Uncategorized

Kapcsolatban maradni

A Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség a járványhelyzet alatt szerzett tapasztalatai az online konferenciáról 

 

A DIGItali néven májusban szervezett konferencia beszélgetésünk a fiatalokkal az Összrégiós találkozó elhalasztása miatt számos feladattal állított szembe bennünket. Mi lesz a találkozóval, és hogy lesznek-e az idén nyári táboraink? A DIGItali kapcsán szerzett tapasztalatainkat szeptemberben egy nemzetközi online konferencián is megosztjuk, melyet a Renovabis (A német katolikus egyház kelet-európai segélyszervezete) 2020 szept. 8-10. között valósít meg.

Az Összrégiós Találkozó a legnagyobb rendezvényünk, melyet minden év tavaszán tartunk meg. Itt körülbelül 200 önkéntes ismerheti meg a regionális nyári táborok előadásanyagát, amely segítségükre van a szervezésben. Idén azonban a járványra való tekintettel ezt a rendezvényt is online térben valósítottuk meg.
Az idei Összrégiósnak a DIGItali nevet adtuk. Erre az alkalomra 2 szombati napot jelöltünk ki a karantén idején. A fiataloknak lehetőségük volt meghallgatni 4 előadást Eucharisztia témában, a bejátszások után pedig kiscsoportos beszélgetések zajlottak. A találkozónkat egy online szentmise közvetítés zárta. A DIGItalinak 100 regisztráltja, a videóknak 1200 megtekintése volt.  Ez az első ilyen tapasztalatunk, mely áthidaló megoldásként szolgálta munkánkat, és amellyel azokat is elérhettük, akiket eddig nem. A régiók is tudtak ötletet meríteni ezekből az online megoldásokból. Az online konferencia segített bennünket abban, hogy kapcsolatban maradjunk, mivel a nyári táboraink is megvalósultak 6 helyszínen, közel 400 fővel. A járványhelyzetre adott legerősebb tapasztalatunk a DIGItali kapcsán az, hogy  A feltámadt Krisztussal akkor is tudunk találkozni, mikor egymással nem.
A Renovabis által szervezett online találkozóról bővebb információk találhatók itt, jelentkezni is ezen az oldalon keresztül lehet: https://www.renovabis.de/en/mitmachen/internationaler-kongress-renovabis