk fontos eseményein (pl. Karácsonyi színdarab, Húsvéti zenés passió) ma is gyakran csatlakoznak énekkarunkhoz, emelve ezzel produkcióink színvonalát.

Jelenleg 12 énekesünk és 3 gitárosunk van. Utóbbiak vezetője Almási Zita, a kórusé pedig én vagyok. Ami a hangszereket illeti, sok dalt hegedűvel illetve fuvolával is színesítünk. Hetente tartunk próbákat, szereplés előtt külön csak hangszereset is. Minden hónap utolsó vasárnapján zenélünk, a reggeli miséken. Ezt a rendet csak néha borítja fel egy-egy esemény, márciusban például az utolsó vasárnap épp Virágvasárnap, ilyenkor egy héttel előrébb hozzuk a szolgálatot.

Nem vagyunk profi zenészek, énekesek, de lelkesen, lelkiismeretesen és örömmel szolgálunk, és a hívek visszajelzései alapján kellemes hangulatot szoktunk varázsolni a miséken. Hálával, jókedvűen, szépen énekelni az Úrnak, és zenénkkel másokat is közelebb emelni Hozzá: Ezek a fő céljaink.