Hivatásgondozás

Krisztus jegyesei

Fogadalomtétel a Ferences Szegénygondozó Nővéreknél

2010. szeptember 12-én Mária neve napjának ünnepén a Ferences Szegénygondozó Nővérek egész közössége ünnepelt. Két új nővér a noviciátus éve után, egy éves ideiglenes fogadalmat tett. Az esztergomi ferences templomban Petrovics Mária Lúcia és Magó Mária Teréz mondták ki az igent és jegyezték el magukat Jézussal, aki megragadta őket. Tisztasági, szegénységi és engedelmességi fogadalmukkal köteleződtek el a Krisztusnak való teljes odaadásra és a legszegényebbek szolgálatára. A noviciátus egy éve alatt erre készültek lelki elmélyüléssel és tanulással.

A szentmise főcelebránsa Magyar Gergely ferences tartományfőnök volt, aki beszédében kiemelte, hogy „amikor egy szegénygondozó nővér szegényeket akar gondozni, akkor ez nem pusztán egy norma, nem pusztán egy szociális jól meggondolt cselekvés, hanem Isten irgalmának az elfogadása és Isten irgalmának a továbbadása. Annak a valóságnak a megtapasztalása, hogy mindannyian tékozló fiak vagyunk, mindannyian Isten irgalmára szorulunk, nem csak szegény, nem csak szerencsétlen, hanem gazdag is, és amikor a másik embert szolgáljuk, akkor igazából Krisztust szolgáljuk. De fordítva is igaz, akkor, amikor Krisztushoz imádkozunk, és vele együtt vagyunk csendben, az imádságban, az elmélyülésben, akkor is szolgáljuk a szegényeket, gondozzuk a társadalom peremére szorultakat.”

Hála legyen Istennek, hogy napjainkban is gyarapítja közösségeinket, és elhív fiatalokat az Ő szorosabb követésére és szolgálatára. II. János Pál pápával együtt imádkozhatjuk:

„Boldog és boldogító, legszentebb Szentháromság! Örvendeztesd meg fiaidat és leányaidat, akiket arra hívtál, hogy hirdessék szereteted nagyságát, irgalmas jóságodat és szépségedet.”