Ajánló

Észak-Dunás nyári tábor – Jelentkezz!

Kedves Fiatal Barátunk!

Sok víz folyt már le a Duna északi részén azóta, amióta utoljára személyes találkozót tarthattunk, de a hosszú várakozás után végre ismét találkozhatunk, ráadásul egy tábor keretében!

Ha szeretnél régi és új barátokkal találkozni, kikapcsolódni, testileg és lelkileg feltöltődni, ha szeretnéd megélni a Krisztus nevében összegyűlt közösség erejét, akkor megtaláltad a helyed!

Sokszínű programokkal várunk, melyben helyet kapnak a lelki programok, sportolási lehetőségek, személyes találkozások és játékok egyaránt. A tábor témája segítségével pedig Szent József nyomába eredhetünk közösen, jobban megismerhetjük az ő személyét is.

Az idei táborunkba, melyet hagyományainkhoz híven Nagymaroson szervezünk, sajnos a vírus miatt csak korlátozott számú résztvevőt tudunk fogadni, így ha elmúltál már 12 éves és ráérsz július 6-tól 11-ig, ne habozz, jelentkezz minél hamarabb, nehogy lemaradj erről a fergeteges élményről! (jelentkezést legkésőbb június 27-ig fogadunk)

Bármilyen felmerülő kérdéssel keress minket nyugodtan az eszakduna@vifi.mente.hu e-mail címen!

Mi már nagyon várjuk a mielőbbi találkozást! 🙂

Az Észak-Duna Menti Nagyboldogasszony Közösség Kisebb Testvérei