Nagybárkányban találkoztunk

Sziasztok.:)

Idei első találkozónk március 9-én került megrendezésre Nagybárkányban.

Mi, kisebb testvérek reggel 8-ra érkeztünk meg a plébániára és napunkat egy rövid szentségimádással kezdtük meg, amiben kértük Urunkat, árassza ránk Szentlelkét a mai napra, hogy eredményes, jól összeszervezett, kegyelmekben gazdag lehessen ez a nap a résztvevők és a szervezők számára is.

Ez alatt már javában tartott a résztvevők fogadása és regisztrálása, amiben nagy segítségünkre voltak a helyi fiatalok.

Tíz óra környékén kezdődött meg hivatalosan is a programunk, amit Boros Bálint és Géczi László előadása nyitott meg a templomban. Az előadás központjában a Mennyei Atya, és az ő mindenhatósága állt. A hidegre való tekintettel innen átvonultunk az iskolába. Itt korosztályok szerint szétoszolva, kiscsoportokban beszélgettünk, próbáltunk válaszokat keresni az előadás által felmerült kérdéseinkre.

Ezt a programpontunkat a déli közösen elmondott Úrangyala imádság zárta le, majd az ebéd következett, amit a helyi egyházközség tagjai készítettek el számunkra.

Az ebédet követően fakultatív programokat szerveztünk:

  • Az egyik teremben Chiara Luce Badano életéről lehetett egy filmet megnézni.
  • Egy másikat teaháznak alakítottuk át, ahol pihenésre, beszélgetésre is lehetőség adódott a csésze tea elfogyasztása mellett.
  • A szembeni teremben zagyvás kovászolósok új játékokat tanítottak nekünk.
  • A köztes folyosón pingpongozni, egy másik teremben sütit enni és csocsózni, az udvaron pedig focizni lehetett.

Programunk következő állomása a falusi keresztút volt. Az iskolától indultunk el, – az állomások közt a keresztet egy-egy falu fiataljai hordozták – és a templomnál fejeztük be. Itt már a salgótarjáni KÉKek vártak minket, akik zenéjükkel és közös énekléssel próbáltak meg segíteni minket a szentmisére való hangolódásban.

A szentmisét Laci atya tartotta meg számunkra, majd napunk végéhez érve fájó szívvel búcsúztunk el egymástól.

„Én nagyon örülök, hogy részt vehettem ezen a találkozón. Jó volt újra látni az ismerős arcokat, és megismerkedni az újakkal. Köszönöm a kiscsoportom nyitottságát és humorát, a helyiek közreműködését és a kisebb tesók szolgálatát. Örültem, hogy az ipoly- és a tiszamenti régióból is eljöttek közénk. :)”

A találkozóról készült képeket itt tudjátok megnézni.

A mostani zagyvás és tápiós találkozóról készült egy közös kis videó is. Ezt megtalálhatjátok a facebookon a most indult oldalunkon:(Zagyvamenti Ifjúsági Közösség), és a TV Shoeshine oldalán is.

  Sziasztok.

Jancsó Emőke

alt