Jövök-megyek és feltűnik, hogy máshogy is lehet.
Van valamim számotokra. Valamim, ami egy félév átformáló erejét tartalmazza, azt, hogy bizony máshogy is lehet. Ezt a valamit hoztam nektek Spanyolországból pár fejezetben.
II: Fejezet
Az vagy, amit megeszel?
Ökotúránk második fejezetében azt vizsgáljuk, mit érdemes enni és miért, mégpedig úgy, hogy azzal se magadnak, se a környezetednek ne árts.
Az igazat megvallva, két hónapos itthon lét után kezdem egyre elkeseredettebben szemlélni az eseményeket, körülményeket, amiket megteremtünk magunknak. Napról napra annyi egészségtelen dolog kerül a szervezetünkbe, hogy fel sem mérjük ép ésszel, csak a következményeit látjuk: megbetegszünk, rossz a közérzetünk, ilyen-olyan bajunk van, és a legrosszabb, hogy ezt „magunknak köszönhetjük”. Miért? Odakint, Spanyolországban az első és legszembetűnőbb az volt, hogy minden sarkon (úgy, mint ahogy szelektív hulladékgyűjtőből) egy-egy gyümölcsárus volt.
Murcia bármely pontján kaphattam friss zöldséget és gyümölcsöt, no nem olyat, ami a szupermarket polcairól érkezett egyenesen, hanem ami igenis kicsit piszkos volt és nyomott, de annál ízletesebb és gusztusosabb. Szerintem életemben nem ettem annyi gyümölcsöt télvíz idején, mint ott, és nagyon jót tett. Itt persze nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a mi négy évszakunk erősen befolyásolja a gyümölcsök termését. Az év nagy részében nincs állandó termés, épp ezért rengeteg olyan gyümölcs-zöldségünk van, ami nem hazai és tipikusan télen fogyasztjuk, hiszen odalent délen akkorra érnek meg (a narancs szeptemberben még zölden figyelt az ágakon, mikor eljöttem januárban, már éretten potyogtak a fáról). Arról nem is beszélve, hogy ugyebár nálunk egyáltalán nem található ilyesmi. Ezen a ponton lép be viszont az egészségünk mellett az ökosságunk: szükségünk van a különböző gyümölcs-, és zöldségfélékre, de milyen áron? Belegondolunk, hogy egy-egy kivi, vagy fürt banán mennyit utazik, mire elér hozzánk? Ahhoz mennyi üzemanyag kell? Az mennyire erősen terheli a környezetünket? Nagyon nehéz a döntés, tudom. Talán segít, ha megemlítem azt is, ami persze nyilvánvaló, hogy ezek a finomságok bizony telis-teli vannak permetezve gombaölő szerekkel, hogy kibírják sértetlenül a hosszú utat. Nem véletlen ám, hogy az egyes hipermarketek végre ki merészelik írni apró, és csupa kisbetűvel, hogy „a citrusfélék héja emberi fogyasztásra nem alkalmas” …
Mit javaslok tehát?
A legideálisabb az lenne, ha bárki, aki megteheti a kertjében, legyen az akármilyen apró, belekezdene egy-egy növény nevelgetésébe. Azoknak pedig, akiknek semmilyen lehetőségük nincs ilyesmire, azt javaslom, hogy látogassanak el minél több őstermelői piacra, hogy friss és vegyszermentes finomságokhoz jussanak. Egyúttal persze fontos az is, hogy tudjuk, melyek az idénynövények, hogy biztosan friss és egészséges legyen az, amit megveszünk.
(Többek között ezt a témát is fantasztikusan körüljárja Ökoanyunk, Nagy Réka, azonos című könyvében– ha valakit érdekel, de drágának találja, szóljon nekem, szívesen kölcsönadom, én is ajándékba kaptam, de szó ami szó, érdemes megvenni J)
Eleddig beszéltünk gyümölcsökről, zöldségekről, de jöjjön hát az igazi feketeleves. Tudjátok-e, hogy mi az az „5 fehér méreg”, amiből rengeteget fogyasztunk? Elárulom: búzaliszt, cukor, só, tej és rizs. Most megdöbbentünk, ugye? Ennek az öt, nélkülözhetetlennek tűnő alapanyagnak a „hófehérre finomított” fajtái rengeteg zűrt tudnak bennünk okozni. Én most csak a cukrot emelem ki.
A spanyolok édesség terén is valami egész mást mutatnak, mint ami itthon tapasztalható: míg kint a boltokban egy 1×1 méteres zug van fenntartva az édességek számára, itthon bizony egy egész sor cukor és csokoládé kínálja magát, nem beszélve a kis kínai delikáteszekről, amiknek fő profilja bizony az illatszer- és édességértékesítés. Persze ez nem azt jelenti, hogy a spanyolok egyáltalán semmi cukrot nem visznek a szervezetükbe (ők inkább a sütemények bajnokai ;)), de meg merem kockáztatni, hogy jóval kevesebbet, mint mi magyarok. Náluk nem egy terméken szerepel a „Hozzáadott cukor nélkül” jelzés. Miért fontos ez? Egy igen érdekes és szembetűnő párhuzam vonható a cukor uralkodó szerepének elnyerése és a rákos megbetegedések száma közt. Van, aki ezt komolyan veszi, és van, aki csak legyint rá, de egyet mondhatok: egy ismerősöm rokona úgy gyógyult meg a daganatos betegségéből, hogy teljesen kizárta a cukrot az életéből. Ez azért megdöbbentő, nem? Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy milyen óriási függőséget okoz. Mondjuk ki hát: a cukor egy drog, amit jobb elkerülni, de mint tudjuk, ez nem könnyű, lépten-nyomon belebotlunk. Ezért a javaslatom itt az, hogy keressük azokat az alternatív megoldásokat és cukorpótlásokat, melyek kevésbé hatnak pusztítóan szervezetünkre (méz, sztívia, agavé, juharszirup, nyírfacukor – tudom, ezek egyike sem olcsó ugyan, de hosszú távon kifizetődők). Még ehhez a témához kapcsolódóan említem a főleg a nassolni, és egyszerre fogyni vágyóknak: egy spanyol cikkben olvastam arról, hogy ha a reggelihez valamilyen édességet csempészünk, hosszút távon tartósabb fogyást és édességfüggés-mentes napokat okoz (ennek több oka is van, akit érdekel, keressen meg, lefordítom neki).
Látjuk tehát, hogy az egészségünk és ökosságunk szinkronizálása cseppet sem kis munka, de nem is kell egyszerre mindennek megfelelni: fő a fokozatosság és tudatosság, hogy ne hagyjuk magunkat átverni az ügyes, éppen erre specializálódott reklámok által, és hogy figyeljük magunkat, mert máshogy is lehet.
FJ
