Folytatva a Dél-Duna menti régió interjúit, egy újabb epizódot tudunk meg a közösség életéből. Korábbi régiófelelősünket, a jelenlegi ifiirodás Tóth Klárit kérdeztük a régió indulásáról, kezdeti nehézségekről, változásokról.
Hogyan kerültél bele a Dél-Dunába?
Talán 2000-ben vagy 2002-ben voltam először találkozón, Üllőn. Még kicsi voltam, 11 év körüli. Testvéreimmel, nővéreimmel mentem. Az biztos, hogy 2004-ben a bérmálkozásom után már jártam.
A régiófelelősség előtt mennyire voltál aktív DD tag? Milyen szolgálatokat vállaltál?
Voltam kiscsoportvezető, imát szerveztem, gitároztam, játékot vezettem, illetve csináltam, amire szükség volt. Ezek voltak igazából előtérben, meg a szeretettestvérség. Nagyon figyeltem azokra is, akik még nem voltak benne a közösségben, és igyekeztem őket bevonni.
Mesélj arról, hogyan kaptad a régióvezetői feladatot, és hogyan küzdöttél meg az első nehézségekkel!
Amikor a Dél-Dunának a második tábora volt, Gyálon, segítőként voltam ott a tábor elején, és éppen valami miatt nagyon mérges lettem. El akartam menni. Odajött hozzám Frics Zoli, hogy Olteán Zsolti, az akkori a táborvezető kórházba került, és szükség lenne valakire, aki addig is segít a vezetésében. Kérdeztem, hogy nem lenne-e valaki más, de mondta, hogy rám van szükség. Utána, 1-2 nap múlva, az előkészítő napok végén Zolinak is mennie kellett, és kiderült, hogy sajnos a tábor ideje alatt sem lesz Zsolti, és Csontos Sanyival, vagyis Satyával együtt vezetnénk. Ő éppen másik táborban volt, és a tábor első napja estéjén tudott megérkezni. Ezek voltak az első táborvezetésem körülményei. Szeptember elején Laci atya megkérdezett, hogy vezetnénk-e a régiót, és időmet átgondolva, igent mondtam.
Az első nehézségekben nagyon nagy segítség volt Laci atya jelenléte, elég sok időt és energiát fektetett abba, hogy Satyával együtt sínre kerüljünk. Frics Zoli is segített, aztán Teri néni, Magdi néni meg Gintner Orsi, illetve más kisebb testvérek is. Lassan-lassan beletanultunk. Meg persze ott volt velünk Isten is.
Milyen volt szerinted akkor a DD?
1998 óta létezik a régió. Eleinte néhány településről kevés fiatal járt össze. Főleg Albertirsa, Monor, Üllő, Gyál, Vecsés vettek részt ebben. Egyre aktívabb, tudatosabb lett a közösség. 2007 után jött Laci atya. Körbeutazta a régiót, meghívva az embereket. 2007. november elején, Gyálon szerveztünk egy nagyobb találkozót, ahol sok új település is részt vett. Majd az első táborban 2008-ban tovább alakultunk. Sok Szentjánosbogár jött Dunaharasztiról, így az ő lelkiségük lett a meghatározó, de még nem volt állandó segítő csapat.
Miben és mennyit változott, amíg te vezetted?
Igyekeztünk egyre több települést bevonni, megtartani a meglévőket. Közben felnőttünk, és a feladatok jobban szétoszlottak. Kialakult, hogy mire van szükség, ki csinálja. A lehetőségeknek is nagyobb skálája van a szolgálaton belül. Rengeteg új feladatot láttunk és látunk meg a mai napig. Emberi kapcsolatok terén több barátság alakult ki. A tagok közül sokan megházasodtak. Kíváncsi vagyok, hogy a jövőben lesz-e családos DD.
Kevésbé spontán történek a dolgok, meg van határozva, hogy évi 4 találkozó van plusz a tábor. Ezen kívül vannak alternatív programok, és spontán összejárások is. Például a nyárzáró tábortűz már hagyománnyá vált, ahogy a DD-s bál is. Ezen kívül egy-egy ember időnként kirándulásokat, korcsolyázást is szervez . Összességében fejlődött az állandósság, rendszeresség, tudatosság.
Kialakult a kisebb testvérek (kt) csapata. Az idők során körvonalazódott, hogy mit jelent az, hogy kisebb testvér, milyen elköteleződés kell hozzá. Vannak ezért külön kt-hétvégék, és kt-fogadalom egy évre.
Új, vidám, pörgős arculata lett a régiónak, ahol sok a tánc, a színesség, a kreativitás. Nagyon jó ez a csapat, mindenki beleteheti magát, a saját ötleteit.
Mikben értél el sikereket? Minek örülsz a legjobban?
Úgy vagyok vele, hogy ha Isten megáld valamit, akkor lehet siker, ha nem akkor nem. Furcsa ez a szó a közösségépítésben, mert közösen érjük el az eredményeket.
A legjobban annak örülök, amikor látom, hogy egy-egy fiatal találkozik Istennel és megváltozik az élete, céltudatos lesz, fejlődik az önértékelése, sokkal vidámabbá válik. Lesznek emberek, akikre támaszkodhat, és lesz egy Istene, akire életét bízhatja. Ez a legnagyobb öröm számomra.
Mi az, amit hiányoltál, vagy amit ma már másképp csinálnál?
Ha utólag visszanyúlhatnék, akkor egy fiú vezetőtársat keresnék. Sokat segített volna, mert sok minden könnyebb lett volna.
Szívesen adtad át ezt a szolgálatot Laurának és Eriknek?
Nekem Laura és Erik égből pottyant ajándékcsomagok. Egy éve még azt sem tudtam, ki lesz a régiófelelős utód, kiknek tudnám átadni. Isten csak úgy ajándékból iderakta őket. Roppant alkalmasak a feladatra, ügyesek, lelkesek, kreatívak, okosak. Sok más feladatom jött, és úgy éreztem, hogy nem tudom már tovább vinni a régiót. Tudtam, hogy át kell adnom, és ennek a két embernek szívesen adtam át. A táborban egy-két nap nehéz volt megélni a szerepváltást, de tudtam, hogy ez természetes, és szerencsére hamar át tudtam lendülni rajta. Nagyon szívesen adtam át nekik, mert ez így nagyon jó.
Hogy érzed magad most a közösségben? Hogyan szeretnél a továbbiakban szolgálni?
Örülök neki, hogy több lehetőségem van személyesen időt szánni az emberekre, mert ha van egy program vagy együttlét, akkor nem rajtam van a felelősség. Nagyon várom, hogy azokat a szolgálatokat, amiket régen csináltam, újra csinálhassam, pl. csoportvezetés, akár egy ima összeállítása vagy bármi más. Ez kisebb felelősséggel jár és sokkal személyesebb. Részben megkönnyebbülés, mert szabadabb lehetek, a legjobb értelemben.
Szeretnék benne maradni a régióban továbbra is. Amit tudok beletenni, ott lenni abban, amiben segítségemet kérik. Meglátjuk, milyen teendőket kapok a jövőben. A DD-t otthonomnak érzem, és szeretném is érezni. Ahol otthon vagyok, ott pedig szeretném beleadni magam, kitartani a nehézségekben is.
Tóth Piri
