Nyitott fül

Új, laza, tartalmas szám: MM – Shake

MercyMe – Shake

A MercyMe egy ’94-ben alakult amerikai rock banda a texas-i Greenville-ből.

Bár az énekesük, Bart Millard, bátyja után eredendően focista szeretett volna lenni, bokája miatt nem folytathatta a játékot. Első éves egyetemistaként elvesztette édesapját. Ekkortájt fiatalkori lelkipásztora meghívta a floridai ifjúsági csoportjának dicsőítő kórusába, ahol videós és hangtechnikai feladatokat végzett el, majd énekesnek is felkérték. A csapatban játszott James Bryson zongorán, akivel Bart egy svájci úton különösen jóban lett. Ők ketten, és Bart gitáros barátja, Mike Scheuchzer elhatározták, hogy zenekart alapítanak. Így kezdődött minden…

Kántálhatnék a sok év alatt felhalmozott sikereikről, jótékonysági gyűjtéseikről vagy a karamboljukról, de azt hiszem, semmi sem mutatja jobban rátermettségüket, mint a november 14-én megjelent daluk:

 

 Én személy szerint meglepően jó dalnak tartom, dallamán kívül a szövege is megragadott:

„El sem tudom képzelni, hol volt az életem. Amit tudok, hogy a szívem össze volt törve, nem élném át még egyszer. Nincs rá magyarázat, hogyan láttam meg a fényt. Megtalált, szabaddá tett és ez visszahozott az életre (…) Az Ő szeretete valódi, és nem tudok már ücsörögni, hisz’ a nevem nem szégyenfolt többé. A mindenható nagy Isten meg fog változtatni, táncra fogsz perdülni. A vadi új jól áll neked, rázd még, hisz megváltoztál.

Lehet, akkor jött el hozzád, mikor minden jónak tűnt, vagy talán a világod a feje tetején állt, és a szemed közé sújtott (szeretetével). Mindegy, mikor történik ez veled: 7 vagy 95 évesen… Járjon a lábad, hisz megszabadultál, és sosem voltál még ennyire élő…”

Kis Domonkos

(munkatársak: Blaschke Sebestyén, Budai Tamás, Dudás Bernadett, Koncsik Domonkos)