Ajánló

Ifjúsági Világnap… Szolnokon? – ONLINE

Kedves Jelentkezők!
A szervezői stábbal és a helyiekkel való hosszas egyeztetések és imák után, a szolnoki és országos járványadatokra való tekintettel azt a döntést kellett meghoznunk, hogy rendezvényünket két programelem kivételével egyszerűsített módon, online térbe helyezzük át, szolnoki közvetítéssel. A program végi előesti szentmise és az utána megszervezett világméretű szentségimádásba való bekapcsolódásra személyesen is várjuk azokat, akik szerettek volna bekapcsolódni a környékről, de ezeket is igyekszünk online is közvetíteni, ha addig sikerül megoldanunk. Elnézést kérünk a kései döntésért, de jobb később dönteni, mint rossz döntést hozni. Nézzétek az e-mail fiókotokat, mert egy órán belül e-mailben is elküldjük minden regisztrált számára a részleteket.
A szervezők nevében:
Kis Domonkos
koordinátor

___________________________________________________________________

A kicsit sem meghökkentő kérdés azt a nagyon is meghökkentő választ hordozza magában, hogy igen! Eddig ismeretlen rendezvény kerül megszervezésre Szolnokon. Hogy miért? Ferenc Pápa 2021-ben úgy határozott, hogy az egyébként korábban virágvasárnapra meghirdetett ifjúsági világnapokat mostantól új időpontban, Krisztus Király vasárnapján tartsa meg minden részegyház és egyházmegye. Ennek apropóján a Váci Egyházmegyében is megrendezzük a mi világnapunkat, ami lelki kapcsolatot teremt az országban és a világban máshol is megrendezett programokkal az Ifjúsági Világnap jegyében.

Na de miről is van szó?

Képzelj el egy ifjúsági találkozót, ahová az egész egyházmegyéből várják a fiatalokat, tehát nem csak bizonyos régióból, és nem csak önkénteseket, hanem bárkit, aki szívesen megismerne más fiatalokat, és szívesen megtudná, mit üzen neki Ferenc pápa.

– Helyszín: 5000 Szolnok, Templom u. 8. (Belvárosi Szentháromság Templom és Plébánia)
– Dátum: 2021. november 20. szombat
– Témával Ferenc Pápa készült nekünk:

„…kelj fel, és állj talpra!” (ApCsel 26,16)

– Célközönség: 12-30 éves korosztály
– A program időintervalluma: 9:30-tól 18:00
– Ízelítő a programból: reggeli teaház, bemutatkozás, majd a fiatalok előadják Ferenc Pápa előadásának feldolgozását. Utána csoportosan átbeszéljük a hallottakat, ebéd (a helyi káplán atya készül nektek gulyással). Délután a la carte játék, illetve fakultatív ,,szólj be a papnak”, azaz név nélküli kérdezz felelek rázós kérdésekkel. Utána zarándoklat a városban (állomások, játék, elmélkedés), szentgyónás, lelki beszélgetés, szentmise.

– A program után (kb. 18:00-tól) lehetőség van bekapcsolódni a világméretű szentségimádásba, melyet szintén a Belvárosi Templomban szervezünk minden érdeklődő számára. Erre nem kell külön regisztrálni, de aki szívesen jelzi részvételét, ezen az oldalon feliratkozhat.

– Higiénia: A rendezvényt az aktuális előírásoknak megfelelően rendezzük. Jelenleg maszk használata a templomi eseményeken kötelező, de a többi beltéri programon is várható. Kézfertőtlenítővel készülünk, de lehetőleg legyen nálad is!

Jelöld be részvételi szándékodat facebook eseményünknél is, és légy naprakész a legújabb információkkal!

További kérdések, válaszok, plakát és elérhetőség a borítókép alatt találhatók!

Kérdések és válaszok:

Kik a szervezők?
– A Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség csapata az Ifjúsági Irodából és több régióból, különösen a Tiszamenti Nagyboldogasszony Közösségből. Ettől függetlenül ez nem csupán egy régiós esemény (bár az is), hanem egy egyházmegyei rendezvény.

Lesz közös utazás a távolabbi településekről Szolnokra?
– Amennyiben valakinek szüksége lenne szállításra, jelezze elérhetőségeinken, és ha tudunk, segítünk. Hogy valamely településről szerveznek-e helyileg közös utazást, az egyelőre nem tisztázott.

Mi a teendőnk, ha csoporttal érkeznénk?
– Szeretettel várunk benneteket. Kérjük, mindenképp jelezzétek szándékotokat elérhetőségeinken. Ennek oka, hogy pl. az ebéd és más logisztikai tényezők függnek a létszámtól.

Ott lehet aludni a rendezvény előtt vagy után?
– Alapvetően nem, de az önkénteseknek szeretnénk erre lehetőséget biztosítani, sőt, szükséges is lehet az előző esti egyeztetés. Ha mégis nagyon lehetetlen volna számotokra az utazás ottalvás nélkül, akkor a regisztrációban megjegyzésben tüntessétek föl, és megnézzük, tehetünk-e értetek valamit.

Mikor dől el, hogy a program után a világméretű szentségimádás, vagy a buli megrendezésre kerül-e?
– Sikerült egyeztetni a plébános atyával és a Tiszásokkal is: a regisztrálók többségi kérésének megfelelően a szentségimádást megrendezzük. A bulira pedig szintén volt több jelentkező, de így akkor ezt későbbi időpontra tolnánk. A Tiszások minden buli iránt érdeklődőt szívesen látnak szilveszteri bulijukon, melyről náluk lehet majd érdeklődni.

Kötelező előre regisztrálni a programra?
– Nem, azonban nagyon hálásak vagyunk, ha regisztráltok, mert a létszám függvényében tudunk tervezni minden logisztikai tényezőt, pl. az ebédet. Aki regisztrált, annak mindenképp biztosítunk ebédet. Ezenkívül nagyban gyorsítja a helyszíni regisztrációt, ha ezt előre online elvégeztétek már. A regisztrációban való igényfelmérés a buliról és a szentségimádásról már lezárult, ki is került a kérdések közül.

Mit kell tudnom, ha 16 év alatti vagyok?
– A linken is elérhető Hozzájáruló nyilatkozat adatkezeléshez c. dokumentumot töltsd le, nyomtasd ki, írasd alá szüleiddel, és nincs akadálya, hogy velünk tarts. Ugyanezt digitálisan is megteheted, ezt azonban jelezned kell előre a regisztrációnál.

Hol tudok érdeklődni bővebb információk kapcsán, illetve hol tudom csoportunkat bejelenteni?
– Központi e-mail címünk: ifiiroda@vaciegyhazmegye.hu Központi telefonszámunk: +3630/4739597

Hol tudok regisztrálni?
– A következő gombot megnyomva tudsz regisztrálni:

 

Jelöld be részvételi szándékodat facebook eseményünknél is, és légy naprakész a legújabb információkkal!

Vár Téged a…

…Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség szervezői csapata
mente.hu
ifiiroda@vaciegyhazmegye.hu
+3630/4739597