Varga Ilus egy régebbi beszámolóját poroltuk le a 2011-es madridi ifjúsági világtalálkozóról. A sorokat olvasva eseménydús két hét rajzolódik ki előttünk, tele élményekkel, humoros szituációkkal, „véletlenekkel”, lelki útravalókkal…
Még Ausztriában dolgoztam, amikor hirtelen felindulásból elkövetett jelentkezésen estem át. Farkas Laci atya írt egy levelet, hogy még van kilenc hely, amit támogat a Váci egyházmegye és saját plébániánk, aki szeretne az még másnapig jelentkezhet. Így kerültem én is a Világtalálkozóra induló fiatalok közé. Augusztus 8-án éjfélkor indultunk, 150 Váci egyházmegyés fiatal, piros, fehér és zöld színnel megjelölt buszokkal.
Hogy kapjunk némi lelki támogatást már a kezdetekkor, dr. Varga Lajos segédpüspök áldásával indultunk neki a 44 órás buszútnak. Az én buszomnak Bezák Tamás volt a lelki-szellemi vezetője, atyja. A buszút során énekekkel, filmekkel, zsolozsmázással, beszélgetéssel próbáltuk meg enyhíteni a monotóniát és kényelmetlenséget. Mikor megérkeztünk az előtalálkozó színhelyére, Guadarramaba- ami egy kisváros Madridtól kb. 70 km-re és közel 2000 m magasan-már mindenki királyi ágyként gondolt a minket fogadó sátras fekvőhelyekre. Éppen csak kinyújtóztattuk elgémberedett tagjainkat, mikor már el is kezdődtek a programok. Az első este az előtalálkozón résztvevő 26 ország bemutatkozásáról szólt. A szervező Chemin Neuf Közösség pedig mindent megtett, hogy igazi fergeteges hangulatot teremtsen a jelenlévő 2500 fiatalnak. Erről a közösségről azt tudtam meg, hogy ugyan katolikus alapokon nyugszik, de elsődleges célja a misszió mellett az ökumenizmus, így találhatunk protestánsokat is tagjaik között.
Másnap elkezdődtek a komoly lelki programok, az első elmélkedést Joseph-M. Merlinde atyától hallhattuk, aki saját élményeit osztotta meg velünk. Hogyan is tévedt el fiatal korában a buddhizmus irányába és hogyan ismerte fel újra a kereszténységben a helyes utat. Ugye buddhizmus arra tanít, hogy üresítsük ki önmagunkat, ne utáljunk, ne szeressünk senkit. Ellenben Jézus a szeretetre tanított minket, arra hogy törődjünk a másikkal, így leszünk mi magunk is boldogok, egyre tökéletesebbek. Délutánonként workshopokon vettünk részt, mindenki kedvére válogathatott a különböző témák és előadók között.
Számomra a következő, pénteki nap volt a legemlékezetesebb. Délelőtt a szeretet fontosságáról tanultunk, hogy igenis minden embernek van köze a szeretetnek, még ha nincs is vele tisztában. Ugyanis 1. Szüleink szeretetének következtében fogantunk; 2. Szeretetre lettünk teremtve, mindenkiben él a vágy, hogy szeressen és szeressék; 3. Isten már előbb szeretett engem, mint a szüleim tudtak volna létezésemről, szeretetből hívott életre.
Délután rendhagyó keresztúton vettünk részt, ahol az utolsó előtti állomásról, Krisztus megalázására emlékezve hátrakötött kézzel vonult néma csendben közel ezer fiatal az utolsó állomásig. Ezután következett a kiengesztelődés, gyónási lehetőséggel, imádkozással és körülöttünk tomboló viharral, villámlással. Ami csodálatos volt az estében, hogy ugyan szemerkélt az eső, és ugyan mindenfelé folyamatosan csapkodtak a villámok, a fiatalok imája elérte Istent, és Guadarramaban csak abban a pillanatban kezdett el igazán esni, mikor kimondták, hogy vége van a kiengesztelődésnek, mehetünk aludni.
Vasárnap R. Cantalamessa atya, Vatikán prédikátora jött el a fiatalok közé, ő arra bátorított minket, hogy merjük követni Jézust, próbáljunk meg szentté válni. Legyünk bátrak Istennel kapcsolatban is, hivatásunk Istennel való egység, válaszoljunk rá. Isten mindenek előtt adja ajándékait, kegyelemből, mi csak utána tudunk válaszolni rá, csak el kell fogadnunk Krisztus szentségét. Arra biztatott minket, hogy prófétáljunk szemünkkel, örömünkkel, ne a szavainkkal. Jézus tanítása szerint szenvedéssel, lemondásokkal kezdődik földi életünk, amelyből majd eljutunk a boldog, örömteli örök életre. De addig igenis harcolnunk kell, a tisztaságért, a házasságért, a hűségért, nem pedig feltétlenül aszkéta életmódot folytatni. Augusztus 15-én az előtalálkozó záróprogramján a következő mondattal indítottak útnak minket: „Azt parancsolom, szeressétek egymást!” Ezzel vágtunk neki Madridnak, ahol szükség is volt az egymás iránt tanúsított szeretetre, türelemre; mivel több, mint 2 millió fiatal gyűlt itt össze, hogy részt vehessen a 26. Ifjúsági Világtalálkozón. Madridba a Váci egyházmegyések számára Avilán keresztül vezetett az út, ahol kisebb csoportokra oszolva néztük meg a spanyol kisvárost. Megérkezve a szálláshelyre szembesültünk először azzal, hogy valóban sokan leszünk: 500 embert szállásoltak el egy normál méretű tornaterembe…
Másnap délelőtt még szabad program volt, ezért a legtöbben úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk ki a lehetőséget és elmentünk megnézni a Real Madrid focicsapat stadionját. Persze nem kell mondanom, hogy a leglelkesebb látogatók közé tartoztunk, köszönhetően Puskás Öcsi mindenfelé fellelhető képeinek, emlékének. Este ünnepélyes Szentmisével nyitották meg hivatalosan a Világtalálkozót, amit a Cibeles téren celebrált Madrid érseke. A mise spanyol nyelven szólt és az érsek atya a prédikációban a Szentatya üzenetét tolmácsolta. Mivel sok helyről érkeztünk, épp ezért felelősségünk majd elvinni az Örömhírt hazatértünk után lakóhelyeinkre, hogy általunk is terjedjen a világban Jézus örömhíre. A mise után néhányan azt tapasztaltuk meg, hogy térképek és jó irányérzék ellenére is könnyű eltévedni Madridban, ha az embernek mindig irányt kell változtatni az útlezárások miatt.
