Észak-Duna

Szabadidő Istennel – Észak-Dunás téli találkozó beszámoló

A 2023-as téli találkozónkat a kosdi plébánián tartottuk. Hála Istennek szép számmal összegyűltünk (körülbelül 90-en jöttünk el), így egy kicsit talán szűkösen is voltunk, de megtapasztaltuk, hogy valóban: „sok jó ember kis helyen is elfér”.

Reggel 9 óra körül kezdtünk gyülekezni Kosdon a plébánián, de voltak, akik már Vácon találkoztak, és a buszra várva, Észak- Dunás lelkülettel már ott elkezdtek játszani, mosolyt csalva a járókelők arcára. A regisztrációt egy nagy közös bemutatkozós, ismerkedős játéksorozat követte.

Ezután a templomba vonultunk, ahol az Észak-Dunamenti Nagyboldogasszony Közösség is bemutatkozott a régiófelelősök segítségével azoknak, akik most vettek részt először ilyen programon. A találkozónk témáját – a Szabadidőt Istennel – egy érdekes és izgalmas előadás keretében vezették be nekünk. Nagyon tetszettek a személyes példák és a lelkes előadásmód is. Megtudtuk, hogyan érdemes a szabadidőnket Isten jelenlétében tölteni, és hogyan tudjuk hatékonyan, Istennek tetszően felhasználni. Számomra talán a legnagyobb tanulságot az időbeosztásról szóló rész jelentette.

 A kiscsoportos beszélgetés során szembesültem vele, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Az őszinte és építő megosztások nagyon megerősítőek voltak, és jó volt megtapasztalni, hogy egyes problémákkal nem feltétlen kell egyedül megküzdeni, hanem tudjuk egymást segíteni, főleg a hasonló nehézségekkel küzdők tudják hatékonyan támogatni, kísérni egymást. A kiscsoport alatt volt egy elgondolkodtató feladat is, amikor egy időtükröt kellett készítenünk magunknak az időbeosztásunkról, így könnyebben szembesülhettünk azzal, hogy mire mennyi időt szánunk, minek van nagyobb prioritása. Megtanulhattuk, hogy az időtükör alkalmazása segíthet a rendelkezésünkre álló idő hatékonyabb beosztására. A kiscsoportos beszélgetés és a közös fénykép megalkotása után következett a várva várt ebéd.

Nagyon hálásak vagyunk a besegítő szülőknek, akik vállalták az ebéd elkészítését. A délutáni blokk Szentségimádással, Taizé-i imaóra keretében folytatódott. Gyónásra is volt lehetőségünk ez alatt az idő alatt. A lelki feltöltődést követően, a Mennyei Atya jelenlétében maradva, volt lehetőségünk megtapasztalni a szabadidőnk közösségben való felhasználását is, ugyanis alkalmunk volt társasjátékozni egymással, vagy kötetlenül beszélgetni, esetleg a szabadban focizni vagy röplabdázni.

A találkozót Szentmisével zártuk, ahol hálát adhattunk mindazért a sok élményért, amit aznap kaphattunk, valamint egymásért, esetleg új barátokért, ismerősökért is.

Nagyon hálás vagyok a Jóistennek ezért a csodálatos napért, és hogy végig érezhető volt az Ő jelenléte. Imádkozom azért, hogy még sok-sok évig tartsa meg ezt a közösséget, és, hogy az Ő országát építve még számos hasonló találkozón, együttléten vehessünk részt az Ő nagyobb dicsőségére, és kívánom mindenkinek, hogy nem csak a szabadidőnket, hanem életünknek minden egyes percét az Ő jelenlétében élhessük meg, és egymásban is felfedezhessük a bennünk élő Jézust.

Gável Réka

A találkozóról készült képek a fotóra kattintva megtekinthetőek!