A Váci Egyházmegye szervezésében idén nyáron tizenhárom kosdi fiatal vett részt a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón, valamint az azt megelőző héten Łodzban, a Chemin Neuf közösség szervezésében megvalósuló előtalálkozón. A fiatalok lelkesedésének köszönhetően megszületett egy kiadvány is, melyben a Szentatya elhangzott beszédei mellett a résztvevők tanúságtételeit is olvashatjuk. Engedélyükkel ezeket itt, a mente.hu-n is publikáljuk három részletben. Fogadjátok a második részben Szakolczai Benedek tanúságtételét!
Változás- Változtass!
Már nagyon vártam július végét, ugyanis ekkor indultunk el egy felejthetetlen utazásra Krakkóba. Nehéz pár sorban leírni, miért is olyan különleges egy Ifjúsági Világtalálkozó. Sok nemzet, fiatalok, katolikusok, kedvesek, lengyelek, hit, erő, kitartás, szeretet… és még sorolhatnám azokat a szavakat, amelyek erről a felejthetetlen két hétről eszembe jutnak. Elmentünk egy másik országba, egy teljesen más környezetbe, ki-ki más okból, indíttatásból. Az én vágyott célom az Istennel való találkozás volt. Kiszakadni egy kicsit a mindennapokból, és találkozni Vele. Ez így elég egyszerűnek tűnhet. Sőt az egyszerű ember fel is tehetné a kérdést: Miért kell ezért több száz kilométert utazni, hogy valaki találkozzon az Istennel? Szerintem erre az élet válaszol. Sajnos mindennapi életünkben nem mindig tudunk elvonatkoztatni az adott életállapotunkból. Nehéz valamin úgy változtatni, ha benne vagyunk. Sokszor jó lehet, ha kívülről tudunk ránézni magunkra, a saját életünkre. Szóval én ezért mentem el Krakkóba. Kicsit elszakadni a gondoktól, bajoktól és végiggondolni az életemet. Úgy szemlélni azt, hogy közben nem aggódok valami miatt, vagy nem kell valahova rohannom. Kegyelemért mentem ki. És hogy mit kaptam? Nem azt, amiért kimentem. Annál sokkal többet.
Az előtalálkozónk helyszínén Lodz-ban, a Chemin Neuf közösséggel egy csodálatos hetet tölthettünk el. A Chemin Neuf egy francia alapítású katolikus lelkiségi közösség. Egyik este, aki szerette volna megkaphatta a Szentlélek-keresztséget. Aki hívást érzett arra, hogy akkor, ott, abban a pillanatban meg akarja változtatni az életét, aki be akarja fogadni a Szentlelket, aki új életet akar kezdeni Krisztussal, az megtehesse ott egy közös imában. A több ezer fiatal egy nagy csarnokban volt a közös imákon. Amikor megkérdezték, hogy ki szeretne részesülni a Szentlélek-keresztségben szinte az egész csarnok előrement a kereszthez és letérdelt. Én is kimentem. Már az előző este tudtam mi fog rám várni, ezért elmentem gyónni, hogy fel tudjam készíteni a szívemet erre a találkozásra. Amint kint térdeltünk és imádkoztunk elkezdtem félni. Azon gondolkodtam: jó-e hogy itt vagyok? Nem vagyok én erre méltatlan? Hogy tudok itt térdelni, amikor egy bűnös ember vagyok? És ki fog értem imádkozni? Mi lesz, ha majd nem érzek semmit? Vagy kell majd éreznem egyáltalán valamit? A madridi Ifjúsági Világtalálkozón már megkaptam ezt a Szentlélek-keresztséget, és akkor volt az első igazi Isten-élményem. Nem tudom szavakkal leírni, hogy akkor mi történt velem. Úgy éreztem akkor, hogy újjászülettem, és küldetésem van. Az imádság során egyes szám első személyű üzenetet küldött nekem az Úr, aki azt mondta, hogy „kedvelt ifjú vagyok, és ne féljek”. Az akkori életállapotomban ez egy hatalmas megerősítés volt, a Szentlélek pedig végigvezette a következő öt évemet. Tehát ezek a gondolatok keringtek a fejemben és azt gondoltam, hogy egy kudarc lesz, ha most nem érzek majd semmit, és ha nem tudom befogadni a Szentlelket. Amikor eltelt egy kis idő, és még nem jött értünk egy testvér a közösségből, énekeltünk. Én közben imádkoztam, hogy bárhogyan is telt el ez az elmúlt öt év, bocsásson meg nekem az Isten, és irgalmazzon nekem. Ekkor egy testvér megszólított engem, hogy én is mehetek, és imádkoznak értünk. Kis csoportokba ültünk le, és mindenkiért külön imádkoztak a közösség testvérei. Mindenki kapott egy képet, és egy Szentírási idézetet. Én voltam az utolsó, akiért imádkoztak. Amikor elkezdtük az imádságot, megnyugodtam. Nem tudom megmagyarázni, de már nem voltak bennem a kérdések, úgy éreztem egy új lehetősséget fogok kapni.
Így is lett. Nagyon nagy élmény volt az imádság. Megkérdezték, hogy mit kérek a Szentlélektől, majd rám tette a kezét a testvér, és azután a csoport többi tagja is. Imádkoztak értem. Nehéz ezt leírni, hogy akkor mit éreztem. Valami olyan belső melegséget, amit akkor is érezni tudok, ha már hideg van odakint. Olyat éltem ott át, ami nem egy teljesítményhez köthető. Nem azért kaptam, mert megérdemeltem vagy, mert jó voltam. Nem azért éreztem magam jól, mert mindenem megvolt. Nem. Azért mert nem volt semmim, és csak azt éreztem, hogy szeret. Szeret az Isten. Azt a képet kaptam, hogy valaki bolyong egy erdőben, de aztán megtalálja a kiutat és kitalál a sötét erdőből. Szentírási részem, pedig Máté evangéliumából a béna meggyógyítása volt. Isten pedig megint egyes szám első személyben szólt hozzám. Bűnös voltam, de megtisztultam. A bűneim béna emberré tettek, de Krisztus hatalmánál fogva megmentett engem. És ekkor éreztem a boldogságot. Azt a boldogságot, amely kivitt utána engem a kereszthez, ami előtt térdeltünk. Ott volt már kint az Oltáriszentség. Nem akartam elmenni onnan, mert nagyon hálás voltam.
Szóval ezt kaptam én a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón. Az utazás előtt változásra vágytam. A Máté evangéliumából kapott rész viszont arra sarkall engem, hogy ne a változásra várjak, hanem, hogy én kezdjem el a változtatást. Meg kell ehhez bíznom Istenbe, a Szentlélek-keresztségkor kapott magot pedig ápolnom kell, hogy abból erős fa legyen.
Szakolczai Benedek
