Rengetegszer ültem már le, hogy megírjam, milyen is egy Galgás tábor.
Soha nem sikerült.
Egyszerűen nem lehet szavakkal leírni, hogy milyen, most a kedvetekért, mégis megpróbálom. Pár pontban összefoglalom.
Emlékszem, hogy az első táboromba nem akartam elmenni. Szüleim kényszerítettek, ha szabad így fogalmazni, így nagyon féltem tőle. Az első napon még nagyon haza akartam menni. Nem akartam ott lenni, mégsem foghattam magam, hogy egymagam hazainduljak.
Az utolsó nap, amikor megkérdezték, hogy mi volt a jó, és mi volt a rossz a táborban, a rosszhoz, csupán egy dolgot tudtam mondani; rövid volt.
Tehát, az első pont az, hogy nem elég hosszú.
Az első táborom óta hét év telt el, és a végén, még mindig csak ugyan azt tudom mondani. Rövid volt.
Idén a tábor, a szokásostól eltérően, hat napos volt. Nagy lendülettel kezdtem neki, hiszen ez volt az első alkalom, amikor nem csak résztvevőként, de kisebb testvérként is jelen voltam. Beleláthattam a szervezők feladataiba, nehézségeibe. Abba, hogy mennyi minden szükséges egy ilyen esemény lebonyolításához. Minden este fáradtan feküdtünk, ami sajnos reggelre nem múlt el. Többen voltunk az Ifjúsági Világtalálkozón, és emiatt voltak akik velem együtt nem sokat aludtak sem a tábor előtt, sem a tábor alatt.
A plusz egy nap miatt, több mindent tudtunk csinálni. Mind a testi, mind a lelki programok ideje megnyúlt, így több időnk volt a szabad játékra, elmélkedésre, beszélgetésre.
A második pontom tehát, a programok voltak.
Végül, de nem utolsó sorban, amit megemlítek egy ilyen tábor kapcsán, hogy minden évben újabb, és újabb embereket ismerhetünk meg. Vannak, akik régiónkból származnak, és vannak olyanok, is akik messzebbről, esetleg az ország másik feléről jönnek.
Kérdezhetitek, hogy mégis, honnan tudhat egy dunántúli lány a „Galgás táborról”. Hát onnan, hogy hallott róla, és amit hallott róla, az kíváncsivá tette.
Végül a harmadik pontom, az új emberek.
Visszatérve az első gondolatomhoz, mi volt a legjobb a táborban? Az, hogy végre hat napos volt. És mi volt a legrosszabb? Az, hogy rövid volt.
Kezdem azt érezni, hogy nem lehet elég hosszú, hogy elégedettek legyünk. Nem lehet ezt a vágyunkat napokkal kielégíteni. Nekünk az örökkévalóság kell!
Nagy Zuzu
A táborban készült fényképek elérhetőek a Galgamente Facebook-oldalán!