Másnap elkezdődtek a magyar katekézisek, amelyeket püspökök tartottak a fiataloknak. Elsőnek Bíró László püspök atyát hallgathattuk, aki arról beszélt, hogy a hit olyan ajándék, amelyet nem tarthatunk meg magunknak, hanem tovább kell adnunk. Az előadás után az egyik fiatal tanúságtételében nagyon látványos hasonlatot hallhattunk. Képzeljük el, hogy egy épültbe vagyunk zárva, sok társunkkal, ahová egy bombát rejtettek. Egyedül nekünk mondták meg, merre van a szabadulás útja. Elmondanánk társaiknak vagy megtartanánk magunknak ezt az információt? Ugyanígy kell gondolnunk a hitünkre is, ekkora felelősség nyomja a vállunkat, ha csak a magunk javára akarjuk megtartani a hitet.
Este pedig részt vettünk a flashmobon, ami azt jelentette, hogy közös, még Guaddaramaban megtanult koreográfiára táncolt egyszerre több száz fiatal. A harmadik napon Kovács Fülöp, görög katolikus püspököt hallgattuk a magyar katekézisen. Nekem személy szerint az ő prédikációja tetszett a legjobban, arról beszélt, hogy mindannyiunknak missziónk, azaz küldetésünk van. A Krisztusban való hitünket egyre mélyebben kell megélnünk, hitünknek állandóan fejlődnie kell. Jézus mondta: „aki engem lát, látja az Atyát.” Lássák rajtunk az emberek, hogy Krisztuséi vagyunk, ha kérdeznek minket, tudnunk kell válaszolni, álljunk készen a tanúságtételre, ez a misszió. Fontos ehhez a belső nyitottság. Ne előre megfogalmazott válaszokat adjunk a kérdésekre, a válaszoknak személyre szabottnak kell lenniük, azt mondjuk amire épp a Lélek indít, legyünk a szócsöve, hagyjuk átáramlani magunkon keresztül a másik felé a Szentlelket.
Másnap augusztus 20-a volt, nemzeti ünnepünk, amit közös összmagyar szentmisével ünnepeltünk, ahol több mint 1500 magyar fiatal gyűlt össze, mindazok, akik kijutottak Madridba. Fábry Kornél atya biztató szavaival („Harcos nép vagyunk, harcoljunk!”) indultunk neki délután a „reptéri honfoglalásnak”. Ugyanis Cuatro Vietrosra, a reptérre valóban nem volt egyszerű odajutni. 2 millió fiatal özönlött a reptér felé, rengetegen voltunk, végül nem is jutottunk el a nekünk kijelölt helyre, hanem csak jóval hátrébb találtunk magunknak egy szabad részt, ahol letelepedhettünk. Este még egy vihar is átvonult felettünk, de a fiatalok nem futamodtak meg, továbbra is vidáman, énekelve, táncolva köszöntötték XVI. Benedek pápát, aki beszédében köszöntött és kitartásra biztatott mindenkit. Az éjszakát a reptéren töltöttük el, és másnak kora reggeli ébresztés után elkezdődött a pápa által bemutatott ünnepi Szentmise. Mivel a prédikációt spanyolul mondta a Szentatya, én ekkor néhány barátommal az angol nyelvű fordítást hallgattam. A pápa a Krisztusba vetett hitre biztatott, ez az igazi út, soha nem hagyjuk el, sőt adjuk tovább hitünket másoknak, a világ minden táján terjesszük, mikor hazaérünk.
Hazafelé még történt velünk egy kisebb „csoda” is. Ugyanis szó volt arról, hogy ha már ott megyünk mellette, megállunk a tengernél fürödni. Viszont pont az én buszom sofőrjei hajthatatlannak bizonyultak, és nem akartak beleegyezni a pihenőbe. Viszont egyszerre elromlott a légkondi a buszunkon, és miután emiatt kényszerpihenőt kellett tartanunk, a kinti 37-38 fok hűvösnek tetszett miután leszálltunk a buszról. Szóval Isten meghallgatta a tikkadt fiatalok kérését, és a kis olasz városban Imperiaban megállhattunk fürödni. Ezek után szinte elrepült a hazaút, és mindannyian örömmel érkeztünk vissza a váci dóm elé. A Madridi Világtalálkozó mindenképpen örök élmény marad számomra, új helyeket ismertem meg, új barátokat szereztem és nem utolsó sorban megerősített hitemben. Rávilágított, hogy igenis feladatom és kötelességem tanúságot tenni hitemről, hiszen csak így tudok hitemben fejlődni, Krisztushoz közelebb kerülni. Köszönöm hogy elmehettem!
Varga Ilus
