2020. augusztus 8. (szombat)
Nyitott fül

Tanuljuk meg értékelni az ölelést – adjuk mi meg a jövőben, amit elvett tőlünk az elmúlt időszak

Az ölelés, egy olyan pirula, ami a bizonytalant bizonyossá teszi, hiszen csak a valóságban tudod megérinteni a másikat. Elveszik a tapintat a virtuális térben? Minden odakint kaotikussá vált ebben a járványban, egyedül a bent volt a nyugvópont. Gondoltad volna, hogy ennyi különböző funkciót képes betölteni az otthonod? A karantén napjaiban megtapasztalhattuk, hogy amíg otthonunk van, igazából mindenünk megvan. Ez a tapasztalati világ sokkal szebb annál, hogy csak életünk háttérképeként használjuk. Én bízok abban, hogy hamarosan az öleléseket is megtapasztalhatjuk, és talán a testi távolság lélekben közelebb hozta az embereket egymáshoz.

Sosem ellenünk történnek a dolgok, minden értünk van. Bár nehéz ezt a jelenlegi helyzetben belátni, mégis azt gondolom, hogy érdemes kicsit eltávolodni attól a sok rossz és nehéz információtól, ami most terjed a világban.

Az elmúlt időszakkal komoly leckét kaptunk, olyat ami egyaránt megpróbáltatást jelentett mindenkinek. Lehet a koronavírust egy hirtelen, villámcsapásként érkező krízisként felfogni, de át lehetett és át lehet élni ezeket a napokat egy teljesen más szemlélettel is.

Most nem egyszerű pozitív gondolkodásra utalok, mert a pozitív még mindig megfelezi az egészet, és kizár egy részt, amit utána a negatív címkével bélyegzi fel. Aki csak pozitív gondolkodásra törekszik, annak a Sors mindig az útjába fog hozni egy olyan helyzetet, ami megpróbálja kizökkenteni az éppen adott, és pozitív gondolatokkal beágyazott ideális állapotból. Nem azt mondom, hogy nem a jóból, a szépből és az igazból kell kiindulnunk, hanem azt, hogy felkészülve kell lennünk a kihívásokra. Mintha az Élet egy olyan edző lenne, aki szeretné, hogy a legújabb formád minden előzőnél minőségibb legyen.

Sokan nem kaptuk el a covid19-et, de nem ez az egyetlen fertőző vírus, mert a félelem ugyanilyen féktelenséggel képes terjedni és megbetegíteni. A kizárás helyett mégis szerintem a befogadás a helyes hozzáállás. El kell fogadnunk ezt a helyzetet. Be kell fogadnunk ezt a nehézéget és inkább a mögötte lévő okokat felkutatni.

Az az ember, aki a Teremtővel élő kapcsolatban van, nem kivágni vagy kipusztítani akarja ezt a vírust, hanem az általa keletkezett űrt fénnyel megtölteni. Hiszen a világ részei vagyunk, benne kell működnünk, benne kell összefognunk, és egy tisztább szövetté tenni ezt a közös teret.

Az a távolság, ami most keletkezett ember és ember között a karantén miatt, csak a visszatükröződése, egy vetülete annak a távolságnak, ami eddig is ott volt az emberekben. Láthatatlanul azonban nem hallottuk a hangját és nem figyeltünk fel rá, most megnyilvánultan elkerülhetetlen a létezése. A probléma, ami most a világban a koronavírus álarcában öltött formát, a kapcsolatok válsága. Nagyobb ez a gazdasági válságnál is, mert a gazdaság csak az anyagot érinti, a kapcsolat azonban a szellemet is.

Az, hogy a karantén miatt elválasztva voltunk egymástól, és szinte csak az online térben tarthattuk a kapcsolatot, szembesítette velünk, hogy a virtuális világ nem kitágítja a kapcsolódást, hanem beszűkíti. Mert bár lehetőséget ad a szemnek, hogy lásd a másikat, de megfosztja a kezet attól, hogy megérinthesd őt. Talán eddig nem becsültük eléggé és túl természetesnek vettük, hogy megölelhetjük a másikat, és azzal foglalkoztunk, például a telefonunkon keresztül, aki nincs ott fizikailag. Be kell fogadnunk ezt a vírust, be kell fogadnunk azokat, akik körülöttünk vannak, akkor is, ha nincs ott senki, mert az egyedüllét is sok mindenre megtaníthat.

 

Most olyan kérdések gyötörhettek, hogy „ki veszi el a levegőnket?”, „kivel vegyek közös levegőt és kivel ne?”. Mindenki megkaphatta a személyes terét, de be kell látunk, hogy a közös még fontosabb, hiszen a levegő is egy, amit beszívunk. A személyes tér helyet tehát a szeretet terét kell felépítenünk.

 

 

Az emberi mulandóság megtapasztalásával találjuk meg az örökkévalóságot, mert az ember is olyan, mint a füst, egy ideig látszik, aztán eggyé válik a mindenséggel. Nem tűnik el, csak beleolvad egy tőle igazibb háttérbe. Ha eddig úgy éltünk, hogy a fizikai világunkat csak háttérképként láttuk, amivel szemben mondjuk a közösségi oldalak világa a múlhatatlan, maradandó, ideje, hogy észrevegyük, amint a füstnél, itt is a háttérkép az örök és a valódi. Az otthonunk, azok, akikkel együtt élünk, egy levegőt szívunk, és azok a belső körvonalazhatatlan ábrák, amikből megszületik hitünk, reményünk és szeretetünk. Mert minden belül gyökerezik, és ez az a kapcsolat, amire a karantén hatványozottan megtanított: kapcsolat a belső világunkkal, az imán keresztül.

 

 

 

Most az otthon volt minden, a munkahely, az étterem, a templom, az edzőterem, a mozi, a szórakozóhely, az iskola, és néhányunknak talán a kórház is. Értékeljük az elmúlt időszakot, és azt, hogy van otthonunk. Mert ahogy most bebizonyosodott, akinek van otthona, mindene megvan. Aki pedig érzi, hogy nem csak testünknek, de lelkünknek is van otthona, a legnagyobb kegyelemben részesült.

 

“Vedd el, mit a világ adhat, már nem kell,
De a szabadságot ne vedd el,
Édes ízét jól érzem még,
Legyen örökké az enyém.

Mert a földön elveszett ember,
Nyugalmat többé már nem lel,
Ha hívja egy másik világ,
Mert ki a csillagok közt járt…nem akarhat mást.

És mind, aki eltévedt odafent…egy elveszett mennyországot keres.

Igen, így legyen,
Az elveszett mennyország, miénk legyen,
Legyen végtelen,
minden perc, minden pillanat veled…”

 

Szokásunkhoz hűen egy kis zenével szeretnénk kitartást és erőt kívánni Nektek! Hallgassátok meg Hurutka Róbert Legyen így című dalát akusztikus változatban! 🙂

 

 

Írta: Tamásfalvi Hanna

(A Nyitott Fül csapata: Blaskó Rebeka, Blaschke Sebestyén, Dudás Bernadett, Kis Domonkos, Kis Dalma Róza  Kasza Boglárka, Nyulas Tamás, Ponyi Ferenc, Tamásfalvi Hanna )

KERESSETEK MINKET INSTAGRAMMON IS!

@nyitottful