Nyitott fül

„Sosem futsz ki a szeretetemből!”

Jordan Feliz A 27 éves keresztény folk, soul és rock énekes és dalszöveg író március 15-én ünnepli születésnapját, így úgy gondoltuk ezzel a cikkel tisztelgünk előtte.

Nincs az a távolság, ahol nem tudlak elérni
Nincs olyan sötét hely, ahol ne találnálak meg
Akárhol vagy, ha bizonyítékra van szükséged
Nézz a sebhelyekre és tudd, hogy szeretlek!”
(A dalszövegből)

Jordan Feliz zenejordan felizi karrierje 2006-ban kezdődött A Currant Affair nevű bandában, de 2015-ben már szóló karrierbe kezdett. Főleg a folk, a folk-rock, az alternative rock és a pop-rock stílusában alkot. Első albuma a „The River” volt, amin megjelent a Beloved című dala, amivel debütált. 2016-ban pedig megnyerte „Az év új művésze” címet. Most tavasszal vándor turnéra indul több keresztény, dicsőítő előadóval, köztük a Rend Collective-el és Steven Curtis-sel. A kaliforniai származású énekes most Nashville-ben él feleségével Jamie-vel, – akivel a gimnázium óta járnak- és lányukkal Jolie-val.

A Never Too Far Gone pop stílusban íródott, pörgős dal, mégsem az a kimondottan bulizós szám, a dalszövege ugyanis mély tartalommal bír. Jordan arról a szeretetről énekel, ahogyan Isten szeret minket. Azzal az irgalommal, megbocsájtással és mérhetetlen szeretettel énekel Jézus szemszögéből, ahogyan kevesen mernek. Gyakran elfeledkezünk róla, mi keresztények, hogy Jézus már előre meghalt a bűneinkért, azokért is, amiket még el sem követtünk. Sokszor úgy bújunk el az Isten szeme elől, szégyenkezve tetteink miatt, mintha azt hinnénk, Ő nem találhat ránk. De Ő ránk akar találni! A legnagyobb bűneinkkel, a legnagyobb gyengeségeinkkel, gyarlóságainkkal együtt akarja megfogni a kezünket és kihúzni minket a sötétből. Jordan erről énekel:

„ Kezdettől fogva szeretlek,

látom a megsebzett szívedet…

és magányos vagy, de még mindig leplezni akarod ezt,

mert bűnösnek érzed magadat, azért amit tettél.”

A böjt alkalmával itt az ideje a keresztre pillantanunk, és átgondolni: Mennyit érhetünk mi az Istennek, ha meghalt értünk a kereszten? És azóta sem hagy el minket, nem hagyja, hogy elfussunk a szeretete, a megbocsájtása elől. Velünk van, és akárhová is fúj minket az élet szele, Ő ránk talál. Mi Isten tenyerén vagyunk, és bár néha a tenyere széle felé sétálunk, Ő mindig visszaterel minket a peremről, mert szeret minket –ahogyan Jordan énekli- „ A kezdettől fogva”

  

Kis Dalma
(munkatársak: Kasza Boglárka, Kis Domonkos, Dudás Bernadett, Blaschke Sebestyén)