2022-ben is elérkezett a várva-várt Zagyvás tábor. Ez volt az első olyan, amikor már nem résztvevőként voltam jelen. Az eddigi években csak annyit láttam belőle, hogy a szervezők csak úgy sürögnek-forognak és jobbnál jobb programokat szerveznek, mindezt teljes természetességgel. Idén már beláttam hogy ez közel sem ilyen könnyű. Minden programot részletesen meg kell szervezni, több órás megbeszélések, éjszakába nyúló előadásírás, megszámlálhatatlan telefonhívás, de a végére összeáll az egész. Majd pedig megérkeznek a resztvevők és az arcukon látva a mosolyt, a meglepődést, az érdeklődést, rájövünk, hogy megérte minden fáradtság.
A vasárnapi napunk leginkább sátorállítással, és ismerkedéssel telt, de már aznap is kalandok vártak ránk. Éjszakai túrával készültünk, ami nem csak a resztvevőknek tetszett, a szúnyogok is jó ötletnek tartották. Ismeretlen tájakon barangoltunk, és bár az orrunkig sem láttunk a lábunk elé világítva volt hogy füves, homokos földet láttunk, pár helyen avart, néhol pedig köveket. Egyszer csak mindenki megtorpant. Megállásunk oka egy varangyos béka volt, akire jól ráijeszthettünk a késői órában a sok-sok zseblámpával. Megcsodáltuk, aztán tovább baktattunk a célunk felé. Mikor felértünk az erdőben egy nagyobb dombocskára a lámpáinkat lekapcsolva teljes csöndben hallgattuk az erdő hangjait. Sosem felejtem el, hogy milyen tisztának és világosnak láttam felnézve a lombok között itt-ott előbukkanó csillagos eget. Néhány perc múlva visszaindultunk a szállásunk felé, mert már igencsak későre járt és másnap izgalmas programok vártak ránk.
Hétfői napunkat Ricsivel indítottuk, aki a mára már ikonikussá vált „Döglött tehén” című dallal ébresztett bennünket. Mit ne mondjak, egy élmény volt. Délelőtt vikingsakkoztunk, majd pedig meghallgattuk az első előadást. Délután kiscsoport volt, este pedig egy kis tábornyitó „ereszd el a hajamat”. Az estét egy Marveles versírásversennyel nyitottuk, majd táncoltunk és karaokeztunk, amiket mindenki nagyon élvezett.
Harmadik napunkat egy hajnali misével indítottuk. A négyórási kelés mindenkit meglephetett a mulatós este után, bele is telt egy fél órába mire az összes táborlakó kikászálódott a jó meleg hálózsákjából. Nekem is égett a szemem rendesen a fáradtságtól, de visszagondolva egy kis alvásért cserébe biztosan nem hagytam volna ki. Egy helyi kápolnához gyalogoltunk fel. A mise közben végignézhettük ahogyan a velünk szemben lévő domb mögül előbukkan a nap aranyszínű fénybe borítva a hegyeket és völgyeket. A mise után (és egy gyors csopiképet követően) visszamentünk a táborhelyünkre. Aki szeretett volna még visszaalhatott, de mi szervezők nem lazsáltunk, bundáskenyérgyártásba kezdtünk. Énekelve, nevetve, na meg a forró olajjal harcolva készítettük el a reggelit. Ebéd után célba vettük Pásztót, ahol egy szuper sportprogram várt ránk. Csapatokba rendeződve játszottunk egymás ellen, könnyedén véve minden akadályt. Kúsztunk, másztunk, konzervdobozokat dobáltunk, és persze szurkoltunk minden erőnkkel. Összehozott minket ez a program, a közös élményekkel csapattá kovácsolódtunk. A vacsora után egy dicsőítő est várt ránk. Énekelve, imádkozva adtunk hálát a táborért, egymásért, és mindenért ami körülvesz bennünket.
Szerdán a lelki programok voltak előnyben. Délelőtt meghallgattuk az előadást, amit kiscsoportokba rendeződve még jobban megértettünk. Délután gyóntunk, majd – számomra legalábbis biztosan – jött a tábor fénypontja, a közbenjáró ima. Ez nekem mindig is a legmeghatátozóbb élmény volt a Zagyvás táborokban, ugyanis előtte sosem volt részem ilyesmiben. Hatalmas erőt és löketet ad, valamint segít elmélyíteni a hitet. Egyszer mindenkinek át kell élnie.
A szerda után a csütörtöki napunk lényegesen lazábban telt, meghallgattuk Feri atya előadását, aki délelőtt és délután is érdekes dolgokról beszélt nekünk. Este tábortüzet terveztünk, de a tűzgyújtási tilalom közbeszólt, így végül a Just dance mellett döntöttünk. Rengeteget nevettünk magunkon, egymáson és a jobbnál jobb koreográfiák leutánzásán.
A pénteki napunk délelőttje nyugisan telt, csak előadás és a kiscsoport volt. Délben következett a mise, délután pedig misszióztunk, bejártuk a falut. Körutunk sikerrel zárult, ugyanis sokakért sikerült imádkoznunk és meg is tudtuk hívni őket a másnapi misére.
A szombat reggelünk nem indult könnyen, ugyanis éjszaka nagy vihar lepett meg minket. Hatalmas villámlások és dörgések közepette menekültünk be a sátrainkba, és vártuk hogy lecsendesedjen a vihar, ami nem történt meg. Reggel is égzengésre ébredtünk, és a szitáló esőben mentünk reggelizni. Az idő végül is illett a hangulatunkhoz, a búcsúzás gondolata okán egyfajta általános rosszkedvűség telepedett ránk. Az utolsó reggeli, a utolsó ima a templomban és mise, záró kiscsoport, pakolás, és elköszönés. És vége.
Az autónk ablakán kinézve néztem a folyamatosan lepergő vízcseppeket és végigfuttattam az agyamon az elmúlt egy hetet. Közös nevetések, új emberek, viccek, amiket csak mi értünk. Ezek olyan emlékek, amiket jó felidézni. Amiket nem biztos hogy részletről-részletre elmesélünk otthon, amik évek után is mosolyt csalnak az arcunkra. Köszönöm ezt az egy hetet mindenkinek, aki ott volt. Jövőre ugyanígy! 🙂
Jaskó Stella
