Fontos információk

Tájékoztató

A Váci Egyházmegye Ifjúsági Lelkészségének
legfrissebb információit tesszük közzé

Az alábbiakban összegyűjöttünk Nektek néhány fontos információt a jelenlegi helyzettel kapcsolatban. Kérünk Titeket, hogy figyelmessen olvassátok el!

 

A továbbiakban minden rendezvényünk, megbeszélésünk, előkészítőnk a személyes térben határozatlan ideig elmarad. Szükség esetén a megbeszéléseket online térbe helyezzük át.

 

Érdeklődni az ifiiroda@vaciegyhazmegye.hu címen lehet, ahonnan szükség esetén továbbítjuk a levelet, az arra illetékes, témában kompetens személynek.

Az MKPK legfrissebb közleménye szerint:

1. A templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat nem zárjuk be. Mégis felelősen és körültekintően kell eljárni, ezért a nyilvános liturgia 2020. március 22., Nagyböjt 4. vasárnapjától a templomokban szünetel. Egyetlen kivétel a temetés, amelyet egyszerű formában, röviden kell megtartani.

2. A paptestvéreket kérjük, hogy továbbra is tartsanak templomainkban vagy megfelelő kápolnában szentmiséket, tanúságot téve arról, amit a Katolikus Egyház Katekizmusa is tanít, hogy az Eucharisztia az Egyház életének középpontja (KEK 1343.). A már felvett miseszándékok így, sine populo módon engedélyezetten elvégezhetők vagy az Egyházi Törvénykönyv rendelkezése értelmében áthelyezhetők (CIC 1309. k.). A híveket pedig arra bátorítjuk, hogy otthonról kapcsolódjanak be a szent cselekménybe, ezzel is kifejezve, hogy minden szentmisében az egész Egyház egyesül Krisztus áldozatával (KEK 1369.).

3. Az Egyházi Törvénykönyv előírásai szerint a megyéspüspök, ha úgy ítéli meg, felmentést adhat a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól (CIC 87. k. 1. §., 1245. k.). Ezt a felmentést – a fertőzés elkerülése céljából – a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ordináriusai megadják.

4. A jelenlegi kivételes helyzetben is érvényesek a Katekizmusban (KEK 2183.) és az Egyházi Törvénykönyvben (CIC 1248. k. 2. §) található előírások, amelyek szerint, ha valaki számára súlyos okból lehetetlenné válik az eucharisztikus ünneplésben való részvétel, igen ajánlatos, hogy helyette töltsön kellő időt imádsággal – a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével vagy más imával – egyénileg vagy a családban. Több helyen van online miseközvetítés. A közszolgálati televízió vasárnap és ünnepnapokon szentmisét közvetít azért, hogy megerősítést, vigasztalást és bátorítást nyerjenek azok, akik most nem tudnak részt venni vasárnapi szentmisén. A közvetítések rendjéről felületeinken tájékoztatást adunk.

A közlemény részletesen itt érhető el. 

Az internet adta lehetőségeknek hála, nem maradunk magunkra. Bárki könnyen be tud kapcsolódni online a napi liturgiába. Hogy hogyan? Katt ide, és csatlakozz be egy online szentmisébe-közvetítésbe!

 

Egyúttal szeretnénk tájékoztatni Titeket a kormány újabb rendelkezéseiről.
Ebből szintén kiemelünk néhányat:

3)      Az üzletek nyitvatartásának korlátozása. Kizárólag reggel 6 óra és délután 3 óra között lehetnek nyitva – az élelmiszert, az illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító üzlet, továbbá a  gyógyszertár, a  gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzlet, az  üzemanyag-töltőállomás és a  dohánybolt kivételével.
4)      A kormány arra kéri a 70. életévüket betöltötteket, hogy ne hagyják el otthonukat, és ha ezt vállalják, az önkormányzat gondoskodik az ellátásukról.
5)      Létszámtól függetlenül tilos a zárt és szabadtéri rendezvények, valamint gyűlések szervezése. Ez alól csak a vallási közösségek szertartásai, a polgári házasságkötések és a temetések jelentenek kivételt.

Bővebben itt tudjátok elolvasni. 

 

Vigyázzunk egymásra! Imádkozzunk egymásért!