Dél-Duna

Ismét külön busszal… :) – Dél-Duna

Már az előző találkozónknak is fontos eszköze volt a külön busz, és most is nagyban segítette az életünket. Februárban minket vitt az Észak-Dunásokkal való közös talinkra, most viszont hozzánk hozott meglepően sok tizenéves gimnazistát olyan településekről, ahonnan nem sűrűn érkeznek közénk. 🙂

A találkozónk helyszínét április 30-án Gyál adta, ami egy visszatérő helyszíne a Dél-Dunának. Az előadásban, kis csoportokban a találkozó témájáról, vagyis a béke fontosságáról beszéltünk, ami az egyenlőtlen koreloszlás miatt felsőbb korosztályokban váratlan, de számomra kedves összevonásokat eredményezett. A bogrács ebéd után indulhattunk is a szentségimádásra, aminek zenei szolgálatát a Kisebb Testvérekből álló együttes adta. Kis szünet után, a délután folytatódott egy nagy játékkal, amiben a játékosok konfliktus helyzeteket oldottak meg, a lehető legeredményesebb módon, a békére törekedve. A napot szentmisével zártuk, és bár ez volt a tanév utolsó találkozója, nincs ok szomorkodásra, hiszeeeen… 😉

Be jelentettük a NYÁRI TÁBOR helyszínét és időpontját ami nem más mint HERNÁD, JÚLIUS 12-17! Várunk mindenkit nagyon sok szeretettel, töltsük együtt a nyarat közösen, DD-en!

Zammat Menal, Blaschke Sebestyén

A képke kattintva érhetitek el a fotóalbumot.